Forradalom, feketepéter, feketeleves

A kormány a média tulajdonképpen teljes és az ország jelentős része számára elvesztette a maradék hitelét. Az ellenzék, és az áldozat szerepéből az újságírók, nemcsak Robert Kaliňák belügyminiszter, illetve Tibor Gašpar rendőrparancsnok, de az újkori Szlovákia egyik legtehetségesebb politikusa, a pozsonyi elitek által sosem kedvelt, Robert Fico miniszterelnök fejét is követelik. Immáron az állam foglyul ejtése lett a véleményoldalak legtöbbet idézet fordulata.

Forradalom

A SMER politikusain jól látszott a kezdeti sokk. A mečiari időkkel ellentétben itt, legalábbis valószínűleg, nem az állam közvetett szerepvállalásáról van szó. Bár kizárni semmilyen eshetőséget nem lehet, az olyannyira hangsúlyozott calabriai maffia a jelenlegi állás szerint valószínűleg mellékszál. Ellenkező esetben elképzelhetetlen lenne például, hogy a hatalmas társadalmi nyomás alatt lévő rendőrség az őrizetbe vétele után kiengedné Antonio Vadalát. Az erre már kezdetben figyelmeztető – nem véletlenül a cseh médiában nyilatkozó – biztonsági-politikai szakértőket tulajdonképpen keresztre feszítették.

Ez nem jelenti azt, hogy Kuciak munkája ne lett volna fontos, vagy amit kiderített ne lenne tragikus az államra nézve.

A média által, tegyük hozzá okkal, feltüzelt helyzetbe Andrej Kiska elnök is inkább szerencsétlenül lépett bele – ráadásul úgy, hogy szinte az egész hetet síeléssel töltötte. Bár az elnök nem lépte túl az alkotmány betűje szerinti hatáskörét, bizonnyal a volt újságírókból álló tanácsadói hatására, inkább az azonnali politikai konfrontációt, mintsem az előzetes tárgyalásokat választotta. Ráadásul a beszédében az ominózus „akýkoľvek motív” a politikai felelősséget sulykolta, és nem a gyilkosság felderítését helyezte előtérbe. Ez persze nem menti Robert Fico sorosozását, illetve az egyre súlyosabb ügyek felbukkanását, mint a megkérdőjelezhető biztonsági átvilágítások, vagy éppen a speciális ügyész, Špirko vallomása a SMER járadékvadász ügyeiről.

Ám a kampányt elnézve a kormány okkal gondolhatta azt, hogy az ellenzék a gyilkosságokból politikai előnyt akar kovácsolni, a média egy része pedig az áldozati szerep és politikai bosszú miatt korbácsolja az indulatokat. A szlovák média nagy része érthető módon nem tudott felülemelkedni a gyilkosság okozta érzelmeken. Ám – ahogy azt Radovan Bránik megfogalmazta:

hiteles, tényfeltáró újságírói munka nem alapul olyan szabályokon, amiket a bérgyilkosok diktálnak.

A gyilkosságok kivizsgálása kulcsfontosságú kérdés. Az első hír óta ott motoszkál bennem az a rendkívül rossz érzés, hogy akárki csinálta, mintha kalkulált volna azzal, hogy nemcsak a kormány, hanem a jelenlegi politikai berendezkedés is az alapjaiban rendül meg. A rendszer reformját azonban nem oldja meg a politikusváltás, az csak azt garantálná, hogy a mostani rendszert, még egy darabig, más próbálná működtetni.

Feketepéter

Kiska fellépésével is csupán patthelyzetbe került a szlovák politika. A kormánykoalíció tartja magát, ám a Híd a leggyengébb láncszeme. Talán (nem) véletlenül ment Bugár Béla vakációra pont a múlt héten, de taktikából jeles. A koalíció számára időt nyerni most valóban a legfontosabb. Amennyiben viszont a vizsgálat nem hoz eredményt, a tüntetések és a nyomás fokozódni fog.

A Tisztességes Szlovákia mozgalom előtt le a kalappal. A tüntetők számát látva egyértelmű, hogy (nem csak) a fiatalok túlnyomó többségének nem felel meg a rendszer, és egy európai, emberibb Szlovákiát akarnak. A mečiari korszakhoz képest azonban most nem elég tovább integrálódni.

