Fordult a kocka: többen már Szlovákiába járnak át tankolni, akkora az üzemanyaghiány Magyarországon

Vasárnap estig több töltőállomáson is elfogytak az üzemanyagok Magyarországon, a határhoz közeli településekről többen Szlovákiába jöttek át tankolni, a benzin esetében megközelítőleg 1,70 eurós literenkénti áron.

Fordult a kocka: többen már Szlovákiába járnak át tankolni, akkora az üzemanyaghiány Magyarországon
Fotó: TASR/AP-Szandelszky Béla

A TASR hírügynökség a telex.hu információira hivatkozva azt írja, már pénteken is kígyózó soron alakultak ki a magyarországi benzinkutaknál. Mindenki igyekezett hatósági áras üzemanyaghoz jutni, annak mennyiségét ugyanis az üzemanyaghiány miatt kénytelenek voltak korlátozni.

Pénteken kezdett el terjedni egy SMS-üzenet Magyarországon, amelyben ismeretlenek arra figyelmeztettek, hogy szombaton eltörlik a hatósági árat az üzemanyagokra vonatkozóan, részben ez okozhatta a pánikot. Az üzemanyag-ellátási gondok azonban valójában már korábban jelentkeztek – közölte a napi.hu.

„Nem tudtam tankolni pénteken a III. kerületben, Szentendrén és Pomázon. Cserébe Szlovákiában tankoltam 1,7 euróért, mert ott van” – közölte a Telex egyik olvasója.

Közben az autósok körében is érezhető a feszültség, az egyik kommentelő azt írta, hogy a maglódi bevásárlóközpont kútjánál volt üzemanyag, ezért 40 percbe telt, de sikerült tankolni. Közben viszont két autós annyira összeszólalkozott, hogy az egyik utasai a másik visszapillantóit letörve, ordítozva, csapkodva próbálták felrántani a sofőrülés ajtaját – írja a 24.hu.

A lap szerint a helyzet javulására nem lehet számítani, hiszen több kút is levelet kapott a MOL Nagykereskedelmi Értékesítésétől, amelyben közlik, hogy az ország működése és energiabiztonsága érdekében a december 5-én kezdődő héten sem tudnak benzint és dízelt biztosítani nekik. Ez lesz a harmadik olyan hét, amikor azok a független benzinkutak, amelyek az energiaárak elszállása után kötöttek szerződést a MOL-lal, nem kapnak benzint és gázolajat.

Mint ismert, a magyar kormány 2021. november 15-én vezette be a hatósági árat az üzemanyagokra vonatkozóan. Az árat 480 forint/literben határozták meg a benzin és a gázolaj esetében. Az ezt követő időszakban még a szlovákiai autósok igyekeztek olcsó benzinhez jutni Magyarországon, július 30-tól azonban kizárólag a magyarországi forgalmi engedéllyel autók jogosultak a hatósági áras üzemanyagra.


(telex, 24.hu, napi.hu, TASR)