Fortuna Liga, 6. forduló: Három ponttal tért haza a DAC, nem győzött a Slovan

Három bajnokit követően újfent győzelmet aratott a DAC a Fortuna Ligában.

A dunaszerdahelyi sárga-kékek a sereghajtó Nitra otthonában vendégszerepeltek, ahonnan több mint illő volt számukra elhozni a három pontot. Peter Hyballa vezetőedző ezúttal sem számíthatott a sérült Kalmár-Ronan párosra, ennek rendje és módja szerint pedig újfent variált egyet a kezdőcsapaton. A kezdő tizenegyben kapott helyet Fábry, valamint Blackman is – utóbbira viszont nem hátul, hanem a támadósorban számított Hyballa.

Az első percektől kezdve nyomást gyakorolt a DAC a hazai csapatra, ahogy a nyitraiak felszabadítottak, a sárga-kékek újfent támadásépítésbe kezdtek. Az első negyedórában Blackman előtt adódott két ígéretesebb helyzet, de a panamai játékosnak nem sikerült betalálnia. A DAC ezúttal is sorra dolgozta ki az ígéretesebbnél ígéretesebb ziccereket, de a helyzetkihasználással újfent problémák adódtak. A 36. percben hatalmas helyzet maradt ki: a laposan középre adott labdába Fábry tette bele a lábát, de Šípoš kapus reflexmozdulattal kiütötte a túloldalra. A kipattanóra érkezett Taiwo, aki egyből kapura is küldte a játékszert, de a nyitrai kapus ezt is bravúrosan kivédte. Ha nem adsz, kapsz – szól a focikörökben ismert szólás, ez pedig be is igazolódott. Néhány perccel később Ristovski a leshatáron kapott indítást, és a védőket lehagyva Jedlička mellett a kapuba csavart.

Nem tartott azonban sokáig a hazaiak előnye: egy baloldali centerből érkezett labda a nyitrai kapu elé, a hosszú saroknál pedig Koštrna érkezett és a kapuba fejelt. Tizenkét perc telt el a második játékrészből és már a DAC-nál volt az előny: egy balról érkező center után egy védő próbálta elfejelni a labdát, jött viszont Fábry, aki a lehulló lasztit a kapuba küldte. Ezt követően okosan tartotta a labdát a DAC, a végére felélénkülő nyitrai támadásokat is csírájában el tudta fojtani, így a sárga-kékek elhozták a három pontot Nyitráról.

A DAC kétségkívül megérdemelt győzelmet aratott, a pályán mutatott játék alapján egyértelműen felülmúlta a Nitrát. De hogy ez mennyire lesz elég egy hét múlva a Slovan ellen...

A mérkőzés: FC Nitra – FC DAC 1904 1:2

A forduló rangadójában a listavezető Slovan hazai pályán fogadta a Žilina együttesét. Öt fordulót követően mindkét csapat hibátlan mérleggel állt a tabella első, illetve második helyén, így biztosra vehettük, hogy a találkozót követően valamelyik csapat elveszíti 100%-os formáját. Ez végül mindkét együttesnél bekövetkezett: Rafael Ratao első félidőben szerzett találatára Káčer tíz perccel a mérkőzés vége előtt büntetőből válaszolt, így pontosztozkodás lett a vége.

Az eredménynek talán a DAC, illetve a többi 10 pontos csapat örülhet a legjobban, hiszen így 6 pontra megközelítették az első és második helyezettet.

Az aktuális forduló első mérkőzését pénteken rendezték, amelyen a Senica a Zlaté Moravce együttesét fogadta. A vezetést a vendégek szerezték meg Ďubek büntetőjével, de Didiba nem sokkal később egalizálni tudott. Sokáig döntetlenre állt a találkozó, de a ViOn három perc alatt kétszer is betalált, így 3:1-es győzelmével elhozta a három pontot Senicáról.

Szombaton három mérkőzést rendeztek: a Michalovce-Sereď találkozó pontosztozkodással ért véget, a Trenčín viszont semmit sem bízott a véletlenre – már az első félidőben 2:0-ra vezetett a Pohronie otthonában, majd Čatakovič és van Kessel beállította a 4:0-s végeredményt.

Fontos győzelmet aratott a Spartak Trnava, amely Mitrea büntetőjével hozta el a három pontot Rózsahegyről.


Eredmények:

FK Senica – FC ViOn Zlaté Moravce 1:3 (1:1)

Gólszerzők: 25. Didiba – 17. (11-esből), 69. Ďubek, 71. Jarovič

FK Pohronie – AS Trenčín 0:4 (0:2)

Gólszerzők: 5. Roguljić, 41. Bukari, 68. Čataković, 85. van Kessel

MFK Ružomberok – FC Spartak Trnava 0:1 (0:1)

Gólszerző: 40. Mitrea (11-esből)

MFK Zemplín Michalovce – ŠKF Iclinic Sereď 1:1 (1:1)

Gólszerzők: 17. Vojtko – 9. Nascimento

ŠK Slovan Bratislava – MŠK Žilina 1:1 (1:0)

Gólszerzők: 37. Ratão – 80. Káčer

FC Nitra – FC DAC 1904 1:2 (1:1)

Gólszerzők: 37. Ristovski – 39. Koštrna, 56. Fábry


A bajnokság állása:

(tt)