Fortuna Liga, rájátszás, 6. forduló: A Slovan veretlenségét szakítaná meg a DAC

Egy hónap sem telt el a legutóbbi örökrangadó óta, a DAC újfent ősi riválisát fogadja a MOL Arénában.

Fortuna Liga, rájátszás, 6. forduló: A Slovan veretlenségét szakítaná meg a DAC
Fotó: Cséfalvay Á. András

Remek pozícióból várja a hétvégi bajnoki fordulót a DAC, ugyanis egy héttel ezelőtt a sárga-kékek fontos győzelmet arattak Nagymihályban, míg közvetlen üldözőik rendre vereséget szenvedtek (meglepetésre még a Žilina is hazai pályán). A dunaszerdahelyiek így biztonságos előnyre tettek szert: a zsolnaiakat 6, a rózsahegyieket 10 ponttal előzik meg a tabellán 5 fordulóval a bajnokság vége előtt.

Szombaton a DAC ősi riválisa, a Slovan látogat a MOL Arénába, amely két fordulóval ezelőtt behozhatatlan előnyre tett szert a tabella élén, így már zsebben tudhatja a bajnoki címet. A pozsonyiak egyetlen célja a hátralévő mérkőzéseken az lehet, hogy a bajnokságot veretlenül zárják. Ehhez viszont a DAC futballistáinak is lesz egy-két szavuk.

„Hallottuk, hogy nem szeretnének mérkőzést veszíteni és veretlenül akarják megnyerni a bajnokságot, de ennek mi szeretnénk lenni az elrontói. Úgy gondolom, most nagyon jó formában van a csapat, ezt ki kell használnunk, és a szurkolókra is nagyon számítunk” – idézi Kalmár Zsoltot az fcdac.sk.

A sárga-kékek a pozsonyiak veretlenségi szériája mellett egy másik sorozatot is megszakítanának: a DAC és a Slovan legutóbbi öt összecsapása rendre pozsonyi győzelemmel ért véget. Az aktuális szezon alapszakaszában mindannyiszor szoros mérkőzés született, a Slovan Pozsonyban 3:2-re, Dunaszerdahelyen pedig 1:0-ra győzött.

A rájátszásban a két csapat már a második fordulóban találkozott. A dunaszerdahelyiek eleve nehezen tudták tartani a lépést a hazaiakkal, de Herc kiállítása még kilátástalanabb helyzetbe sodorta a csapatot. A második félidőre a sárga-kék csapat teljesen összezuhant: Čavrič találatára még Davis büntetőből válaszolni tudott, viszont az addig magabiztosan védő Jedlička hibájából újfent a Slovanhoz került az előny, majd a hajrában a kegyelemdöfést is megadták.

Úgy tűnik, Peter Hyballa megtalálta csapata legerősebb összeállítását, hiszen az előző három győztes bajnokin mindannyiszor ugyanazt a kezdő tizenegyet küldte pályára, és várhatóan szombaton is ugyanez a felállás fogadja majd a listavezetőt.

A két csapat összecsapásai a 2018/2019-es idény alapszakaszában és rájátszásában:

Slovan Bratislava – FC DAC 1904 3:2

FC DAC 1904 - Slovan Bratislava 0:1

Slovan Bratislava – FC DAC 1904 3:1

Az immár négy mérkőzés óta nyeretlen zsolnaiak a hétvégén Nagymihályba látogatnak. Amennyiben a sárga-zöldek nem akarják úszni hagyni a második helyet, fontos, hogy győzelemmel térjenek haza.

A harmadik helyet ostromló rózsahegyiek az előző fordulóban meglepetést okozó szeredieket fogadják. Kíváncsian várjuk, hogy az újonc ezúttal is megvicceli-e a favoritot.

Az alsóházban már pénteken megkezdődnek a küzdelmek: a bajnokságban kilenc mérkőzés óta nyeretlen nyitraiak azt a Podbrezovát fogadják, amely az utóbbi nyolc bajnokiján nem tudott győzni.

Az utolsó helyre visszacsúszó aranyosmarótiak ezúttal a nagyszombatiakat skalpolnák meg, egy esetleges győzelemmel pedig még izgalmasabbá tennék a tabella alján dúló kiesés elleni harcot. Az utóbbi négy bajnokiján három győzelmet és egy döntetlent szerző Senica ezúttal a trencséniek ellen gyarapítaná pontjainak számát. Sokatmondó tény, hogy a szeniceiek 20 nappal ezelőtt már elhozták a három pontot Trencsénből.


A rájátszás 6. fordulójának műsora:

Felsőház

Április 27. (szombat)

FC DAC 1904 – ŠK Slovan Bratislava (15:30)

MFK Zemplín Michalovce – MŠK Žilina (17:00)

Április 28. (vasárnap)

MFK Ružomberok – ŠKF Iclinic Sereď (15:00)


Alsóház

Április 26. (péntek)

FC Nitra – FK Železiarne Podbrezová (18:30)

Április 27. (szombat)

FK Senica – AS Trenčín (17:00)

FC ViOn Zlaté Moravce – FC Spartak Trnava (17:00)

 

A bajnokság állása:

Felsőház

Alsóház

(tt)