Fodor Attila: van egy adóssága a szakmának és a politikának – a szlovákiai magyar oktatásnak jövőképre, stratégiára van szüksége

2020. május 29. - 08:27 | Belföld

Az magyar alapiskolák csaknem fele alsó tagozatos kisiskola. Az elmúlt öt évben 17 ilyen oktatási intézmény szűnt meg, ebből a Dunaszerdahelyi és a Galántai járásban 10, a megmaradt kisiskolák 35 százalékát fenyegeti megszűnés, mert a szülők elviszik a gyerekeket. Érdemes támogatni a megmaradásukat, küzdeni értük, vagy inkább a nagyobb létszámú, teljes szervezettségű iskolákat kell támogatni? Milyen szempontokat érdemes figyelembe venni, és van erre stratégia? A magyar iskolások száma közben 1600-al marad el a 2010-es szinttől.

Fodor Attila
Fotók: Cséfalvay Á. András

Néhány hete jelent meg a Comenius Pedagógiai Intézet kiadásában A felvidéki magyar kisiskolák fenntartásának, működésének és pedagógiai fejlesztésének vizsgálata című kötet, amely a címének megfelelően megpróbálja meghatározni a kisiskolák problémáit, ezek lehetséges megoldásait. Kisiskolaként ebben a kötetben az alsó tagozatos, általában összevont osztályokkal működő iskolákat határozták meg. A kötetről az egyik szerzőt és egyben a kötet szerkesztőjét, a Comenius Pedagógiai Intézet igazgatóját, Fodor Attilát kérdeztük. Az interjú végén megtalálják a tanulmányt is.

Milyen eredményre jutottak, melyek a legfontosabb megállapításai a kötetnek?

A szlovákiai magyar oktatás egyik fontos pontja a kisiskolák kérdése. Arányait tekintve sok a kisiskola, a 244 alapiskolából jelenleg 104 kisiskolaként, vagyis 1-4. évfolyamos iskolaként működik. A köznyelv sokszor kisiskolának nevezi az alacsony gyereklétszámmal működő, de teljes szervezettségű, vagyis 1-9. évfolyamban oktató iskolákat, sőt, akár a gimnáziumokat is, de mi most ezekkel nem foglalkoztunk. Mivel sok van belőlük, és egy ilyen kisiskola működtetése sokszor komoly anyagi probléma, ezért gondoltuk úgy, hogy érdemes foglalkozni velük. Már csak azért is, mert aki az oktatásban mozog, az tudja, hogy gyakran felmerül a kérdés: ezeket a kisiskolákat meg kell-e tartani, meg kell-e őrizni, akár pluszforrások bevonásával is, vagy inkább nagy iskolaközpontokat kellene létrehozni. Ez a szlovákiai magyar szakmát is megosztja, a magyar oktatáspolitikusoknak, szakértőknek sem egységes erről a véleményük.

Foglalkoztak már korábban is ezzel a témával szakértői szinten? Vannak más elemzések is?

Ez volt a másik oka a tanulmánynak: eddig nem nagyon készült mélyebb elemzés erről a témáról, inkább érzelmi alapon, kötődések alapján, vagy egyes szakértők szakmai meggyőződése alapján készült tanulmány. Mi most szerettük volna kicsit távolabbról, számok alapján, tényekkel alátámasztva felmérni a kisiskolák helyzetét.

Milyen eredményre jutottak?

Az első dolog, amit le lehet szűrni, az az, hogy a szlovákiai magyar közéletnek, politikának, szakmának ezzel a kérdéssel foglalkoznia kell, és állást kell foglalnia ebben a témában. El kell dönteni, hogy ez nekünk hasznos-e, jó-e, támogassuk-e, vagy ellenkezőleg, inkább le kellene építeni. Ki kell lépni azonban abból a dimenzióból, hogy csak az oktatásra fókuszáljunk. A tanulmány egyik fontos tapasztalata, hogy ezeknek a kisiskoláknak ott, ahol működnek, általában más funkciójuk is van. Sok kis településen alig van már más kulturális intézmény, sokszor az iskola az egyedüli, ami még a kultúrát képviseli. A másik fontos tapasztalat, hogy ezek az iskolák sokszor olyan településeken működnek, ahol a magyarság már csak szórványban él, vagyis ezek egyfajta utolsó magyar intézménynek számítanak az adott közegben, tehát a magyarság összefogása szempontjából is fontos szerep jut nekik.

