Fortuna Liga, 22. forduló: Kerületi rangadó az alapszakasz zárófordulójában

Kerületi rangadóval zárul a Fortuna Liga alapszakasza, amelyben a DAC és a Spartak Trnava csap össze Dunaszerdahelyen.

Fortuna Liga, 22. forduló: Kerületi rangadó az alapszakasz zárófordulójában
Fotó: Cséfalvay Á. András - archív

A dunaszerdahelyi sárga-kékek a tavaszi fordulóban eddig három döntetlent értek el – a Senica és Ružomberok elleni találkozón még nyögvenyelősen ment a játék, a Žilinával szemben azonban már összekapták magukat, más kérdés, hogy végül ez is csak döntetlenre volt elég. Viszont szerdán a Poprad elleni kupameccsen már összejött a győzelem, így a Cristovao-csapat bejutott a Slovnaft Cup elődöntőjébe.

Szombaton újfent a bajnokságban lép pályára a DAC, amely a Spartak Trnavát fogadja a MOL Arénában. A nagyszombatiak egy értékes, Slovan elleni döntetlennel (0:0) kezdték a tavaszi szezont, majd kaptak egy pofont Senicán (0:2), egy hete pedig egy 95. percben szerzett góllal győzték le a ViOn-t (2:1). Bár a piros-feketék a bajonkság hatodik, még felsőházat érő helyén állnak, egyáltalán nem dőlhetnek hátra az utolsó fordulóban – rajtuk kívül ugyanis még további négy együttes harcol a kiadó helyekért. A Spartaknak pontot vagy pontokat kell szereznie ahhoz, hogy biztosan bejusson a felsőházba.

A sárga-kékek tehát nem számíthatnak sétagaloppra, még úgy sem, hogy utóbbi két egymás elleni mérkőzésükből ők jöttek ki győztesként. Az októberi bajnokin Fábry és Vida Kristopher góljával győzött a DAC Nagyszombatban, majd a hónap végén, a Slovnaft Cup nyolcaddöntőjében találkozott újfent a két csapat. A MOL Arénában rendezett mérkőzés gól nélküli döntetlennel ért véget, a büntetőpárbajban pedig végül a hazaiak bizonyultak jobbnak.

A játékosok sérülése és eltiltása miatt Hélder Cristovao vezetőedzőnek már eddig is fejtörést okozhatott a kezdőcsapat összeállítása – nincs ez másként most sem. Šimčák, Boateng és Čmelík már eddig is sérült volt, a szerdai kupameccsen pedig további két játékos dőlt ki: az előzetesen a kezdőbe nevezett Kalmár végül nem lépett pályára, Šimić pedig a mérkőzés elején kért kényszerű cserét,  így egyelőre kérdéses a szombati játékuk. Davis viszont biztosan nem léphet pályára a Spartak ellen, ugyanis egy hete Zsolnán begyűjtötte szezonbeli ötödik sárgáját, így automatikus eltiltásban részesült.

A két csapat legutóbbi mérkőzése: FC DAC 1904 - Spartak Trnava 0:0, 11-esekkel 4:3

Ahogy azt fentebb említettük, öt csapat harcol még a felsőházat érő pozíciókért. A Spartak Trnava mellett még az ötödik AS Trenčín és a hetedik Michalovce 27 pontos – a trencséniek Aranyosmaróton vendégszerepelnek, a Michalovce pedig otthon fogadja a sereghajtó Pohroniét. Elméletileg még a 24 pontos Senicának is van esélye a továbbjutásra, ehhez viszont az kell, hogy legyőzze a Nitra csapatát, és a többi együttes is számára kedvező eredményt érjen el.

Meglepetés lenne, de elméletileg még az is előfordulhat, hogy a negyedik helyen tanyázó Ružomberok sem végez a felsőházban, a Trenčín-Trnava-Michalovce hármas ugyanis lőtávolságon belül van. A rózsahegyiek Pozsonyban, a Slovan ellen zárják az alapszakaszt.

A Sereď és a Žilina számára már nincs izgulnivaló, de az egymás elleni összecsapást egyikük sem veheti félvállról: előbbinek a kiesés elleni harcban, utóbbinak az első hely ostromlásában jöhetnek jól a pontok.


A 22. forduló műsora:

Március 7. (szombat)

ŠKF Iclinic Sereď – MŠK Žilina (15:30)

FC DAC 1904 – FC Spartak Trnava (15:30)

FC ViOn Zlaté Moravce – AS Trenčín (15:30)

FK Senica – FC Nitra (15:30)

ŠK Slovan Bratislava – MFK Ružomberok (15:30)

MFK Zemplín Michalovce – FK Pohronie (15:30)


A bajnokság állása:

(tt)