Fortuna Liga, 9. forduló: Pačinda a hajrában végezte ki a bajnokot

A DAC hazai pályán fogadta a Spartak Trnava csapatát, és fordulatos mérkőzésen, 3:2 arányban sikerült is legyőznie. A győztes gól a csereként beálló Erik Pačinda szerezte a ráadás perceiben.

Fortuna Liga, 9. forduló: Pačinda a hajrában végezte ki a bajnokot
Fotó: Paraméter

A dunaszerdahelyi csapatból két alapember is hiányzott: Vakoun Issouf Bayo eltiltás miatt nem lehetett ott a pályán, Erik Pačinda pedig csak a cserepadon kezdett. Helyettük Tretyakov és Divkovic került be a kezdőbe – utóbbi pedig két góllal hálálta meg a bizalmat. A 7. percben a vezetést szerezte meg, míg a 76. minutumban született találata egyenlítést ért. A vendégek két gólját Ghorbani szerezte.

Sokan már elkönyvelhették a döntetlent, amikor a hosszabbítás első percében jött az utóbbi hetekben gyengén teljesítő Erik Pačinda, aki a kipattanót a kapuba varrta, ezzel megszerezve a győzelmet jelentő találatot.

A szombati eredményeket követően a DAC a tabellán az ötödik helyig csúszott vissza, győzelmével azonban újra előreugrott a másodikra. Öt pont a hátránya az első helyezett Slovan mögött. Jövő héten a DAC a Sencia otthonába látogat.

FC DAC 1904 – Spartak Trnava 3:2

DAC-Spartak – Hyballa: Fantasztikus futballt láthattunk a fiatal csapatunktól

KÉPGALÉRIA

Érdekesség, hogy a szombati játéknap minden mérkőzésén hazai győzelem született. A Trenčín Čatakovič találatával győzte le a Viont, ezzel a hazaiak sorozatban harmadszor arattak győzelmet.

A Slovan a vártnál nehezebben gyűrte le a Sereď csapatát. A 21. percben ugyan már 2:0-ra vezettek a hazaiak Saláta és Čavrič révén, két perccel később azonban Gatarič szépíteni tudott. A mérkőzés végéig már több gól nem született, így a pozsonyiak bebiztosították első helyüket a tabellán.

A Nitra is nyögvenyelősen tartotta otthon a három pontot a Michalovcével szemben (2:1), a Žilina és a Ružomberok azonban esélyt sem adott aktuális ellenfelének: előbbi ötöt vágott a Senicának, utóbbi pedig 3:0-ás magabiztos győzelmet aratott a Podbrezová ellen.

A tabellán így lényeges változás nem történt: a Slovan továbbra is magabiztosan őrzi első helyét, a második helyezett DAC és az ötödik pozíción álló Žilina között azonban csak két pont a különbség.

 

Eredmények:

AS Trenčín - ViON Zlaté Moravce 1:0 (1:0)

Gólszerző: 28. Čatakovič

MŠK Žilina - FK Senica 5:0 (1:0)

Gólszerzők: 45.+ Holúbek, 48. Anang, 60. Boženík, 63. I. Díaz, 75. Škvarka

Slovan Bratislava - ŠKF Sereď 2:1 (2:1)

Gólszerzők: 11. Saláta, 21. Čavrič - 23. Gatarič

FC Nitra - Zemplín Michalovce 2:1 (1:1)

Gólszerzők: 36. T. Kóňa, 76. Šimončič - 28. Turik

MFK Ružomberok - Železiarne Podbrezová 3:0 (2:0)

Gólszerzők: 41., 64. Tandir, 43. Baran.

FC DAC 1904 - Spartak Trnava 3:2 (1:1)

Gólszerzők: 7., 76. Divković, 90+1. Pačinda – 29., 62. Ghorbani

 

A bajnokság állása:

(tt)