Fölszállott a páva - Ma indul A Döntők Döntője

2018. október 26. - 09:23 | Kultúra

Ma indul a Duna Televízión a Fölszállott a páva különleges évada A Döntők Döntője címmel. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Hagyományok Háza népzenei és néptáncos tehetségkutatójában most az előző évadok legjobbjai mérik össze tudásukat.

Fölszállott a páva - Ma indul A Döntők Döntője
-illusztráció- (Fotó: MTI)

Ma és egy hét múlva, november 2-án két felvezető adást láthat a közönség, az élő adások pedig november 9-én kezdődnek az elődöntőkkel.

Idén a közönség szavazatain múlik, mely produkciók jutnak a december 21-ei döntőbe. Az élő adásokban a zsűri szabadkártya segítségével az elődöntőkben két, a középdöntőkben már csak egy versenyzőt juttathat tovább.

Szintén újdonság, hogy az idei Fölszállott a páva a jótékonyság jegyében zajlik: az együttesek és szólisták a nyereményüket felajánlhatják a saját régiójukban fontos szerepet betöltő civil szervezetnek.

Az élő adásokban a 48 kiválasztott versenyző előadását további vendégprodukciók színesítik az elmúlt évadokhoz hasonlóan.

A zsűri elnöke Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a nemzet művésze lesz, mellette idén is Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes, Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa és Diószegi László történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke, valamint Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus értékeli a produkciókat.

A műsort most is Morvai Noémi és Novák Péter vezeti.

(MTI)