Forgalomkorlátozások miatt még inkább bedugul Pozsony csomópontja

Forgalomkorlátozásokra figyelmezteti a főváros felé közlekedőket a pozsonyi rendőrség.

Útkarbantartás miatt az elkövetkező napokban a megszokottnál jelentősebb forgalmi dugók nehezíthetik a sofőrök életét Pozsonyban.

Új aszfaltréteget húznak, ezért forgalomkorlátozásokra lehet számítani a Prievozská utcán és környékén szombaton reggel 8 órától. Az előzetes tervek szerint a felújítási munkálatok július 24-ig tartanak majd.

Ezen kívül július 17-től egészen július 21-ig útlezárásra lehet számítani a Hradská utcán is.

A rendőrség türelemre és fokozott figyelemre inti az arra közlekedő sofőröket.


TASR/para