Brüsszel aligha akarja megoldani a mi gondjainkat, van Nyugat-Európában is elég. Ráadásul Szlovákia strukturális problémai, bár az ördög a részletekben van, annyira nem is különböznek Nyugat-Európától. Az Eurobarometer legutóbbi felmérése szerint az EU átlagban 79% százaléknyi polgára gondolja úgy, hogy a korrupció első számú forrása az üzleti érdekek és a kormány összefonódása.

A szlovák társadalom sokkal inkább polarizált, mint amennyire ezt az elmúlt hét eseményei láttatják. 25 évvel a rendszerváltás után a társadalom egyre nagyobb rétege örül, ha a kiadásait fedezni tudja. A kiszolgáltatott réteg Kelet-Európában egyre szélesebb és egyre cinikusabb, növekednek a különbségek a nagyvárosok felső-középosztálya, és a többiek között. Fico sorosozása éppen az ebből eredő cinizmusra alapozott, mert ugye a gyilkosságok után nem támadhatta a médiát.

Bár a gyilkosságok mindenkit megdöbbentettek, országszerte nem mindenki ért egyet feltétlenül azzal a véleménnyel, miszerint a probléma megoldása a kormány azonnali menesztésében van. Azzal talán – felmérések híján – valószínűleg a legtöbb ember egyetért, hogy Kaliňák belügyminiszternek már távoznia kellett volna az érzelmek csillapítása végett. Ez volt a Híd eredeti javaslata is, ám a SMER oldaláról nézve ez olyan mértékű politikai gyengeségnek látszott volna, amely után az ellenzék szinte bizonyosan nem áll meg. Kiska egyértelmű pozícióját látva Ficonak nem maradt más lehetősége – egy tisztességes politikai nyugdíjas állásról már lemondhatott – mint felvenni a kesztyűt.

A Híd kezében egyelőre inkább a feketepéter, semmint a megoldás kulcsa van.

Bugár vakációjával időt nyert, de az ellenzék szempontjából már elkésett a kilépéssel. Az ellenzék, illetve a sajtó jó része eleve haragszik Bugárékra, mert belementek ebbe a kormányba. A SMER-t pedig nem fogja gátolni az eddigi együttműködés, ha úgy kívánja érdeke. A kormánykoalíció és támogatóik a “magyarokat” vádolnák a kormány bukásával.

Ebben a helyzetben a Híd inkább a Kiska elnök által is támogatható kormányátalakítást fogja képviselni, mint alapvető követelményt – és marad a koalícióban. Amennyiben a Híd parlamenti frakciója elolvadna – és négy képviselő átállna a frakcióból az ellenzékhez – akkor a koalíciót már csak Kotleba támogatása biztosíthatná. Ebből pedig még Bugár sem fog tudni jól kijönni.

Feketeleves

A kettős gyilkosság egyszerre előtérbe helyezte a független, demokratikus Szlovákia minden gyengeségét. A gyilkosságok brutális emlékeztető arra, hogy mit nem sikerült megcsinálni a csehszlovák bársonyos forradalom és az ország függetlenné válása óta.

Robert Fico elsőszámú problémája, hogy az általa létrehozott SMER túlságosan hosszú ideje dominálja a Mečiar után már egyszer rekonstruált rendszert. Ezt a rendszert azonban nem a SMER találta ki. Az „all politics is business”, vagyis az elit vagyonosodását a politika által az 1998 után sikerült külföldre privatizálni. Aminek az egyik eredménye, hogy a szlovák polgároknak immáron kevés beleszólásuk maradt az ország gazdaságának irányításába. Árucikké váltunk, mivel a munkán kívül (azt is sokkal olcsóbban mint Nyugat-Európában) nincs mit eladni.

Az első Fico kormány fejezte ezt be az euró átvételével, ám elmulasztott egy modern, szociáldemokrata ruhát szabni Szlovákia neoliberális gazdaságpolitikájára. A Fico-kormányok papíron progresszívek voltak, támogatták például a regionális fejlesztést, bevezették az adósságféket és az „értéket a pénzért” rendszert is. Ám a prímet a külföldi tőke, illetve a párt oligarcha támogatói, meg a reakciós, ad-hoc klientúraérdek diktálta politikák vitték. Oktatás, egészségügy, szociális és közösségi beruházások helyett betonba és aszfaltba fektettünk, mert ott volt erős a lobbi, és onnan származott az azonnali haszon.