De megoldható a fenntartásuk anyagi szempontból?

Annak ellenére, hogy a kisiskolák működését sokszor az anyagiak felől közelítjük, abból kiindulva, hogy kevés a gyerek, ezért kevés a fejpénz, a kérdőíves felmérésünkből az derült ki, hogy az önkormányzatok többsége ezt a problémát meg tudja oldani. A megkérdezett iskolák jelentős többsége azt válaszolta, hogy a fenntartás ugyan komoly problémát okoz, de ezt az elmúlt években, évtizedekben valamilyen kiegészítő források bevonásával mindig meg tudták oldani. Fontos szempont az is, hogy az iskolavezetők 65 százaléka azt nyilatkozta, hogy az iskolát a település, vagyis az érintettek, az önkormányzat, a szülők mindenképpen meg akarják tartani. Ebből arra következtettünk, hogy inkább azon kell gondolkodnunk, hogy hogyan lehetne ezeket az iskolákat minél hatékonyabban működtetni.

Az mit jelent, hogy az önkormányzatok meg tudják oldani a fenntartást? Csak annyit, hogy tudnak fűteni, világítani, fizetni a pedagógusokat, vagy tudnak fejleszteni is?

Ez egy következő probléma. A működés a legtöbbször azt jelenti, hogy úgy, mint az iskolák többsége, vagyis a nagyobb iskolák is, viszonylag szerényen meg tudnak élni. Tudják fizetni a béreket, az egyéb költségeket. Azt is kérdeztük, hogy az állami támogatás mire elég, és átlagban az jött ki, hogy a költségeik 80 százalékát fedezi az állami költségvetés, 20 százalékot viszont a fenntartónak kell hozzátenni. De az átlaggal itt óvatosan kell bánni, mert nagyon sokféle helyzetben működnek ezek az iskolák, tehát nem lehet általánosítani. A tanulmány másik megállapítása, hogy általában a fejlesztésre nagyon kevés forrás jut. A felmérés azt is megmutatta, hogy a kisiskolák nagyon nehezen jutnak kiegészítő támogatáshoz, például az összes komolyabb pályázat – akár az uniós pályázatok, akár más állami pályázatok – feltételül szabják, hogy a pályázó teljes szervezettségű, jogalanyisággal rendelkező iskola legyen, esetleg még önrésszel is be tudjon szállni a pályázatba. A fejlesztés tehát problémát jelent. Ha ezeket az iskolákat továbbra is működtetni akarjuk, akkor az alapműködéshez ugyan nem kell nagy befektetés, viszont a fejlesztéshez kell egy stratégia, plusz forrásokra van szükség.

Az alapműködés finanszírozási módja, vagyis a fejpénzrendszer megfelelő ebben az esetben?

A normatív finanszírozás kérdését át kellene alaposan gondolni. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy válasszunk: normatív finanszírozás legyen-e vagy térjünk vissza egy korábbi, kevésbé igazságos módszerre, hiszen én is a normatív finanszírozást támogatom. Arra gondolok – és ez igaz a szlovák oktatási intézményekre is –, hogy az iskolák kétharmada 250 főnél kevesebb tanulót tanít, pedig a normatív rendszer 250 tanulóra van beállítva. Tehát a normatíva beállítását kellene átgondolni, mert ezt 16 évvel ezelőtt határozták meg. A másik tanulság pedig az, hogy a kisiskolákat más típusú normatíva alapján kellene finanszírozni, hiszen ezek általában alacsony létszámú iskolák.

A megkérdezett kisiskolák 35%-a számára okoz problémát, hogy a szülő máshová viszi a gyerekét.

Említette, hogy a szülők is fontosnak tartják a kisiskolák megőrzését, viszont a felmérésük szerint a kisiskolák 35 százalékát fenyegeti megszűnés, mert a szülő már most is elviszi a gyerekét ebből az iskolatípusból, és inkább már elsőtől egy közeli, de teljes szervezettségű iskolába íratja. Ez nem ellentmondás? Érdemes megtartani ott is a kisiskolát, ahol a közelben, 2-3 km-re van teljes szervezettségű, vagyis kilenc évfolyamos intézmény?

