Fortuna Liga, 5. forduló: Kalmár és Ronan nélkül a nagymihályiak ellen

A DAC hazai pályán fogadja a hétvégén a Michalovce csapatát a Fortuna Liga 5. fordulójában.

Fortuna Liga, 5. forduló: Kalmár és Ronan nélkül a nagymihályiak ellen
Fotó: Cséfalvay Á. András (archív)

A sárga-kékek elveszítették utóbbi két bajnokijukat, hétközben viszont magabiztos győzelmet arattak a Slovnaft Cupban a Podkonice ellen, így valamelyest feledtették az elmúlt idő sikertelenségét.

A DAC-nak eddig főként a védelmében akadtak kivetnivalók, ezúttal viszont a középpályát érte csapás: Kalmár Zsolt már egy hete sem lépett pályára, s mint kiderült, térdműtét vár rá. Emellett Connor Ronanre sem számíthat Peter Hyballa vezetőedző, a fiatal ír középpályás több mint egy hónapot kénytelen kihagyni bordatörés miatt. A DAC edzőjének alaposan át kell variálnia a kezdőcsapatot, amelyben könnyen lehet, hogy Fábry, vagy akár Veselovský is helyet kap.

Nem kezdték jól a szezont a nagymihályiak, ugyanis első három bajnokijukon úgy szenvedtek vereséget, hogy még gólt sem szereztek. Legutóbb már megtört a jég, a hektikus Senicát sikerült három góllal hazaküldeniük.

A két csapat az előző kiírásban négyszer találkozott egymással: az alapszakaszban a DAC előbb 4:1-re leiskolázta ellenfelét, majd néhány hónappal később a nagymihályiak visszavágtak (1:2). A rájátszásban a DAC semmit sem bízott a véletlenre: idegenben 2:0-ra, hazai pályán pedig 5:0-ra győzött.

A legutóbbi eredmény: FC DAC 1904 - Zemplín Michalovce 5:0

A nagyszombatiak egy hete pontokat hullajtottak az újonc Pohronie ellen, ezúttal a DAC-ot megtréfáló AS Trenčínt fogadják. A Slovan a Sereď vendégeként, a Žilina pedig a Nitra vendéglátójaként őrizheti meg 100%-os formáját.

A jelenleg sereghajtó Senica az utóbbi időben gyengélkedő Ružomberokot fogadja, a két csapat utóbbi három bajnokiján nyeretlen maradt (Senica 3 vereség, Ružomberok 1 döntetlen, 2 vereség). Tabellaszomszédok találkoznak Aranyosmaróton, ahol a 6. helyezett ViOn fogadja az 5. Sereď csapatát.


Az 5. forduló műsora:

Augusztus 17. (szombat)

FC Spartak Trnava – AS Trenčín (18:00)

ŠKF Iclinic Sereď – ŠK Slovan Bratislava (19:00)

MŠK Žilina – FC Nitra (19:00)

FC ViOn Zlaté Moravce – FK Pohronie (19:00)

FK Senica – MFK Ružomberok (19:00)


Augusztus 18. (vasárnap)

FC DAC 1904 – MFK Zemplín Michalovce (18:00)

 

A bajnokság állása:

(tt)