„Fontoljuk meg a szavakat, hogy a történelem ne ismételje meg önmagát”

2022. január 27. - 16:48 | Belföld

Zuzana Čaputová köztársasági elnök a közösségi oldalán idézte fel a holokausztot megelőző okokat és eseményeket, valamint annak következményeit.

„Fontoljuk meg a szavakat, hogy a történelem ne ismételje meg önmagát”
Zuzana Čaputová (Fotó: TASR)

Az államfő említést tett a társadalomban bekövetkezett változásokról, amelyek a deportálásokat előzték meg, és egyúttal a szavak mérlegelésére szólított fel, hogy a történelem ne ismételje meg önmagát.

„Emlékezzünk az üldözöttekre, a meggyilkoltakra és a túlélőkre, de a holokauszt tágabb összefüggéseire és okaira is. Az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor felszabadításának évfordulója egy alkalom arra, hogy megálljunk és emlékezzünk a történelmi tényekre.

"Tegyük fel magunknak a kérdést, hogy több mint 80 év után az emberiség megtanulta-e megőrizni a jót mindannyiunkban. Fontoljuk meg a szavakat, hogy a történelem ne ismételje meg önmagát" - tette hozzá.

Az auschwitzi haláltábort 1945. január 27-én szabadították fel a szovjet Vörös Hadsereg katonái, ennek emlékére az ENSZ Közgyűlése 2005-ben január 27-ét a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává nyilvánította. Az egyhangúlag elfogadott ENSZ-határozat hangsúlyozza "az emlékezés és a tanítás kötelességét", hogy a jövő nemzedékei megismerjék a hatmillió, túlnyomórészt zsidó áldozatot követelő náci tömeggyilkosságok történetét.


(TASR/MTI)