Forma-1: Íme a jövő évi versenynaptár

2016. november 30. - 20:14 | Sport

Nem rendeznek futamot Németországban a 2017-es Forma-1-es világbajnoki sorozatban, a Magyar Nagydíjra pedig a legutóbbi terveknek megfelelően július 30-án kerül sor.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szerdán hozta nyilvánosságra a véglegesített jövő évi versenynaptárat, amelyből éppen az új világbajnoknak, a német Nico Rosbergnek és csapatának, a Mercedesnek a hazai futama került ki.

A hockenheimi GP törlésére előzetesen már lehetett számítani, mert a versenypályát üzemeltető cég nem tudott megegyezni az F1-et vezető Bernie Ecclestone-nal.

Az idén sikeresen debütáló bakui versenyt Európa Nagydíj helyett jövőre már Azerbajdzsáni Nagydíjnak nevezik majd, s június 18. helyett június 25-én rendezik meg, hogy ne essen egybe a legendás Le Mans-i 24 órás viadal időpontjával.

A brazíliai és a kanadai futam sorsa szintén kérdéses volt, de végül mindkét helyszín maradt, így jövőre 20 versenyből áll majd a szezon. A 2017-es idény március 26-án, Melbourne-ben kezdődik és november 26-án, Abu-Dzabiban ér véget.

A 2017-es F1-es versenynaptár:

március 26.: Ausztrál Nagydíj, Melbourne
április 9.: Kínai Nagydíj, Sanghaj
április 16.: Bahreini Nagydíj, Szahír
április 30.: Orosz Nagydíj, Szocsi
május 14.: Spanyol Nagydíj, Barcelona
május 28.: Monacói Nagydíj, Monte-Carlo
június 11.: Kanadai Nagydíj, Montreál
június 25.: Azerbajdzsáni Nagydíj, Baku
július 9.: Osztrák Nagydíj, Spielberg
július 16.: Brit Nagydíj, Silverstone
július 30.: Magyar Nagydíj, Mogyoród (Hungaroring)
augusztus 27.: Belgium, Spa-Francorchamps
szeptember 3.: Olasz Nagydíj, Monza
szeptember 17.: Szingapúri Nagydíj, Szingapúr
október 1.: Malajziai Nagydíj, Sepang
október 8.: Japán Nagydíj, Szuzuka
október 22.: Egyesült Államok Nagydíja, Austin
október 29.: Mexikói Nagydíj, Mexikóváros
november 12.: Brazil Nagydíj, Sao Paulo
november 26.: Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi

MTI/para

Címkék: F1, versenynaptár