1
![Fontos felhívást intéztek az emberekhez Szlovákia egykori köztársasági elnökei – egyetlen dolgot kérnek mindenkitől](/_next/image/?url=https%3A%2F%2Fparameter.sk%2Fapp%2Fuploads%2F2024%2F04%2Fsr-prezidenti-kiska-schuster-gasparovic-obed-spolocny-bax-clanokw.jpg&w=1920&q=75)
Andrej Kiska, Rudolf Schuster, Ivan Gašparovič (Fotó: TASR - archív)
Szlovákia korábbi három köztársasági elnöke, Andrej Kiska, Ivan Gašparovič és Rudolf Schuster közös felhívásban kéri a szlovák állampolgárokat, hogy oltassák be magukat.
„Mi, Szlovákia egykori államfői felhívást intézünk Szlovákia lakosaihoz. A Covid-19 továbbra is nagy erővel támad, manapság pedig már a rendelkezésünkre áll a leghatásosabb módszer, amivel sikeresen harcolhatunk ellene – az oltás” – kezdődik a felhívás.
A közös levélben köszönetet mondanak mindenkinek, aki úgy döntött, felveszi a vakcinát. „Köszönjük azoknak, akik már beoltatták magukat, mindenki mást pedig, amennyiben ennek nincs egészségügyi akadálya, szeretnénk felszólítani, hogy mielőbb oltassák be magukat” – fogalmaznak.
A felhívásban kiemelik, a közeli hozzátartozókkal, barátokkal, kollégákkal és főleg az egészségügyi dolgozókkal szembeni felelősségvállalásról van szó, akik a kórházakban emberi életekért küzdenek.
„Köszönjük mindenkinek, aki gondol a körülötte élő emberekre és egyúttal saját magára is” – zárják a felhívást.
(parameter)