Fortuna Liga, 8. forduló: A lehető legrosszabbkor látogat a címvédőhöz a DAC

Hétközi fordulót tartanak a Fortuna Ligában, a DAC-ra pedig nem vár könnyű feladat, ugyanis a listavezető Slovan Bratislava otthonában vendégszerepel.

Fortuna Liga, 8. forduló: A lehető legrosszabbkor látogat a címvédőhöz a DAC
Fotó: Cséfalvay Á. András

Finoman szólva sincs jó passzban a DAC, amely a nagyszombati vereség után hétvégén hazai pályán is alulmaradt, mégpedig a trencséniek ellen. A sárga-kékek sokáig vezettek, ám a vendégek három perc alatt fordítottak, ez pedig letaglózta Adrian Guľa védenceit. A DAC mestere már a Spartak elleni találkozót követően is bírálta labdarúgóinak teljesítményét, a hétvégi hazai vereség után pedig teljesen kifakadt.

„Mintha elvesztettük volna a fejünket, a csapat nem tartotta be az utasításokat. Ez az, ami nyugtalanít. Azt várom el a csapattól, hogy azzal a lelkesedéssel játsszon, mint a szezon elején. Üzenem a játékosaimnak, hogy ezért a mezért maximális odaadással és lelkesedéssel kell harcolni. Ezt ma hiányoltam. Ki kell értékelnünk, hogy a minőséggel volt-e a gond vagy a motivációval. Nem gondolom, hogy szerdán a Slovan spórolni fog az erejével. Egy rangadó vár ránk. A nagyszombati vereség után kíváncsiak voltunk, hogy reagál a csapat, de nem az történt, amit elképzeltünk. Vannak jelek, melyeket el kell kapnunk, és idejében helyre raknunk. Nagy kihívás előtt állunk, de csak a részletekre odafigyelve, minőségi teljesítményt nyújtva tudunk jó eredményt elérni” – nyilatkozta Guľa szombaton.

A dunaszerdahelyiek szempontjából a lehető legrosszabbkor jön a Slovan elleni összecsapás, hiszen amellett, hogy mondhatni kisebb gödörben vannak, a pozsonyiak remek szériát húznak. A Bajnokok Ligája és az Európa-liga selejtezőjétől ugyan búcsúzni kényszerültek, a Zrinjski drámai legyőzésével viszont sikerült bejutniuk az Európa Konferencia Liga csoportkörébe, így a pozsonyi szurkolók ősszel is nemzetközi kupameccseken buzdíthatják csapatukat. A bajnokságot meglepetésre vereséggel kezdték Vladimír Weiss védencei, mégpedig az újonc Podbrezová vendégeként, azóta viszont megállíthatatlanok: hat meccsből hatot megnyertek úgy, hogy ezeken a találkozókon 20 gólt lőttek.

Az elmúlt idényben négyszer találkozott a DAC és a Slovan, az eredmény pedig kiegyenlített: az alapszakaszban játszott két döntetlen után a rájátszásban előbb az égszínkékek, majd a dunaszerdahelyiek is győzni tudtak hazai pályán. A két csapat a nyári felkészülés során is megmérkőzött egymással, az a találkozó nem hozott gólt.

A két csapat jelenlegi teljesítményét figyelembe véve egyértelműen elmondható, hogy a Slovan a mérkőzés favoritja. Kíváncsian várhatjuk, hogy a két vesztes bajnokit követően sikerül-e Adrian Guľa vezetőedzőnek rendet rakni labdarúgói fejében, és megfelelően felkészíteni a címvédő elleni találkozóra. A meccs kétféleképpen is elsülhet: a sárga-kékek az elmúlt időben produkált játékot mutatva zakóznak egyet a fővárosban, vagy felszívják magukat, és olyan odaadással lépnek pályára, mint ahogy azt a szezon elején láthattuk tőlük. A szurkolók minden bizonnyal már annak is örülnének, ha vereség esetén az utóbbinak lennének szemtanúi.

A két csapat egymás elleni mérkőzései a 2022/23-as szezonban:

FC DAC 1904 – ŠK Slovan Bratislava 1:1

ŠK Slovan Bratislava – FC DAC 1904 0:0

ŠK Slovan Bratislava – FC DAC 1904 3:1

FC DAC 1904 – ŠK Slovan Bratislava 2:0

Már csak egy veretlen csapatot találhatunk a bajnokságban, az pedig a Podbrezová, amely kedden tovább nyújthatja remek sorozatát, hiszen az eddig nyeretlen, három döntetlent és négy vereséget felmutató Zlaté Moravce együttesét fogadja hazai pályán. A dobogót támadó zsolnaiak a szintén újonc Skalica otthonában gyarapíthatják pontjaik számát, míg a Spartak a sereghajtó liptószentmiklósiak ellen készül hasonlóra. A liptóiak a tavalyi sikerszezon után idén harmatgyengék – amellett, hogy még egyszer sem tudtak győzni, utóbbi négy bajnokijukon 13-szor kapituláltak.

A gyenge szezonrajtot követően újult erőre kapó Trenčín a bajnokság legrosszabb védelmét magukénak tudó besztercebányaiakat látja vendégül, a jelenleg gyengébb formában lévő Ružomberok pedig a Michalovce otthonában próbálhat meg kikecmeregni a kisebbfajta gödörből.


A 8. forduló programja:

Augusztus 30. (kedd)

MFK Skalica – MŠK Žilina (18:00)

FK Železiarne Podbrezová – FC ViOn Zlaté Moravce (18:00)

AS Trenčín – MFK Dukla Banská Bystrica (20:30)


Augusztus 31. (szerda)

MFK Zemplín Michalovce – MFK Ružomberok (18:00)

FC Spartak Trnava – MFK Tatran Liptovský Mikuláš (18:00)

ŠK Slovan Bratislava – FC DAC 1904 (20:30)


A bajnokság állása:

Góllövőlista:

Hrnčár (Slovan) – 5 gól
Krstović (DAC) – 4 gól
Myslovič (Žilina) – 4 gól
Cobnan (Podbrezová) – 4 gól
Čavrić (Slovan) – 3 gól
Da Silva (Michalovce) – 3 gól
Depetris (B. Bystrica) – 3 gól
Ďuriš (Žilina) – 3 gól
Kelemen (Ružomberok) – 3 gól

(tt)