Foguk fehérjét…
Eredetileg arról akartam írni, hogy az elnökválasztási kampány fárasztó jellege ellenére azért mégiscsak jó valamire. Még a legnagyobb maszkos szerepjátszások közepette is rá-rá kényszeríti a résztvevőit, hogy minimum olykor őszinték legyenek. Főleg, amikor már a hajrában eldurvul a kampány.
Čaputová már testőrrel kénytelen járni, mert állítólag megfenyegették őt és családját (pedig hát első látásra nem az a veszetten vagdalkozó perszóna, akitől nagyon kellene félni).
Bugár már lenyilatkozta, hogy „Régóta vallom, és ahhoz is tartom magamat, még csak a regisztrált partnerség sem jöhet számításba…” és ezzel - bármennyire is libsizik őt és az állítólag bugárista Új Szót az ellenlábasai - finoman szólva elköszönt azoktól a szabadelvűbb potenciális választóitól is, akik anno a botrányos „keresztény családmenet”-en való részvételét valahogy lenyelték. Így aztán hiába próbálja azt a látszatot kelteni, hogy ő mindenki elnöke lenne, ha majd az lenne (lásd: a Híd párt mennyire, már-már visszatetszően távol tartja magát a médiában elnöke kampányától). És a már „egyetlen magyar” epiteton ornans is eléggé a „mindenki elnöke” ellenében dolgozik…
Šefčovič szépen elpakolta híres mosolyát és szimbolikus helyszínről intézett kőkemény, de eddig nem túlzottan alátámasztott támadást Kiska és Čaputová ellen amolyan velejéig mocskos, smeres stílusban - mivelhogy ő is „független”. (Minek ez egy nemzetközi sikereket elérő diplomatának…?)
Az MKP a küszöb alól végre láttathatta volna magát és politikáját. Ingyen. Erre megszökik a közszolgálati tv műsorából… Majd pedig elnöke lemond a jelöltségről egy olyan libsi javára, aki maga is lemond egy másik libsi javára, de aztán már a párt nem mer jelöltet javasolni választóinak. Csak azt mondja, legyen demokrata és ne legyen kormánypárti. Azaz az se baj, ha libsi, csak ne legyen Bugár (aki az „egyetlen magyar” ) - hiszen azt senki sem feltételezné, hogy a Smert vagy az SNS-t javasolnák, merthogy köztudottan nem tekinthetők demokratának.
És ha már a libsiknél tartunk, bizonyos monogrammos úriember vagy úriasszony a választásokon még nem induló, frissen bejegyzett, szerencsétlen nevű (memento Csurka) új magyar párt „konzervatív érzületű” és „Jobbközép” néven blogoló előkészítőjeként úgy szidja a neten a libsiket, mintha legalábbis meleg, fekete, muszlim migránsok lennének…
De hagyjuk is most már, mit akartam eredetileg részletesebben szétcincálni.
Mert jött a sokkal durvább hír. Én, aki legszívesebben a világ összes hadseregét egyetlen tollvonással megszüntetném (tudom, tudom…), én leszek, aki egy hadügyi államtitkár mellé áll e konkrét esetben.
Történt ugyanis, hogy a szlovák hadügy lelkiismerete, Ondrejcsák Róbert honvédelmi államtitkár SME-beli cikkében nevén nevezte a dolgokat. Magyarán, hogy Putyinék indítottak háborút Ukrajna ellen és foglalták el a Krímet. Amit nem mellékesen 100-nál több ENSZ-tagállam ítélt el kapásból (kivételt képez az orosz érdekkör). Valamint az illegális annektálás tényét minden EU-s és NATO-tagország elismeri. Emlékeztetnék: az SNS és Kotleba és még néhány őrült kivételével a szlovák hivatalos álláspont szerint az ország megkérdőjelezhetetlenül EU- és NATO-tag. (Különben - nemes egyszerűséggel - ide is besétálnának Vlagyimir Vlagyimirovicsék.) Erre az orosz nagykövetség, akinek mi köze? egy szlovákiai újságcikkhez vagy egy másik ország államtitkárának véleményéhez, fokozott agymenést kap és fűt-fát, közte a sajtót is buzerálni kezdi, mondván helyesbítsen mindenki, mert bizony az nem úgy van. Mintha legalábbis Ukrajna foglalta volna el Moszkvát. Erre a külügyünk Ondrejcsák mellé állt.
De - és jön az eset „szépsége” -: a hadügy (SNS) vicsorogni kezdett és elhatárolódott, mivel a katonából lett, botrányosan antidemokrata nézeteinek már többször hangot adó miniszter tárcája nem tud azonosulni az államtitkár által írottakkal. Ezek szerint tehát írd és mondd:
a szlovák hadügy az oroszok pártját fogja.
No, ne engedjük ezt a szálat elsikkadni, kérem, egy elnöki kampányban! Mert - kis fantáziával - ez egy lehetséges katonai puccs előszobája. Főleg Danko moszkvai látogatásainak fényében. Persze, ez túlzásnak tűnik, ám Ukrajnában sem gondolták komolyan, hogy háború lesz és mégis az lett. Ha pedig tényleg túlzás, akkor is helyénvalónak mutatkozik a kérdés: jelent-e az ilyen, bő évtizeddel a ’89-es fordulat előtt az akkori rezsim katonájává vált hadügyminiszter - aki az ország létét, de minimum pozícióját garantáló NATO- és EU-tagságunk ellenére nyíltan és „hivatalosan”, valamint kinevezésekor tett ígérete ellenére szembemegy mindkét tömörülés alapelveivel - biztonsági kockázatot? Mert ha nem, akkor vajon hol a biztonsági kockázat határa? Vlagyivosztoknál?
Ha meg igen, akkor ideje lesz mind a Hídnak, mind pedig a Smernek odakoppintani az SNS orrára (mióta is tépem a szám…?). Akár a koalíció árán is. Mert mit lehet még megengedni nekik? Hová hagyjuk „fokozódni a nemzetközi helyzetet”?
Nem eléggé kimutatták már a tkp. lényegileg szinte ártalmatlan elnökjelölteken és stábjaikon kívül ezek is a foguk fehérjét?
