Forma-1: Button visszavonul, de talán még nem végleg

2016. november 24. - 19:59 | Sport

Jenson Button úgy fogalmazott, hogy a hétvégi Abu-Dzabi Nagydíj lesz pályafutása utolsó Forma-1-es futama, de továbbra sem zárja ki határozottan, hogy a jövőre versenyez még a szakágban.

Forma-1: Button visszavonul, de talán még nem végleg
Jenson Button (Fotó: AP/TASR)

"Úgy tekintek erre a nagydíjra, mint az utolsó versenyhétvégémre. Nem szeretnék már a Forma-1-ben szerepelni ezt követően. Én így gondolkodom, de ki tudja, ez fél év vagy egy év múlva akár változhat is" - nyilatkozta csütörtökön Button.

A McLaren-Honda szeptember elején jelentette be, hogy a világbajnok brit pilótának az idei az utolsó szezonja Forma-1-es versenyzőként. A 36 éves Button új szerződést írt alá a következő két évre, mivel szaktanácsadói szerepkörben számítanak rá.

A pályafutása során 15 futamgyőzelmet aratott, 2009-ben világbajnok Button helyét jövőre a belga Stoffel Vandoorne veszi át. A McLaren-csapat lehetőséget biztosít számára, hogy 2018-ban visszatérjen, ám sokak szerint csupán vészmegoldásként számítanának rá, amennyiben Fernando Alonso nem hosszabbítja meg a 2017 végén lejáró megállapodását.

Button 2000-ben mutatkozott be a Forma-1-ben, eddig 304 futamon állt rajthoz. A vasárnapi viadallal közvetlenül felzárkózik a hétszeres világbajnok német Michael Schumacher mögé, aki a második ebben az összevetésben 306 rajttal. Pályafutása során először - 113 versennyel a háta mögött - 2006-ben a Hungaroringen diadalmaskodott. Összesen ötven alkalommal állt a dobogón.

"Kimondottan boldog vagyok azzal, amit a Forma-1-ben elértem" - jelentette ki a pilóta, aki azt tervezi, hogy jövőre rajthoz áll majd néhány ralikrossz futamon, vagy a japán Super GT autós sorozatban.

"Sok álommal érkezel a Forma-1-be, vágyakozol valami után. Én két olyan istállóban is versenyeztem, amelyről kölyökként álmodoztam: a Williamsben és a McLarenben. És mégis egy privát csapatnál lettem világbajnok" - tette hozzá Button, aki a Brawn GP színeiben bizonyult a 2009-es idény legjobbjának.

(MTI/para)

Címkék: Forma-1, Jenson Button