Földrengés volt Albániában, áldozatok is vannak

2019. november 26. - 08:35 | Külföld

Legkevesebb hárman meghaltak és több lakóház is összeomlott a kedd hajnali albániai földrengésben, sokan rekedtek a romok alatt - közölték a hatóságok, hozzátéve, hogy a sérültek száma meghaladhatja a 150-et is.

Harminc év óta a legerősebb, 6,4-es földrengés rázta meg hajnali négy órakor a balkáni ország fővárosát és északnyugati részét, leginkább Durres tengerparti várost. Középpontja Tiranától 30 kilométerrel nyugatra, Thumana településnél volt, a környéken több helyről áramkimaradást jelentettek.

"Komoly károk keletkeztek"

- közölte a sajtó munkatársaival az albán védelmi minisztérium szóvivője.

Az északnyugati Kurbin városban egy ember ijedtében kiugrott egy emeletes ház ablakán, és szörnyethalt.

A szóvivő szerint a mentési munkálatokhoz katonákat is kivezényeltek.

Beszámolók szerint a földmozgást a Balkán több pontján észlelték, egyebek közt az epicentrumtól csaknem 400 kilométerre lévő Boszniában, illetve a 700 kilométerre található Újvidéken, Szerbiában is.

Albániában gyakoriak a földmozgások, a legutóbbit két hónapja, szeptember végén jelentették, ugyanebből a térségből.

(MTI)

Címkék: földrengés