Földrengés a Földalapnál – A jelenlegi és a volt igazgatót, de a Híd korábbi jelöltjét is lecsukta a NAKA!

2021. május 20. - 12:58 | Belföld

A Markíza információi szerint a NAKA szerdai akciója során őrizetbe vett személyek között a Szlovák Földalap volt és jelenlegi tisztviselői is szerepelnek.

Földrengés a Földalapnál – A jelenlegi és a volt igazgatót, de a Híd korábbi jelöltjét is lecsukta a NAKA!
Gabriela Bartošová és Adriana Šklíbová (Forrás: Tvnoviny.sk)

A televízió két, egymástól független forrásra hivatkozva közölte, hogy őrizetbe vették a földalap jelenlegi igazgatónőjét, Gabriela Bartošovát, valamint a kormányváltás előtti vezetés két tagját, az SNS által jelölt Adriana Šklíbovát, és helyettesét, a Hídhoz kötődő Brunner Borist is.

Utóbbi korábban a Híd választási listáján is szerepelt, Diószegen pedig 2014-ben és 2018-ban is indult polgármester-jelöltként, jelenleg is képviselő.

Sikerült telefonon elérnünk Brunner Borist, aki viszont nem kívánt nyilatkozni az ügyben. Először azt kérte, hogy e-mailben küldjünk kérdéseket ezzel kapcsolatban, majd azt mondta, hogy inkább e-mailben sem kíván nyilatkozni, mivel "az van, ami van".

Korábban már szintén megírtuk, hogy az egyik őrizetbe vett személy Martin Kvietik üzletember, aki tavaly nyártól idén márciusig volt előzetes letartóztatásban. Jelenleg több ügy miatt is büntetőeljárás van ellene folyamatban, amelyek közös nevezője, hogy a gyanúsítottak kenőpénzt követeltek különböző agrártámogatásokért cserébe.

Védőügyvédje, Dušan Ivan csütörtökön megerősítette, hogy Kvietiket a Szlovák Földalappal kapcsolatos újabb korrupciós ügyben gyanúsítják, ami ellen panaszt nyújtottak be. „Ügyfelem, Martin K. őrizetbe vétele a joggal való visszaélés és a jog megerőszakolása, valamint a szabadságjogba való durva, jogellenes beavatkozás. A védelem általánosságban úgy látja, hogy a hiteltelen és ellentmondásos beismerő vallomásokon alapuló, ismétlődő jogellenes őrizetbe vételek egy demokratikus társadalomban nagyon veszélyes zsarnokoskodó magatartásnak számítanak" - hangsúlyozta a TASR-nek ügyvéd.

A védőügyvéd elfogadhatatlannak tartja, hogy egy ember beismerő vallomása, amelyet két másik személy erősített meg, elegendő legyen az újabb gyanúsításhoz.

„Egy előzetes letartóztatásban lévő ügyvéd nem ellenőrzött és elfogult vallomását Martin K. üzletemberen kívül az SFP összes őrizetbe vett volt vezetője is visszautasította" - mondta Ivan.

A védőügyvéd hangsúlyozta, hogy Kvietik korábbi fogva tartása során és szabadlábra helyezése után sem szolgáltatott semmilyen okot az őrizetbe vételre. „A védelem reméli, hogy minden szempontot alaposan mérlegelni fognak" - tette hozzá az ügyvéd.

Ivan szerint az ügyész valószínűleg indítványozni fogja az előzetes letartóztatást. „A büntetőeljárás kezdeti szakaszban van, ezért a Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) nem ad további tájékoztatást" - mondta a TASR hírügynökségnek Dalibor Skladan, a főügyészség szóvivője.

(Tvnoviny.sk/TASR/-para-)