Fortuna Liga, 1. forduló: A Slovan címvédésre, a DAC trónfosztásra készül – indul a 2020/21-es bajnoki szezon!

Hazai pályán kezdi meg a 2020/21-es bajnoki szezont a DAC labdarúgócsapata, amely vasárnap a Sereď együttesét fogadja.

Fortuna Liga, 1. forduló: A Slovan címvédésre, a DAC trónfosztásra készül – indul a 2020/21-es bajnoki szezon!
Fotó: Cséfalvay Á. András

A koronavírus-járvány alaposan összekuszálta a Fortuna Liga előző kiírásának befejezését, de egy kis csúszással végül sikerült pontot tenni a végére. A játékosok nem kaptak sok időt a pihenésre, az utolsó fordulót követően szinte azonnal meg is indult az új idényre való felkészülés. A DAC sem tétlenkedett, az ausztriai edzőtáborban a Marseille és a Nice együttese ellen hangolt a Fortuna Liga 2020/21-es kiírására.

A nyári átigazolás során voltak érkezők és távozók is a csapatnál, de összességében elmondható, hogy a sárga-kékek megerősített kerettel vágnak neki az új idénynek.

„Noha még nincs vége az átigazolásoknak, sikerült feltöltenünk a csapatot olyan játékosokkal, hogy minden posztra legalább két, körülbelül azonos képességű játékos áll rendelkezésre. Az elkövetkező angol hetekben szükség is lesz rá, hogy szélesedjen a keret és növekedjen a csapaton belüli konkurencia“

– nyilatkozta Bernd Storck vezetőedző a DAC pénteki szezon előtti sajtótájékoztatóján.

A dunaszerdahelyiek nem titkolt célja, hogy ezúttal megakadályozzák a Slovant a címvédésben, ehhez viszont a papíron gyengébb ellenfelek ellen mindenképp hozni kell az elvárt eredményt. Pontosan ilyen mérkőzés vár az első fordulóban a DAC-ra, amely vasárnap a Sereď csapatát fogadja a MOL Arénában.

„Ha meg akarjuk közelíteni a Slovant, akkor mindegyik hazai meccset meg kell nyernünk”

– mondta Storck, majd hozzátette: a Sereď ellen csakis a győzelmet tartja elfogadható eredménynek.

A DAC a 2018/19-es szezonban alaposan elnáspángolta az akkor újonc Sereď együttesét: egy darab 1:0-ás győzelem mellett kétszer is öt góllal fektették két vállra ellenfelüket. A tavaly májusi találkozón ugyan a szerediek meglepetésre 4:3-as győzelmet arattak Dunaszerdahelyen, viszont a DAC szempontjából annak az összecsapásnak már nem volt igazi tétje. Az előző szezonban viszont a sárga-kékek egyszer sem tudtak győzni ellenfelükkel szemben: a szeredi 1:3-at, dunaszerdahelyi 0:0 követte.

A két csapat egymás elleni mérkőzései a 2019/2020-as szezonban:

ŠKF Iclinic Sereď – FC DAC 1904 3:1

FC DAC 1904 - ŠKF Iclinic Sereď 0:0

A címvédő Slovannak sikerült egyben tartania a csapat gerincét a szezonkezdetre, a keret erősségét figyelembe véve pedig nem kérdés, hogy a pozsonyiak számára csalódás lenne, ha ezúttal nem az első helyen végeznének. Az első három pontot az osztályozón bennmaradó Nitra otthonában gyűjthetik be.

A Trenčín az előző szezon alsóházában brillírozott a kicsik ellen, de a komolyabb ellenfelek már nagy falatnak bizonyultak (lásd a El-selejtezőért vívott osztályozót).  Most újfent ez utóbbiból kaphatnak ízelítőt a trencséniek, akik a masszív védekezéséről elhíresült Ružomberok otthonában vendégszerepelnek.

Az elmúlt idényben szenzációs hajrát produkáló, ezzel bennmaradó Pohronie Aranyosmaróton, az újjáépülőben lévő Žilina Senicán, a már most a fél játékoskeretet kicserélő Spartak Trnava pedig Nagymihályban kezdi meg a Fortuna Liga 2020/21-es kiírását.


Az 1. forduló programja:

Augusztus 8. (szombat)

FC Nitra – ŠK Slovan Bratislava (18:00)

MFK Ružomberok – AS Trenčín (19:00)

FC ViOn Zlaté Moravce – FK Pohronie (19:00)

MFK Zemplín Michalovce – FC Spartak Trnava (19:00)

FK Senica – MŠK Žilina (19:00)


Augusztus 9. (vasárnap)

FC DAC 1904 – ŠKF Iclinic Sereď (18:00)


(tt)