Fortuna Liga, 3. forduló: Németh Krisztián és Radványi Miki ellenfélként találkoznak

Kedd este (19.00) Szencen fejeződik be a Fortuna Liga 3. fordulója, melyen a DAC Arénában zajló építkezési munkálatok miatt néhány hétig, hónapig vendéglátóként lépnek pályára a sárga-kékek.

Fortuna Liga, 3. forduló: Németh Krisztián és Radványi Miki ellenfélként találkoznak
Korábban együtt dolgoztak, együtt örültek a DAC-győzelmeknek, kedden azonban Szencen ellenfélként találkoznak

A Napfényes tavaknál vonzó párharcot láthatnak a futballkedvelők, ugyanis a dunaszerdahelyiek és a miavaiak kispadján korábban egymást segítő szakvezetők, volt kollégák vezetik csatában együttesüket. A vendégeket a DAC korábbi vezetőedzője, a csallóköziek drukkerseregének kedvence, Radványi Miklós irányítja. Mindkét tréner már jóval a párharc előtt nyomatékosította: a találkozón ugyan ellenfelek lesznek, de a csata után barátként fognak kezet. Radványi egyébként vasárnap Bősön, a hazaiak Nemšová elleni párharcán is megjelent. Értesüléseink szerint játékoslesen járt a Parkerdei stadionban.

Az új idény elején a DAC még nyeretlen, a Myjava pedig veretlen. Németh Krisztián arra számít, hogy az eltiltással sújtott Szarka Ákos hiánya ellenére is sikerül legyőzni a Radványi-legénységet. Elmondása szerint jó esély kínálkozik arra, hogy a csapat hamar „belakja” az NTC-t. Természetesen arra is szükség lesz, hogy a DAC szurkolói is nagy számban legyenek jelen a Szencen zajló „hazai” bajnokikon. Rajtuk kívül a fociszerető felső-csallóközieknek is jó alkalom kínálkozik az élvonalbeli meccsek megtekintésére. Fociberkekben sokan azt bizonygatják, Radványi javára válik, hogy jól ismeri az ellenfelet, holott távozását követően átalakult, cserélődött a játékoskeret.

A 3. forduló hétvégi eredményei:

MŠK Žilina– FC Tatran Prešov 4:0 (2:0), g.: Škvarka (4.), Yusuf Olaitan Otubanjo (36.), Špalek (51.), Hlohovský (69.).

MFK Ružomberok–Spartak Trnava 1:1 (1:1), g.: Chrien (38.), ill. Jirka (31.).

ViOn Zlaté Moravce-Vráble–AS Trenčín 3:0 (1:0), g.: Ranko (10.), Válovčan (54.), Rejdovian (63.).

FK Senica–MFK Zemplín Michalovce 2:0 (2:0), g.: Mráz (28.), Guillermo Andres Lopez (30.).

ŽP Šport Podbrezová–ŠK Slovan Bratislava 2:0 (0:0), g.: Šafranko (78.), Breznaník (90.).

Augusztus 2. (kedd)

19.00: FC DAC 1904–Spartak Myjava (Chmura – Szenc).

A bajnokság állása (forrás: futbalnet.sk):

ái