Fortuna Liga, 14. forduló: Van mit visszafizetnie a DAC-nak

A 14. fordulóval folytatódik a hétvégén a Fortuna Liga, amelyben a DAC hazai pályán fogadja a Sereď együttesét.

Fortuna Liga, 14. forduló: Van mit visszafizetnie a DAC-nak
Fotó: Cséfalvay Á. András - archív

A dunaszerdahelyi sárga-kékek sorozatban négy győztes mérkőzésen vannak túl a bajnokságban, szerdán pedig a Spartak Trnava ellen büntetőkkel jutottak tovább a Slovanft Cup márciusi negyeddöntőjébe.

Ezúttal a tavalyi újonc, a Sereď látogat a MOL Arénába. A szerediek idén kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtanak és csak rosszabb gólarányuknak köszönhetően szorulnak ki a felsőházból. Utóbbi két bajnokijukat megnyerték, köztük a nagyszombatiak skalpját is megszerezték.

A DAC a tavalyi szezonban háromszor is úgy győzte le a Sereď csapatát, hogy nem kapott gólt, a negyedik találkozón viszont a szerediek négyet rúgtak Dunaszerdahelyen (3:4). A sárga-kékek az aktuális idény 3. fordulójában vághattak volna vissza a vereségért, ehelyett viszont újfent beleszaladtak egy pofonba. A gól nélküli első félidőt követően a szerediek hét perc alatt háromszor is betaláltak, a DAC erejéből pedig már csak a szépítésre futotta.

„A Sereď elleni legutóbbi két összecsapásunkat elvesztettük, tehát visszavágásra készülünk. Viszont egy nehéz feladat vár ránk, mert az ellenfél minőségi játékoskerettel rendelkezik, gyorsak a szélsőik és a középcsatárjuk is. Nem lőnek, de nem is kapnak sok gólt. Nemrég legyőzték a Spartak Trnavát, amely ellenünk kétszer is megmutatta, mennyire kiváló csapat. Tiszteljük tehát a vendéggárda erejét, de szeretnénk kihasználni, hogy győzelmi sorozatban vagyunk. Egyúttal azt is tudatosítjuk, hogy jobban kell futballoznunk, mint azt szerdán az első félidőben tettük. Egy következő nehéz összecsapást várok, amelyen a kiváló szurkolóink segítségére is számítunk” – nyilatkozta Peter Hyballa vezetőedző a klub honlapjának.

A két csapat legutóbbi mérkőzése: ŠKF Iclinic Sereď – FC DAC 1904 3:1

Két nehéz helyzetben lévő csapat csap össze Nyitrán, ahol a Spartak Trnava vendégeskedik. A hazaiak sorozatban öt, a nagyszombatiak három vereségen vannak túl a bajnokságban. A sereghajtó Pohronie a felszállóágban lévő Ružomberokot fogadja. Az újonc idei egyetlen győzelmét pont a rózsahegyiek ellen aratta – kérdés, hogy sikerül-e megismételni a bravúrt.

A Slovan a Senica ellen betonozhatja be vezető helyét a tabellán, a ViOn pedig a masszív védekezéséről híres Michalovce ellen folytathatja a dobogó legalsó fokának üldözését – ha csak távolról is. Trencsénben vendégeskedik a Žilina – a vendéglátók ugyan sorozatban hét nyeretlen bajnokin vannak túl, ettől függetlenül a második helyen álló zsolnaiak nem számíthatnak sétagaloppra.


A 14. forduló műsora:

November 2. (szombat)

FC Nitra – FC Spartak Trnava (16:00)

FK Pohronie – MFK Ružomberok (17:00)

ŠK Slovan Bratislava – FK Senica (17:00)

MFK Zemplín Michalovce – FC ViOn Zlaté Moravce (17:00)

FC DAC 1904 – ŠKF Iclinic Sereď (17:00)


November 3. (vasárnap)

AS Trenčín – MŠK Žilina (15:00)


A bajnokság állása:

(tt)