Fortuna Liga, 19. forduló: Kínkeserves tavaszi szezonrajt a MOL Arénában

Gól nélküli döntetlennel kezdte a tavaszi szezont a DAC, miután nem bírt az utóbbi időben súlyos problémákkal küzdő Senicával – sőt, az eredmény még a sárga-kékekre nézve hízelgő.

Fortuna Liga, 19. forduló: Kínkeserves tavaszi szezonrajt a MOL Arénában
Fotók: Cséfalvay Á. András - további képekért kattints!

Meglepetéssel kezdődött a DAC névsora: az eddigi elsőszámú hálóőr, Jedlička ezúttal csak a kispadon volt, így a kapuban Száraz kapott helyet.

Kiegyenlített játékkal kezdődött a mérkőzés, de a vendégek fokozatosan egyre bátrabban kezdtek futballozni. Az első helyzetre a 10. percig kellett várni: Davis szabadrúgása megpattant a sorfalon, a bal felsőbe tartó labdát pedig Vorel bravúrral húzta le. Nem sokkal később Eneji találta magát szemtől szembe Szárazzal, de a DAC kapusa jó ütemben jött ki és védeni tudott. Ezt követően is a Senica előtt adódtak lehetőségek, előbb Baumgartner lövése ment mellé, majd egy ígéretes akciót követően Totka próbálkozása is elkerülte a kaput. A félidő vége előtt még kettő az egy ellen indíthatott támadást a Senica, de Akinyoola egyedül akarta befejezni az akciót, addigra pedig már visszaértek a védők, így lövése pontatlan volt.

A második félidőben aktívabban kezdett a DAC, de a Senica is fokozatosan felvette a tempót. Az 51. percben mindkét oldalon a kapu konstruckója hárított: Kalmár remekül ugratta ki Fábryt, aki éles szögből telibe lőtte a kapufát. A vendégek néhány passzal eljutottak a DAC kapujához, ahol Cascardo tette középre a labdát, Totka pedig kapásból szétbombázta a kapufát. Bő tíz perccel később Eneji a félpályától egy az egyben mehetett kapura, a kivetődő Száraz mellett ellőtte a labdát, az azonban nem kötött ki a hálóban. Nem sokkal később megint Száraznak kellett közbeavatkoznia, lábbal védte Akinyoola próbálkozását. A DAC legnagyobb helyzetére a 80. percig kellett várni: Divković laposan középre tett labdáját az üresen érkező Fábry öt méterről Vorel kapusba rúgta. Az utolsó pillanatokban még Šimić életerős fejese centikkel ment a felső léc fölé.

A DAC gyenge játékot produkált a vasárnapi mérkőzésen, a játékosok sokszor tanácstalanul járatták a labdát, az akcióikban nem sok elképzelés volt. A Senica kontrákra játszott, a hazaiak lyukas védelme pedig ehhez gyakran asszisztált is. Az már más kérdés, hogy a vendégek sem tudtak élni a kínálkozó lehetőségekkel...

A mérkőzés: FC DAC 1904 - FK Senica 0:0

A Nitra-Pohronie találkozó mellett a forduló rangadóján sem született gól, amelyen a Spartak Trnava hazai pályán fogadta a listavezető Slovant. A győzelemhez a hazaiak álltak a legközelebb, Mitrea büntetőjét azonban Greif bravúrosan kivédte.

Magabiztos győzelmet aratott a Žilina, amely Jánošík két és Kurminowski egy találatának köszönhetően két vállra fektette a ViOn-t. A zöld-sárgák így két pontot faragtak a Slovan előnyéből, valamint szintén két pontra távolodtak el a DAC-tól.

Fordulatos mérkőzést láthattak a nézők Aranyosmaróton, ahol a Sereď a Ružomberokot fogadta. A vezetést a vendégek szerezték meg a 23. percben Twardzik révén, ám Mojzis három perc alatt két sárgát is összeszedett, így a Ružomberok játékosa még az első félidő végét jelző sípszó előtt mehetett zuhanyozni. A második játékrész elején a szerediek Morong góljával kiegyenlítettek, nem sokkal később azonban Gerec újfent a vendégek felé billentette a mérleg nyelvét. Mikor már mindenki elkönyvelte volna a Ružomberok győzelmét, a 94. percben jött a csereként beállt Vuk és megmentett 1 pontot a Sereďnek.

Kiütéses győzelem született Zsolnán, az AS Trenčín ideiglenes otthonában, ahol a Michalovce vendégszerepelt. Roguljić 10. percben szerzett találatára Grič még válaszolni tudott, de Ligeon még az első félidőben 2:1-re módosította az állást. A második félidőben aztán beindult a gólgyár: Roguljić, El Mahdioui, Kadák és Bukari találataival a trencséniek meg sem álltak 8 gólig. A Trenčín győzelmével feljött az ötödik helyre, ahonnan éppen a nagymihályiakat taszította le – egészen a nyolcadik pozícióig.


Eredmények:

AS Trenčín – MFK Zemplín Michalovce 8:1 (2:1)

Gólszerzők: 10., 51. Roguljić, 21. Ligeon, 54., 78., 87. Bukari, 75. El Mahdioui, 89. Kadák – 14. Grič

FC Nitra – FK Pohronie 0:0

ŠKF Iclinic Sereď – MFK Ružomberok 2:2 (0:1)

Gólszerzők: 51. Morong, 90+3. Vuk – 23. Twardzik, 67. Gerec

MŠK Žilina – FC ViOn Zlaté Moravce 3:0 (1:0)

Gólszerzők: 26., 60. Jánošík, 87. Kurminowski

FC Spartak Trnava – ŠK Slovan Bratislava 0:0

FC DAC 1904 – FK Senica 0:0


A bajnokság állása:

(tt)