Fortuna Liga, rájátszás, 1. forduló: Egy ponttal vigasztalódik a DAC, gálázott a Slovan és a Žilina

A DAC-nak ezúttal is hajtania kellett az eredményt, a fordítás azonban nem jött össze.

Fortuna Liga, rájátszás, 1. forduló: Egy ponttal vigasztalódik a DAC, gálázott a Slovan és a Žilina
Fotók: Cséfalvay Á. András – további fotókért kattints!

A rájátszás első fordulójában a DAC hazai pályán fogadta közvetlen üldözőjét, a Ružomberok csapatát. Bár Kalmár Zsolt visszatért eltiltásából, a két Vida viszont sérülés miatt nem léphetett pályára. Egy valamire való középcsatár híján Peter Hyballa ezúttal Kalmár Zsoltot szerepeltette ezen a poszton, mint később kiderült, nem jött be a húzása...

A DAC már mindjárt az első percekben tűz alá vette a rózsahegyi kaput, de több lövési kísérletet is blokkolt a védelem. Sok volt a pontatlanság mindkét félen, egyik csapat sem tudott jelentősebb helyzetet kidolgozni. A 18. percben aztán betaláltak a vendégek: egy szögletet követően egy hazai játékosról Gál-Andrezly elé pattant a labda, aki közvetlen közelről a kapuba kotorta. A bekapott gól után a hazaiak próbálták felpörgetni a játékot, de nem működött az összhang: többször is elvesztették, eladták a labdákat, Kalmár pedig láthatóan nem találta a helyét középcsatárként. Az első játékrész utolsó percében kis híján kétgólosra növelték az előnyt a vendégek, Qose próbálta átejteni a kint álló Jedličkát, de a DAC hálóőre bravúrosan védett.

A második játékrészre mintha teljesen más csapat futott volna ki a pályára, Hyballa pedig Tretyakov helyére felhozta Taiwót. A hazaiak jócskán feltolták a védelmet, már a saját térfelükön letámadták a vendégeket, Macík kapus azonban többször is megmentette csapatát a góltól. A 62. percben nagy lehetőséget kapott a DAC: Madleňák begyűjtötte második sárga lapját, így idő előtt mehetett zuhanyozni. A sárga-kékek szinte az egész hátralévő részben egykapuztak, Macík azonban Huk és Herc lövését is védte. A 73. percben végül megtört a jég: Ronan lövése kijött az addig magabiztosan védő Macíkról egyenesen Taiwo elé, aki közvetlen közelről nem hibázott. Két perccel később újfent Taiwo került helyzetbe, Macík azonban ezúttal hárítani tudott. Néhány perccel később már a hálóban kötött ki a labda, a bíró azonban les címen nem adta meg Huk fejesét. Az utolsó percekben is kimaradtak a hazaiak helyzetei, így 1:1-es döntetlennel ért véget a mérkőzés.

Az első játékrészt látva talán sokan megelégedtek volna a döntetlennel, a DAC második félidei teljesítményét látva (az emberelőnyről nem is beszélve) viszont nem túlzás azt állítani, hogy a mérkőzésben benne volt a hazai győzelem. A döntetlen azt jelenti, hogy a két csapat között megmaradt a nyolcpontos különbség, a Žilina viszont két pontra meglógott a sárga-kékektől.

A mérkőzés: FC DAC 1904 – MFK Ružomberok 1:1

Továbbra is hibátlanul vezeti a bajnokságot a Slovan, amely ezúttal a Sereď otthonában diadalmaskodott. A pozsonyiak meg sem álltak négy gólig, a vendéglátók erejéből csak a szépítésre futotta. A vendégeknél újfent betalált az egykori DAC-játékos, Marin Ljubicić.

A zsolnaiak a vártnál könnyebben győzték le az utóbbi időben masszív játékot produkáló nagymihályiakat. Sokáig 1:0-ra állt a mérkőzés, a második játékrészben, azonban nyolc perc alatt háromszor is betaláltak a hazaiak, ezzel eldöntve a három pont sorsát.

Nem hozott győzelmet a Podbrezová és a Nitra összecsapása. A hazaiak egy első félidőben szerzett találattal szerezték meg a vezetést, a 74. percben azonban a vendégek büntetőből egyenlíteni tudtak. Sovány győzelmet aratott Trencsénben a Spartak Trnava – a mérkőzés egyetlen találatát Sloboda szerezte az első játékrész végén.

Fordulatos mérkőzést hozott a kiesési rangadó Aranyosmaróton. A szeniceiek szerezték meg a vezetést a 25. percben, öt perccel később azonban a hazaiak Asanovič révén egyenlíteni tudtak, további két perc elteltével pedig már a vezetést is megszerezték. Kay a második játékrészben ugyan egyenlíteni tudott, a ráadás perceiben azonban Tkáč megszerezte a mindent eldöntő találatot, így a három pont Aranyosmaróton maradt. A ViOn győzelmével hosszú idő után elmozdult a kiesést jelentő utolsó helyről.

 

Eredmények:

Felsőház

FC DAC 1904 – MFK Ružomberok 1:1 (0:1)

gólszerzők: 73. Taiwo - 18. Gál-Andrezly

ŠKF Iclinic Sereď – ŠK Slovan Bratislava 1:4 (0:2)

gólszerzők: 59. Lačný – 2. Strelec, 42. Ljubicić, 70. Adekuoroye (öngól), 80. Šporar.

MŠK Žilina – MFK Zemplín Michalovce 4:0 (1:0)

gólszerzők: 14. Králik, 65. Balaj, 70. Mihalík, 73. Káčer (z 11 m).
 

Alsóház

FK Železiarne Podbrezová – FC Nitra 1:1 (1:0)

gólszerzők: 43. Hlohovský - 74. Vestenický (11-esből)

FC ViOn Zlaté Moravce – FK Senica 3:2 (2:1)

gólszerzők: 30. Asanovič, 37. Kwin, 90.+ Tkáč – 25. Dangubič, 75. Kay

AS Trenčín – FC Spartak Trnava 0:1 (0:1)

gólszerző: 41. Sloboda.

 

A bajnokság állása:

(tt)