Fiúnak öltözött lány csavarta el az otthonról megszökő magyarországi kislány fejét

Egy magát fiúnak kiadó lány csalta el azt a 11 éves csepeli kislányt, akit szökését követően állítólag láttak Komáromnál a 63-as főúton.

Fiúnak öltözött lány csavarta el az otthonról megszökő magyarországi kislány fejét
Fotó: Police.hu

A 11 éves Dorottya csütörtökön szökött meg csepeli otthonából. Akkor olyan információk jelentek meg, hogy a kislányt egy szlovákiai fiú csalta el, akivel az interneten ismerkedett meg. A rendőrség nagy erőkkel keresni kezdte a párost, akiket állítólag Óbudán, illetve Komáromnál a 63-as főúton is láttak. A fiatalokat végül a pécsi vasútállomáson találták meg.

Dorottya nagynénje a Borsnak elmondta: amikor bevitték őket a kapitányságra, a „fiút“ lebuktatták az iratai.

Kiderült ugyanis, hogy bár elsőre fiúnak nézett ki és úgy is öltözködött, valójában egy 15 éves érsekújvári lányról van szó. A csepeli lány állítólag összeomlott, amikor megtudta az igazat.

A rendőrség nem indított eljárást az ügyben, mert Dorottya önként ment el otthonról, a 15 éves kamasz pedig bár hamis nevet adott meg, az iratai rendben voltak. Az újvári lányt végül egy hozzátartozója vitte haza. A Bors úgy tudja, a csepeli kislány szülei nem hagyják annyiban a dolgot, további lépéseket terveznek.


-para-