Forma-2 néven szervezné újra a GP2-t a Forma-1 új tulajdonosa

2017. március 8. - 16:07 | Sport

A Forma-1 új tulajdonosa, a Liberty Media Group, valamint a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Forma-2 néven szervezné újra a GP2-es kategóriát.

Erről az FIA elnöke, Jean Todt beszélt a szövetség hivatalos lapjának legutóbbi számában.

"Szeretnénk egyszerűsíteni a Forma-1-be vezető utat. Ez az elsőszámú célom, mióta én vagyok az FIA elnöke, és ebben az F2 bevezetése fontos lépcsőfok lenne" - nyilatkozta a sportvezető, aki hozzátette, piramisrendszert szeretnének létrehozni, aminek a csúcsán az F1 áll.

A Liberty Media januárban vásárolta meg a Forma-1 többségi tulajdonát Bernie Ecclestone-tól, ezzel a betétfutamoknak számító GP2-es sorozatot is. A januárban kinevezett sportigazgató, Ross Brawn szerint a sportágnak a Moto GP-ről kell példát vennie, ahol a legmagasabb melletti két, alacsonyabb kategóriájú sorozat - a Moto2 és Moto3 - is a show része, az ottani versenyzőket is mindenki ismeri és hétről hétre látja.

"Az lenne a jó, ha a szurkolók a Forma-3-ban és a Forma-2-ben megismernék a pilótákat, akik aztán később a Forma-1-ben versenyeznek majd. Ilyen sorozatot szeretnénk" - nyilatkozta Brawn.

A mostani F1-es mezőnyből Lewis Hamilton és a tavalyi világbajnok Nico Rosberg volt részese a GP2-nek, a többi fiatal, így többek között Max Verstappen, Danyiil Kvjat, Esteban Ocon, Lance Stroll vagy éppen Pascal Wehrlein más sorozatokból érkezett a száguldó cirkuszba.

Az idei, 11 versenyből álló GP2-es szezon - egyelőre nem tudni, hány csapattal - április 16-án rajtol Bahreinben.

(MTI)

Címkék: Forma 1