Folytatódik az edzőkeringő, menesztették Lérant Pétert Nyitrán

2021. március 26. - 11:53 | Sport

A zoboralji klubnál folytatódott az edzőkeringő, a nyitrai kék-fehérek klubvezetése csütörtökön megvált az együttes vezetőedzőjétől, Lérant Pétertől (felvételünkön). A komáromi illetőségű szakember a 2020/2021-es bajnoki évfolyamban sorrendben a negyedik(!) vezetőedző volt Nyitrán.

Folytatódik az edzőkeringő, menesztették Lérant Pétert Nyitrán
TASR-fotó

Az őszi szezonban 17 meccsen Geri Gergely volt a Slovant (is) verő nyitraiak vezetőedzője, őt Ivan Galád követte a sorban. A 2021-es évet Michal Ščasný kezdte, ezt követően Lérant Péter kezébe került a váltóbot. A nevezett a tavaszi idényben hét bajnoki találkozón irányította a zoboralji gárdát, mérlege: egy győzelem, egy döntetlen és öt vereség. Az FC a tabella 11. lépcsőfokán tanyázik, elsődleges célja a bentmaradás kiharcolása.

A menesztett tréner hosszú és sikeres játékoskarrierjét (DAC, Bayer Leverkusen, FC Luzern, Panionios, Austria Wien, Graz, Újpest, Rijeka) követően 43 évesen Szereden vezetett először élvonalbeli csapatot. Mondhatni szerény körülmények között is jól helyt állt, Nyitrán azonban nem úgy alakultak a dolgok, ahogy azt a klubvezetés remélte. Egyébként a Zobor alatt halmozódnak a problémák, ugyanis az anyagi gondokat a tisztségviselők torzsalkodása tetézi.

ái