Folytatódik az agresszív Spartak-huligánok lekapcsolása – videón az egyik elfogása
Már az ötödik Spartak Trnava-szurkoló ellen indult eljárás, és ezzel még nincs vége... Ezúttal egy 41 éves huligán tanulta meg, hogy nem érdemes a rendőrökkel packázni.
A rendőrség eljárást indított egy 41 éves nagyszombati ultra ellen, aki a március elején megrendezett ŠK Slovan Bratislava – FC Spartak Trnava Fortuna ligás mérkőzésen súlyos garázdaságot követett el. Ő már az ötödik a sorban, aki ellen hasonló bűncselekmény miatt indult ejárás az említett mérkőzésen történtek kapcsán.
Erik K. ellen hivatalos személy ellen intézett támadás miatt indítottak eljárást, a vendégszektorban ugyanis két rendőrt is megrúgott.
Az FC Spartak Trnava "szurkolóját" kedden vették őrizetbe - a letartóztatásáról pedig egy videót is megosztott a rendőrség a hivatalos közösségi oldalán. Akár egytől öt évig terjedő börtönbüntetésre is számíthat.
Az elmúlt napokban a rendőrség már eljárást indított egy 23 éves nagyszombati fiatal, Marco T. ellen, aki a derbiről hazafelé tartva betörte egy városi busz ablakát. Nem sokkal később sikerült azonosítaniuk két további fiatal nagyszombati huligánt, aki a meccs után esett a rendőröknek. A 26 éves Dávid K. és a 28 éves Benjamín H. egyaránt köztisztviselővel szembeni támadás, valamint előbbi garázdaság ügyében is állhat bíróság elé.
Dávid a meccs végén, távozás közben két kezével esett az egyik rendőrnek, leszedte, majd elhajította a védősisakját. A fiatalember ütni és rugdosni kezdett két másik rendőrt is, valamint megrongálta a székeket. Benjaminnak ugyancsak távozáskor ment el az esze: ököllel és lábbal esett neki a rendfenntartókra, elsősorban a rendőrök fejét és testét célozta.