Fortuna Liga, rájátszás, 4. forduló: Piros lap és hajrágól Nagyszombatban, közel az újabb bajnoki címhez a Slovan

A listavezető Slovan vasárnap győzni tudott a Spartak Trnava otthonában a Fortuna Liga rájátszásának negyedik fordulójában.

Fortuna Liga, rájátszás, 4. forduló: Piros lap és hajrágól Nagyszombatban, közel az újabb bajnoki címhez a Slovan
Fotó: TASR

A nagyszombatiak oldalán jegyezhettük fel a mérkőzés első komolyabb helyzetét, Chovan viszont hárítani tudta Ristovski fejesét. Eleinte nem volt túl érdekfeszítő a játék, a labda a két tizenhatos között járt, és mindkét oldalon sok volt a pontatlanság. Ristovski újabb próbálkozásánál hördülhetett fel újfent a közönség, Chovan viszont üggyel-bajjal védeni tudott. A Slovan egy ellentámadással veszélyeztetett, Weiss passzát követően viszont Barseghjan centikkel a kapu mellé lőtt, majd nem sokkal később Rusov mentett Zmrhal elől.

A második félidő elején is adódtak helyzetek egyik és másik oldalon is, majd a Spartak fokozatosan nyomást kezdett gyakorolni a Slovanra. Az 57. percben viszont megváltozott a játék képe: Škrtel szabálytalankodott Weisszel szemben, és miután Glova játékvezető visszanézte az esetet, azonnali piros lappal kiállította a nagyszombati védőt. A pozsonyiak sokáig nem tudták kihasználni az emberelőnyt, és mikor már-már úgy tűnt, döntetlennel ér véget a találkozó, a 84. percben jött Šaponjić és megszerezte a Slovannak a győzelmet jelentő találatot.

Hat fordulóval a bajnokság vége előtt a Slovan 14 pontos előnnyel vezeti a bajnokságot a második Ružomberok, és 16-tal a harmadik Spartak előtt.


A vasárnapi eredmény:

Felsőház:

FC Spartak Trnava – ŠK Slovan Bratislava 0:1 (0:0)

Gólszerző: 84. Šaponjić

Piros lap: 57. Škrtel (TRN)


A szombati eredmények:

Felsőház:

FC DAC 1904 – ŠKF Sereď 0:0


Alsóház:

MFK Tatran Liptovský Mikuláš – AS Trenčín 0:3 (0:2)

Gólszerzők: 39., 57. Kadák (az elsőt 11-esből), 41. Kupusović

MFK Zemplín Michalovce – FK Pohronie 1:0 (0:0)

Gólszerzők: 86. Marcin

FC ViOn Zlaté Moravce – FK Senica 3:2 (1:1)

Gólszerzők: 16. Kyziridis, 53., 58. Ďubek (az elsőt 11-esből) – 41. Svoboda, 83. Witan


A pénteki eredmény:

Felsőház:

MŠK Žilina – MFK Ružomberok 0:2 (0:0)

Gólszerzők: 55. Boďa, 90+2. Regáli


A bajnokság állása:

Felsőház:

Alsóház:

Góllövőlista:

Kadák (Trenčín) – 13 gól
Henty (Slovan) – 9 gól
Regáli (Ružomberok) – 8 gól
Ristovski (Trnava) – 8 gól
Azango (Trenčín) – 7 gól
Zmrhal (Slovan) – 7 gól
Weiss (Slovan) – 7 gól
Sukisa (Žilina) – 7 gól

(tt)