Az a kérdés, hogy ezt az adatot honnan, milyen szemszögből nézzük. Ez ugyanis azt is jelenti, hogy az iskolák kétharmada nincs veszélyben. Az is kérdés, hogy szülő miért dönt így: lehet, hogy azt feltételezi, hogy a nagyobb iskolában a gyerek jobb oktatást kap, vagy azért viszi oda már elsőtől a gyerekét, mert ötödiktől úgyis oda járna. De az is sokszor fontos szempont, hogy a szülők az adott faluból a közeli kisvárosba járnak dolgozni, és így inkább viszik magukkal a gyereküket a városi iskolába. Ez szorosan összefügg azzal, hogy a szülőknek milyen munkájuk van, vagy van-e egyáltalán munkájuk. Megmutatkozott ez a kérdőíves felmérésünknek abban a részében, hogy hol vannak jó kondícióban a kisiskolák, és hol fogynak. Gömörben például jó kondícióban vannak – ott a roma gyerekek száma is segít ebben –, de viszont a Csallóközben, a Mátyusföldön felgyorsult a kisiskolák megszűnése. Az elmúlt 5 évben 17 kisiskola szűnt meg, ebből 15 Nagyszombat és Nyitra megyében, ahol a szülők munkába járnak, reggel mennek a közeli kisvárosba, és ott elszívó erő, hogy viszik a gyereküket a másik iskolába. Ez a szülő joga, viszont azt is figyelembe kell venni, amit már korábban mondtam, hogy sok kis településen a magyar kisiskola az egyetlen kulturális intézmény. El kell dönteni, hogy nemzetpolitikai stratégiát követünk-e, vagy szűken értelmezett gazdasági és pedagógiai szempontokat. Egyébként mi vitatkozhatunk arról, hogy kellenek-e a kisiskolák, elmondhatják a véleményüket az oktatáspolitikai szakértők, bárki, de az a helyzet, hogy ezt nem mi fogjuk eldönteni, hanem a fenntartó önkormányzatok. Ha tehát az érintettek 65 százaléka azt mondja, hogy tartsuk meg az iskolát, a szülők 80 százaléka elégedett az eredményekkel, és ha azt mondjuk, hogy nemzetpolitikailag fontos ezeknek az iskoláknak a fennmaradása, akkor szerintem nekünk szakmailag az a feladatunk, hogy ezeket a törekvéseket támogassuk. Oktatáspolitikusként nem arról kellene döntenünk, hogy kell-e kisiskola vagy sem, hanem arról, hogy hogyan segítsünk azoknak a településeknek, ahol a kisiskolát a helyiek akarják.

Milyen segítséget kellene kapniuk?

Egyrészt a már említett fejlesztési forrásokat, másrészt pedig szakmai segítségre lenne szükségük. A tanulmány ugyanis azt is megmutatta, hogy ezek az iskolák nehéz helyzetben vannak pedagógiai szempontból is. Az összevont osztályok irányítása nem könnyű egy tanítónak, egy osztályban ül 12 gyerek, aki akár 4 évfolyamba járhat. A felmérésünk is azt megmutatta, és én is úgy látom, hogy kevés szakmai támogatást kapnak ezek az iskolák. Ha átnézzük, hogy az elmúlt években hogyan működött a pedagógusok továbbképzési rendszere, akkor azt látjuk, hogy alig voltak olyan programok, amik a kisiskolák tanítóinak szóltak, amelyek azt oktatták volna, hogy hogyan kell tanítani az összevont osztályokban. Pedig ezek az iskolák az igazgatás és a pedagógiai fejlesztés területén sokkal nagyobb figyelmet, segítséget igényelnének, amit sem az állami szervektől nem kaptak meg, és a civilek sem segítettek megfelelően.

Az iskolák 98%-a szerint az érintettek - a szülők és a fenntartók - elégedettek az iskola színvonalával.

Beszéljünk azért a kisiskolák oktatási funkciójáról is, hiszen mégis csak ez a legfontosabb feladatuk, mindenféle egyéb kulturális funkció mellett. Azt tudjuk, hogy milyen színvonalú az oktatás ezekben az iskolákban?

