Forma 1: Nem Ricciardo lesz Rosberg utódja a Mercedesnél

Nem az ausztrál Daniel Ricciardo lesz a visszavonult világbajnoki címvédő német Nico Rosberg utódja a Forma 1-es Mercedes csapatnál.

Forma 1: Nem Ricciardo lesz Rosberg utódja a Mercedesnél
Nico Rosbert és felesége Vivian Sibold (Fotó: TASR/AP)

"Még két évig szerződés köt a Red Bullhoz, addig biztosan maradok" - nyilatkozta szerdán Ricciardo. A Red Bull csapat vezetői már két héttel ezelőtt kijelentették, hogy nem engedik el 27 éves versenyzőjüket.

Amióta Rosberg a szezon végén váratlanul bejelentette visszavonulását, csapata új pilótát keres Lewis Hamilton mellé. Az elmúlt egy hónapban Sebastian Vettel és Fernando Alonso is kijelentette, hogy nem igazol a konstruktőri címvédő Mercedeshez.

A német pilóta helyére a szakértők és a sajtó szerint két jelölt van: a Williams finn versenyzője, Valtteri Bottas, valamint a Mercedes német tesztpilótája, a 2016-ban Manorral versenyzett Pascal Wehrlein.

"Sok ember van, aki rávehető, hogy beugorjon a Mercedeshez. Csak remélni tudom, hogy aki végül megkapja a helyet, az értékelni is tudja majd" - nyilatkozta Ricciardo, aki idén 256 ponttal a világbajnokság harmadik helyén zárt Rosberg (385) és Hamilton (380) mögött.

(MTI)