Fortuna Liga, 8. forduló: Kétszer is vezetett a Slovan a Žilina ellen, mégsem tudott nyerni

Idén először hullajtott pontokat a Slovan hazai pályán, miután vasárnap 2:2-es döntetlent játszott a Žilina együttesével a Fortuna Liga 8. fordulójának zárómérkőzésén.

Fortuna Liga, 8. forduló: Kétszer is vezetett a Slovan a Žilina ellen, mégsem tudott nyerni
Fotó: TASR

A közönség az első perctől kezdve támadófutballt láthatott, és nem is kellett sokat várni az első gólra. Egy hazai ívelést követően zavar támadt a vendég védelemben, és Nemčík ahelyett, hogy felszabadított volna, a saját kapujába lőtte a labdát. Csakhogy nem sokáig örülhettek a pozsonyiak, De Kamps kezezése után ugyanis büntetőhöz jutott a Žilina, amit Bichakhchyan magabiztosan értékesített is. Helyzetek adódtak egyik és másik oldalon is, de Sluka a kapufát találta telibe, a túloldalon pedig ígéretes helyzetben Green volt pontatlan. A 32. percben újfent a zsolnai kapuban táncolt a labda: Rabiu pontos passzát követően Mráz került helyzetbe, aki előbb kicselezte Minárikot, majd laposan a rövid oldalba helyezett. A Slovan tehát másodszor is megszerezte a vezetést, de a Žilina másodszor is rövid időn belül egyenlített Bichakhchyan újabb találatával.

A második játékrész már kevesebb helyzetet hozott, ennek megfelelően nem is született több gól, így a végeredmény: Slovan-Žilina 2:2.

Eredmény:

ŠK Slovan Bratislava – MŠK Žilina 2:2 (2:2)

Gólszerzők: 4. Nemčík (öngól), 32. Mráz – 11., 38. Bichakhchyan (az első 11-esből)


A szombati eredmények:

AS Trenčín – FK Senica 3:3 (1:2)

Gólszerzők: 40., 48. Jendrišek, 81. Ikoba – 3., 86. Mashike Sukisa, 11. Šumbera

MFK Tatran Liptovský Mikuláš – FK Pohronie 5:1 (2:0)

Gólszerzők: 18., 64. Laura, 29. Andrić, 75. Hranáč, 90+1. Václavik (11-esből) – 60. Lačný

Piros lap: 90. Špiriak (POH)

MFK Zemplín Michalovce – FC ViOn Zlaté Moravce 2:1 (2:1)

Gólszerzők: 8. Oshima, 20. Trusa – 32. Čonka

MFK Ružomberok – FC DAC 1904 1:2 (0:1)

Gólszerzők: 67. Maslo – 13. Andzouana, 64. Lamkel Zé


A pénteki eredmény:

FC Spartak Trnava – ŠKF Sereď 2:0 (1:0)

Gólszerzők: 7. Saymon, 87. Boateng


A bajnokság állása:

Góllövőlista:

Kadák (Trenčín) – 5 gól
Sukia (Senica) – 5 gól
Bichakhchyan (Žilina) – 4 gól
Bartoš (L. Mikuláš) – 3 gól
Myslovič (Žilina) – 3 gól
Schäfer (DAC) – 3 gól
Zmrhal (Slovan) – 3 gól
Boateng (Trnava) – 3 gól
Henty (Slovan) – 3 gól
Jambor (Žilina) – 3 gól
Lačný (Pohronie) – 3 gól
Ristovski (Trnava) – 3 gól
Sharani (DAC) – 3 gól

(tt)