A film a Boston Globe tényfeltáró újságíróinak munkáját mutatja be.
Két hónappal az Oscar-díj előtt George Clooney és Morgan Freeman megkapta a amerikai filmkritikusok országos testületének díját.
Meglepetésre egy animációs filmet, a WALL-E című robotos románcot tüntette ki az év legjobb filmje címével a Los Angeles-i Filmkritikusok Szövetsége (LAFCA).
A május 14-i első fordulóban egyik indulónak sem sikerült abszolút többséget szereznie.
A négyéves kislánynak múlt héten veszett nyoma.
A rövidfilmes versenyben utoljára 2002-ben nyerte el magyar alkotás a fődíjat.
Kanadával találkoznak a fináléban.
Az alsóházban a tabellaelső hazai pályán hétszer rezdült a hodosiak hálója.
Arról egyelőre nem számolt be a Bayern, hogy Salihamidzic utódja ki lesz.
A hidat tavaly október 8-án érte támadás.
A Schäfer Andrást sérülés miatt nélkülöző Union Berlin 1-0-ra verte a Werder Brement.
A németországi születésű diplomata 1973-ban Nobel-békedíjat kapott.
Az átadóra egy kis kiállítással is készültek.
A 25 éves holland mögött a 41 éves Fernando Alonso indul.
Eddig az utasok többségének nem az útlevélellenőrző pultoknál kellett sorban állniuk.
Jó hírünk van azoknak, akik szeretik a meleget és a napsütést.