A SMER szocializmusból örökölt etatizmusa, az általános hozzá nem értés, a politikai funkciókban és a politikai dominanciából származó arrogancia talán még nagyobb szerepet játszanak a társadalmi frusztrációban, mint a korrupció maga. Az ország gazdasági rendszerének egyik alappillére – mint ahogy máshol is a régióban – az olcsó munkaerő, illetve az EU-támogatások, amelyek szétosztása (és nem kizárólag befektetése) az állam szerepe. Bár ez a különböző kormányok alatt máshogy működött, a lenyúlás szerves része volt a régió politikai rendszereinek EU-integrációjának. Az agrártámogatásokat nem az olaszok, hanem a hazai lobbik nyúlták le, miközben a szektor továbbra is kivérzőben van.

A rendszernek már a bársonyos forradalom óta része a politikai büntetlenség kultúrája is, már a lusztráció sem sikerült.

Pár példának ott van Bašternák, Ducký, Gaulider, Majský, maga Mečiar, vagy éppen Malina Hedvig ügye. Bár Szlovákia ebben a tekintetben nem volt sokkal jobb, mint a többi kelet-európai ország, az identitás és politikai kultúra fontos eleme (volt), hogy jobbak vagyunk, európaibbak mint a szomszédok. Hiszen 1998 óta sikerült felpörgetni a nyugati integrációt, átvettük az eurót, és még a múlt héten is EU melletti deklarációkkal rukkolt ki a teljes szlovákiai vezető elit.

A gyilkosságok utáni belpolitikai helyzet egy sajátos mozzanata, hogy a nyugatos, EU-elkötelezett pozsonyi kávéház esett neki teljes mellszélességgel az EU-melletti elkötelezettséget felvállaló kormánynak.

Miközben az ellenzékben messze nincs EU-konform politikus, Ficonak például nincs elkötelezett médiája. Bár sokat szidta az újságírókat, még a közéleti média is független.

A mečiari időkkel ellentétben ráadásul abban is különbözik, hogy az 1996-98, vagyis az állam legnagyobb disznóságai és a választások között, éppen arra kellett az idő, hogy az 1998-as választást előkészítsék (Szlovák Demokratikus Koalició, Magyar Koalició Pártja, illetve a kettő párbeszéde, futottak még az SDĽ Ficóval és a későbbi köztársasági elnök Schuster gründolta SOP). Lehet ugyan ábrándozni egy – egyelőre inkább mítikus – mag-Európához való tartozáshoz, de ahhoz politikai reprezentáció, no meg egy erősebb, önállóbb gazdaság is kéne, nem csak civil társadalmi tiltakozás.

Egy erőltetett kormányváltás egy euroszkeptikus (Sulík), igazi maffiás (Kollár), és Matovič (nem is tudom melyik jelző lenne rá a legpontosabb) általi hatalomátvételt jelentene.

A média természetesen tisztában van ezzel, de ettől függetlenül gondolják úgy, hogy a mostani garnitúrának mindenképpen menni kell. Ez viszont nem csak veszélyesen rövidlátó, túlmegy a királycsinálás módszerein, hanem a demokrácia kereteit feszegeti.

Ez az irány akkor lehetne igazán hiteles, ha közben megnyitnánk a legfontosabb politikai, gazdasági es társadalmi szerkezettel kapcsolatos kérdéseket is. Példának ott van a választási törvény és területi elrendezés. Szlovákia egy választási körzet, vagyis ennyire tudjuk ellenőrizni a politikusokat. Éppen a rendszer vizsgálatát és reformját mulasztották el a tradicionalista rendszerpártok, pedig a legutóbbi választási eredmények alapján már jól látszott a rendszert döntögető hangulat. Éppen ehhez kéne a koncentrált Híd, Kiska meg a pozsonyi kávéház most, hogy a SMER ennyire meggyengült, de ez ma már inkább utópia.

Attól tartok, hátra van még a feketeleves. A jelenlegi gazdasági és társadalmi helyzetben az állam rekonstrukciója nem egyszerű feladat. Ukrajnában, dramatikus események után is, maradt az oligarchák uralma. Csehországban a Nečas-kormány bukása utáni politikai káoszból a szlovák származású oligarcha, Babiš került ki a legjobban.

Szlovákiában ebből a politikai küzdelemből az jön ki jól, aki a legjobban szervezett és a legtöbb forrást tudja mozgósítani hosszabb távon. Bár belülről inog, a SMER-t leírni éppen ezért még nem lehet, ha győzi Fico szívvel. A kormánykoalíció alaposan megtépázva és változással, de valószínűleg marad. Közben a politika tovább polarizálódik és radikalizálódik. Felkészül Kotleba és a kopaszok.