Forma-1 - Előrehozták a nyári leállást

2020. március 18. - 18:45 | Sport

A koronavírus-járvány miatt a Forma-1 szervezői úgy döntöttek, hogy a szokásos nyári szünetet gyakorlatilag most elrendelik annak érdekében, hogy a szezont minél több futammal meg lehessen rendezni.

A száguldó cirkuszban résztvevő tíz csapatnak augusztusban kellett volna két hétre teljesen leállnia - akkor, amikor négyhetes versenyszünet lenne -, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) motorsport tanácsa által jóváhagyott módosítás szerint azonban a kötelező leállás április végéig megtörténik és kettő helyett háromhetes lesz.

A szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat az utolsó pillanatban törölték a múlt héten, azóta a bahreini, a vietnámi és kínai futamot elhalasztották és várhatóan erre a sorsa jut majd sorrendben a holland, a spanyol és a monacói viadal is. Ekképpen az idény júniusban Azerbajdzsánban startolhat, korábbi sajtóhírek szerint a tervezett 22 futamból 18-at rendeznének meg.


(MTI)

Címkék: Forma-1, koronavírus