A felmérésünk azt mutatja, hogy az iskolák elégedettek saját munkájukkal, 98 százalékban azt válaszolták, hogy a szülők és az iskola fenntartásában érdekelt és érintett egyéb csoportok elégedettek az iskolában folyó oktató-nevelő munka színvonalával. Természetesen ezt abból a szempontból kell nézni, hogy a kérdőívet az igazgatók töltötték ki, rá lehet mondani azt is, hogy elfogultak. Meg kellene természetesen kérdezni a szülőket és a fenntartót is, de azért ez a szám azt mutatja, hogy az iskola vezetése elégedettséget tapasztal a részükről. Azt is állítják, hogy iskolájuk eredményei összevethetőek a környékbeli iskolák eredményeivel, vagyis a kisiskolák nem tartják magukat rosszabbnak a nagyobb iskoláknál. Az eredmények objektív értékelése azonban hiányzik, ez is az egyik eredménye ennek a tanulmánynak. Az is a cél volt ugyanis, hogy megmutassa az ismeretlen területeket, az egyik felismerés az, hogy sokkal egyértelműbben meg kell mérni, hogy a kisiskoláknak milyen a teljesítménye. Ezt nem szabad annyiban hagyni, hogy egyesek azt mondják, a kisiskola színvonala gyenge, mások pedig fordítva, dicsérik őket. Az elmúlt egy hónapban Branislav Göhring oktatási miniszter és Filip Mónika államtitkár (mindkettő SaS – szerk. megj.) is mondott olyat, hogy a kisiskolák eredményei gyengék. Ezt jelenleg sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudjuk, kellene egy olyan alapos monitorrendszer, ami ezt kimutatná. Egy ilyen mutató lehet az is, hogy milyen véleménnyel vannak a nagy iskolák a hozzájuk, az 5. évfolyamba érkező diákokról. Az esetek többségében ezek az iskolák inkább dicsérték a kisiskolákból érkező tanulókat.

És mit lehet tenni a színvonal javítása érdekében?

Azt természetesen látni kell, hogy a kisiskolák tanulói másban jók, mint a nagy iskoláké. Ha egy évfolyamban van három tanuló, akkor nem biztos, hogy nagyon jó eredményeket érnek majd el tantárgyi versenyeken. Ezekben az iskolákban más kompetenciákat kapnak, például együttműködésben vagy önállóságban nagyon jók lehetnek. Ha egy tanítónak 45 percben két vagy akár 4 évfolyamot kell tanítania, akkor a gyereknek meg kell tanulnia önállóan dolgozni. Ezeket a kompetenciákat a jelenlegi mérések, például a Tesztelés 5 nem mutatja ki. A fejlődéshez tehát sokkal reálisabb képre van szükség, előbb pontosabban kell látnunk, hogy ezek az iskolák milyen színvonalúak. Ha ezt tisztábban látjuk, akkor abban kell segíteni, amiben gyöngék. Viszont van olyan tudásuk, amiben jobbak a nagy iskoláknál. Ezekben az iskolákban személyre szabottan tudnak foglalkozni a gyerekekkel, családiasabb a légkör.

Mi lesz a tanulmány folytatása? Milyen terveik vannak?

A tanulmány megmutatta, hogy mi az, amivel még foglalkozni kell. Az egyik üzenete az oktatáspolitikának szól: újra kell gondolni a normatíva kérdését és újra kell gondolni az iskolaközpontok létrehozásának a technikáit is. A tanulmányban felmerül olyan lehetőség is, hogy a kisiskola valamelyik közeli iskola tagintézménye lehetne, de ennek a jogi feltételeit előbb meg kell teremteni. A másik üzenet a szlovákiai magyar oktatáspolitikának szól: az iskolák összevonásáról csak a fenntartók dönthetnek, nem a minisztérium, nem a szakmai szervezetek, tehát sokkal jobban erősíteni kellene a kistérségi gondolkodást, az ott élőknek kellene leülniük egymással, megnézni a születések számát, a trendeket, a feltételeket, és dönteniük kellene arról, hogy milyen iskolahálózatot szeretnének az adott térségben. Mert valóban nem biztos, hogy minden kisiskolát meg kell tartani, de ezt ne Pozsonyból, ne Komáromból mondja meg valaki, hanem a helyiek döntsék el. Tehát nagy szükség lenne a kistérségi együttműködésre. A harmadik üzenet pedig az, hogy szükség lenne a kisiskolák pedagógiai teljesítményének a sokkal hitelesebb, precízebb mérésére, és ezen mérések alapján egy pontosabb, testre szabottabb segítségnyújtást kellene kidolgozni. Ez üzenet a nyitrai és a komáromi egyetemeknek, hogy a pedagógusokat fel kellene készíteni ilyen iskolákban való tanításra, de üzenet az Állami Módszertani Központnak, az SZMPSZ-nek, a Comenius Intézetnek, hogy több olyan továbbképzési programot kellene indítani, amelyek ezekkel a problémákkal foglalkoznak. Az iskolák igazgatóinak is segítségre van szükségük, hiszen attól, hogy ezekben az iskolákban van két pedagógus és egy nevelő, az igazgatónak el kell végeznie minden adminisztratív munkát ugyanúgy, mint abban az iskolában, ahová 500 gyerek jár. És nincs kivel megosztania ezeket a feladatokat. Tehát az iskolavezetési munkákhoz is segítséget kell nyújtani. És ismétlem, hogy a 244 magyar iskolából 104 ilyen kisiskola, tehát legyen ez egy kiemelt téma.

