Fortuna Liga, 10. forduló: A sárga-kékek elkerülnék az esetleges meglepetést

Csonka fordulót rendeznek hétvégén a Fortuna Liga alapszakaszában, mivel két mérkőzés is a halasztás sorsára jutott.

Fortuna Liga, 10. forduló: A sárga-kékek elkerülnék az esetleges meglepetést
Fotó: Cséfalvay Á. András - illusztráció

A DAC az elmúlt hétvégén három meccs óta tartó nyeretlenségi szériáját szakította meg azzal, hogy hazai pályán legyőzte a Michalovce együttesét. Krstović hajrában szerzett találata három pontot ért a dunaszerdahelyieknek, akik kedden már a Slovnaft Cupban voltak érdekeltek. Az ötödik ligás Ladomerská Vieska majdnem fél óráig bírta tartani a tempót ellenfelével, aztán megmutatkozott a két csapat közti különbség. A sárga-kékek négyszer betalálva jutottak tovább, az viszont intő jelként szolgál, hogy két elkerülhető gólt is kaptak a kiscsapattól.

„Számunkra a továbbjutás a lényeg. A srácok ezen a mérkőzésen is megmutatták a bennük rejlő minőséget, és dolgoztak azon, hogy az osztálykülönbség a gólarányban is megmutatkozzon. Nem voltunk annyira produktívak, ezért az ilyen mérkőzéseken javulnunk kell, és figyelnünk a befejezéseknél, mert érhetnek bennünket váratlan meglepetések”

nyilatkozta a mérkőzést követően Adrian Guľa, a DAC vezetőedzője.

A DAC hétvégén is elkerülné az esetleges meglepetést, ugyanis annak a Skalicának az otthonába látogat, amely a képességeihez képest kiemelkedően teljesít a bajnokságban. A szakolcaiak az előző szezont a második liga harmadik helyén zárták, ami normális esetben még osztályozót sem ért volna. A Sereď és a Senica kizárásával viszont ők is az élvonalban folytathatták. A sikeresnek mondható nyári felkészülés (öt meccsből két győzelem és három döntetlen) után viszont nem indult számukra túl jól a 2022/23-as szezon. Első hat bajnokijukból csupán egyet tudtak megnyerni, a Baník Prievidza felett aratott kupagyőzelem után viszont összekapták magukat. A Spartak Trnava csupán egy utolsó percben szerzett góllal mentett pontot ellenük, a Žilinát viszont sikeresen két vállra fektették. Legutóbb a nyeretlen Liptovský Mikuláš ellen játszottak gól nélküli döntetlent.

A DAC és a Skalica utoljára a Fortuna Liga 2015/16-os kiírásában találkozott egymással tétmérkőzésen. A régi rendszer szerint a csapatok akkor háromszor találkoztak a szezonban: a szakolcai összecsapás 2:2-es döntetlennel ért véget (a sárga-kékeknél Pačinda duplázott), Dunaszerdahelyen hazai győzelem született, majd két hónappal később a Skalica is győzni tudott saját pályáján. Azóta csupán egyszer mérkőztek meg egymással a csapatok: két éve a téli felkészülés során rendezett Tipsport Liga nevű minibajnokságon a zöld-fehérek ismét két vállra fektették ellenfelüket.

A két csapat legutóbbi egymás elleni mérkőzése a 2015/16-os szezonból:

MFK Skalica – FC DAC 1904 2:1

A Ružomberok-Žilina találkozóval indul a 10. forduló. A zsolnaiak nincsenek túl jó passzban, ugyanis utóbbi négy mérkőzésükből hármat is elveszítettek, a rózsahegyiek viszont múlt héten egy hónap után tudtak ismét nyerni a bajnokságban. A még mindig nyeretlen sereghajtó liptószentmiklósiak az újonc Banská Bystrica vendéglátójaként szakíthatják meg negatív sorozatukat, a DAC legyőzése óta két mérkőzést is elbukó trencséniek pedig a Spartak Trnavát látják vendégül.

Két mérkőzést is elhalasztottak a hétvégi fordulóból: a Slovan-ViOn találkozót a pozsonyiak EKL-kötelezettségei miatt, a Michalovce-Podbrezová összecsapást pedig a nagymihályi Regionális Közegészségügyi Hivatal által kiadott karanténintézkedés miatt. Előbbit november 18-án, utóbbit október 12-én pótolják.


A 10. forduló programja:

Szeptember 9. (péntek)

MFK Ružomberok – MŠK Žilina (17:30)


Szeptember 10. (szombat)

MFK Tatran Liptovský Mikuláš – MFK Dukla Banská Bystrica (18:00)

MFK Skalica – FC DAC 1904 (18:00)


Szeptember 11. (vasárnap)

AS Trenčín – FC Spartak Trnava (17:30)


Elhalasztva:

MFK Zemplín Michalovce – FK Železiarne Podbrezová (október 12-én pótolják)

ŠK Slovan Bratislava – FC ViOn Zlaté Moravce (november 18-án pótolják)


A bajnokság állása:

Góllövőlista:

Krstović (DAC) – 6 gól
Hrnčár (Slovan) – 5 gól
Myslovič (Žilina) – 4 gól
Regáli (Ružomberok) – 4 gól
Cobnan (Podbrezová) – 4 gól

(tt)