Fortuna Liga, 12. forduló: Andzouana szállította a DAC győzelmét (VIDEÓ)

A DAC egygólos győzelmet aratott vasárnap hazai pályán a Michalovce ellen a Fortuna Liga 12. fordulójában.

Fortuna Liga, 12. forduló: Andzouana szállította a DAC győzelmét (VIDEÓ)
A mérkőzés egyetlen találatát Yhoan Andzouana szerezte (Fotó: TASR)

Az első perctől kezdve a hazai csapat birtokolta többet a labdát, a vendégek pedig jól láthatóan védekezésre, valamint az ebből indított ellentámadásokra rendezkedtek be. Huszonöt percnek kellett eltelnie, hogy komolyabb helyzetet lásson a stadionba kilátogató majd' négyezer néző – Krstović ekkor ziccerben kapu fölé durrantott. Ezt követően kezdett belelendülni a DAC, a harmincadik perc környékén Schäfer lövése elkerülte a kaput, nem sokkal később pedig Krstović nagy helyzetben nem találta el a labdát. A 38. percben aztán megtört a jég: Lamkel Zé indult befelé a bal szélről, majd megjátszotta Andzouanát, aki továbbtette a labdát a tizenhatoson belülre kényszerítőre Hanhnak, majd üres területre futott, mire visszakapta, végül pedig a kapus mellett a hálóba gurított.

A fordulást követően Lamkel Zé azonnal helyzetbe került, de a hazai tizenhatoson belül a kapu mellé lőtt. Fél órával a mérkőzés vége előtt büntetőhöz jutott a DAC, miután Hahnt a földre vitték a tizenhatoson belül. A tizenegyest maga a sértett végezte el, de nagy erővel csak a felső lécet találta el. Ahogy teltek a percek, a nagymihályiak egyre jobban kimerészkedtek, és bizony sikerült is kialakítaniuk egy-egy veszélyesebb helyzetet, Jedlička viszont gyönyörű védéseket bemutatva mindannyiszor megmentette csapatát. A túloldalon Kozhukhar kapusnak is bravúros hárításokra volt szüksége Schäfer és Lamkel Zé próbálkozásánál. Az utolsó percekben a DAC okosan távol tartotta a labdát a kapujától, nem engedte, hogy a Michalovce nyomás alá helyezze, így olykor pontatlan, de összességében magabiztos játékkal otthon tartotta a három pontot.

A mérkőzés: FC DAC 1904 – MFK Zemplín Michalovce 1:0


Vasárnap még egy bajnoki volt terítéken, ezen a Slovan az újonc Liptovský Mikulášt fogadta. A vendégek sokáig tartották magukat, ám az első félidő vége előtt nehéz helyzetbe kerültek: Bartoš kézzel ért a labdához a saját tizenhatosán belül, amiért a játékvezető azonnali piros lappal kiállította, a Slovan javára pedig tizenegyest ítélt. Csakhogy Mráz pontatlanul célzott a büntetőpontról, lövése nem sokkal ment a jobb kapufa mellé. A második félidőben aztán a hazai csapat kihasználta emberelőnyét: előbb Henty lapos lövése talált utat a vendég kapuba, majd jó tíz perccel később Green a kapufát találta el, Rabiu pedig a kipattanót bevarrta. A hajrába érve újfent kétszer lecsaptak a hazaiak, Dražič lövését követően Sváček kiejtette a labdát, az időben eszmélő Henty pedig közelről a kapuba passzolta, az utolsó percben pedig Dražič éles szögből a hosszú alsóba lőtt. A Slovan így különösebb erőfeszítés nélkül legyőzte a Liptovský Mikulášt.


Eredmények:

FC DAC 1904 – MFK Zemplín Michalovce 1:0 (1:0)

Gólszerző: 38. Andzouana

ŠK Slovan Bratislava – MFK Tatran Liptovský Mikuláš 4:0 (0:0)

Gólszerzők: 57., 83. Henty, 69. Rabiu, 90. Dražić

Piros lap: 35. Bartoš (LMI)


A szombati eredmények:

FK Pohronie – FC Spartak Trnava 0:2 (0:2)

Gólszerzők: 13. Boateng, 30. M. Ristovski

FK Senica – MFK Ružomberok 0:2 (0:1)

Gólszerzők: 9. Maslo, 82. Madleňák

Piros lap: 8. Gáč (SEN)

FC ViOn Zlaté Moravce – AS Trenčín 0:1 (0:0)

Gólszerző: 90+2. Lavrinčík


A pénteki eredmény:

ŠKF Sereď – MŠK Žilina 1:1 (1:1)

Gólszerzők: 1. Kadlec – 23. Minárik

Piros lap: 37. Morong (SER)


A bajnokság állása:

Góllövőlista:

Sukisa (Senica) – 7 gól
Henty (Slovan) – 6 gól
Ristovski (Trnava) – 6 gól
Kadák (Trenčín) – 5 gól
Bichakhchyan (Žilina) – 4 gól
Regáli (Ružomberok) – 4 gól
Bartoš (L. Mikuláš) – 4 gól
Zmrhal (Slovan) – 4 gól
Boateng (Trnava) – 4 gól
Jendrišek (Trenčín) – 4 gól
Lačný (Pohronie) – 4 gól
Mráz (Slovan) – 4 gól


(tt)