Ön áprilisban megszólította szinte az összes, szlovákiai magyar oktatással foglalkozó intézményt, szervezetet, hogy kezdjenek párbeszédet a magyar oktatás jövőjéről. Kapott erre a felhívásra valamilyen választ a megszólított intézményektől, szakemberektől?

Az egy facebookos felhívás volt, egyetlen kivétellel minden szervezet pozitív visszajelzést adott. Most a járványhelyzet nehezíti, hogy ezeknek a szervezeteknek a képviselőit tárgyalóasztalhoz ültessük, de most készül az a hivatalos levél, amelyben megszólítjuk őket, hogy fogjunk össze a magyar oktatás fejlesztéséért. A másik része a levélnek arról szól majd, hogy a jelenlegi helyzetben, a járványból kifelé tartva, milyen formában tudjuk megkezdeni az együttműködést, a legfontosabb problémák meghatározását. Maga a felhívás is egy problémára mutat rá: arra, hogy a van egy adóssága a szakmának és a politikának: a szlovákiai magyar oktatásnak jövőképre, stratégiára van szüksége. Megvan-e az a néhány sarokpont, hogy milyen irányban, hogyan akarunk fejleszteni? Magyarországról is kapunk rengeteg fejlesztési támogatást, azt miért úgy használjuk fel, ahogyan felhasználjuk, nem lenne-e ennek jobb helye? A párbeszéd első pontjának annak kellene lennie, hogy ezek a szervezetek, ezek az intézmények a saját adataikkal, a saját pozíciójukból megpróbálják megvilágítani, hogy miben látják a magyar oktatás gyöngeségeit, és min kellene változtatni ahhoz, hogy ezek javuljanak. Ha így megtalálnánk a kulcspontokat, a közös nevezőt, akkor elindulhatna az együttműködés.

Ennek mikor lehet bármilyen eredménye?

Ezt nehéz megmondani, mert az együttműködés a szlovákiai magyar közegben kissé döcögős, akár politikai vonalon, akár más síkon, tehát már azt is eredménynek tekinteném, ha ezek az intézmények szakmailag, folyamatosan és jó minőségben tudnának egymással kommunikálni. Az lenne a hab a tortán, ha bizonyos projektek megvalósításában ténylegesen együttműködnének. Most azt gondolom, hogy legalább fél év kell arra, hogy ezek a szervezetek vagy legalább egy részük a közösen meghatározott projektek megvalósítását el tudja kezdeni.

Lajos P. János

Habár az elmúlt években nőtt a magyar iskolások száma, de a 2010-es szintet várhatóan már nem éri el.

A szlovák iskolások arányához képest a magyar iskolásoké csökken.

A magyar iskolák között arányaiban is sokkal több a kisiskola, mint a többségi iskolák közül.

A vizsgált ötéves időszakban 17 faluban szűnt meg a kisiskola (zárójelben a megszűnés éve):

Járás Település
Dunaszerdahelyi járás Albár (2019), Csallóköznádasd (2016), Dercsika (2016), Doborgaz (2018), Lúcs (2015), Nyárad (2017), Szentmihályfa (2018)
Galántai járás Kosút (2019), Nemeskajal (2016), Taksony (2015)
Érsekújvári járás Bart (2017), Bény (2015), Fűr (2019), Pozba (2017)
Nyitrai járás Nyitracsehi (2019)
Nagykürtösi járás Ipolyhídvég (2019)
Tőketerebesi járás Ágcsernyő (2015)

Forrás: A felvidéki magyar kisiskolák fenntartásának, működésének és pedagógiai fejlesztésének vizsgálata


Letölthető dokumentumok:
kisiskolak_projektosszefoglalo-tanulmany_cpi_2020majus.pdf