Fortuna Liga: Elszenvedte első vereségét a Slovan

Elszenvedte szezonbeli első vereségét a Slovan Bratislava, amely szerdán Rózsahegyen lépett pályára pótolt bajnoki mérkőzésen.

Fortuna Liga: Elszenvedte első vereségét a Slovan
Fotó: TASR

A két csapat a harmadik fordulóban találkozott volna, ám a pozsonyiak nemzetközi kupaszereplése miatt a mérkőzést nem rendezhették meg az eredeti időpontban.

Az első komolyabb helyzet a pozsonyiak előtt adódott, ám Green passza után Henty szinte csak hazaadta a labdát Krajčírik kapusnak. Négy perccel később már melegebb volt a helyzet a hazai kapu előtt, amikor Čavrić passzát követően újfent Henty került helyzetbe, de túl sokáig teketóriázott, a visszaérő védők pedig blokkolni tudták a lövését. A hazaiak részéről röviddel a félidő vége előtt jegyezhettük fel az első komolyabb helyzetet, Gerec lövése viszont nagyon pontatlan volt. Az utolsó percekben Madleňák beadását követően a DAC-tól kölcsönben Rózsahegyen szereplő Rymarenko szerezhette volna meg csapatának a vezetést, ám közvetlen közelről nem találta el a kaput.

Rymarenko a második félidőben is óriási helyzetbe került, de Šulla túljárt az eszén. Nem sokkal később Gerenc nem használta ki Agbo hibáját. A 77. percben a túloldalon Čavirć az oldalhálót találta el, majd tíz percre rá Dražić sem tudta mattolni Krajčírikot. Már-már úgy tűnt, döntetlennel ér véget a találkozó, amikor a 90. percben szöglethez jutott a Ružomberok, Brenkus ívelését követően pedig Regáli fejelt a kapuba, ezzel eldöntve a három pont sorsát.

A Slovan így elszenvedte első idei vereségét a bajnokságban, emellett pedig három mérkőzés óta nyeretlen.


Eredmény:

MFK Ružomberok – ŠK Slovan Bratislava 1:0 (0:0)

Gólszerző: 90. Regáli


A bajnokság állása:

Góllövőlista:

Kadák (Trenčín) – 5 gól
Sukisa (Senica) – 5 gól
Bichakhchyan (Žilina) – 4 gól
Bartoš (L. Mikuláš) – 3 gól
Myslovič (Žilina) – 3 gól
Schäfer (DAC) – 3 gól
Zmrhal (Slovan) – 3 gól
Boateng (Trnava) – 3 gól
Henty (Slovan) – 3 gól
Jambor (Žilina) – 3 gól
Lačný (Pohronie) – 3 gól
Ristovski (Trnava) – 3 gól
Sharani (DAC) – 3 gól

(tt)