Fortuna Liga, rájátszás, 9. forduló: Él még a remény Dunaszerdahelyen, de a Slovan harmadszor már nem hibázna

A szezon utolsó előtti fordulójához érkezik hétvégén a Fortuna Liga rájátszása, amely során a DAC Trencsénbe látogat.

Fortuna Liga, rájátszás, 9. forduló: Él még a remény Dunaszerdahelyen, de a Slovan harmadszor már nem hibázna
Fotó: Cséfalvay Á. András

Egy hónapja talán senki sem gondolta volna, hogy az utolsó előtti fordulóban még lesznek izgalmak a bajnoki cím megszerzését illetően. Akkor a Slovan és a DAC között 13 pont volt a különbség, és már csak idő kérdése volt, hogy a pozsonyiak mikor biztosítják be elsőségüket. Azóta viszont a Slovan három bajnokiját is elveszítette, míg a DAC mind a négyet megnyerte, a két csapat közti különbség pedig négy pontra olvadt (köszönhetően az egy héttel ezelőtti pozsonyi diadalnak is).

Két fordulóval a bajnokság vége előtt tehát kijelenthető, hogy még mindig bajnok lehet a DAC, de sorsa nincs a saját kezében: amellett, hogy mindkét hátralévő bajnokiját meg kell nyernie, arra is szüksége van, hogy a Slovan legfeljebb egy pontot szerezzen.

„A Pozsonyban aratott siker után az egész héten remek hangulatban zajlottak az edzések. Fontos volt számunkra annak megakadályozása, hogy a Slovan ellenünk ünnepelhesse a bajnoki címet. Továbbra is élnek a bajnoki reményeink, és még ha csak kevés is rá az esély, mi hiszünk benne. Nekünk a saját feladatunkat kell megoldanunk, és szombaton három pontot szereznünk”

nyilatkozta Danylo Beskorovainyi, a DAC ukrán hátvédje.

A sárga-kékek az AS Trenčínhez látogatnak, amely a remek tavaszi kezdetet követően látványosan kipukkant: a rájátszásban vívott nyolc bajnokijából hetet elveszített, és csupán az aranyosmarótiakat tudta legyőzni. Ez a gyenge teljesítmény Stijn Vreven edző állásába került, de a helyét átvevő Juraj Ančic sem indított fényesen, csapata a múlt hétvégén 3:5-ös vereséget szenvedett a Žilinával szemben.

Az idei szezonban a DAC hazai pályán kétszer is legyőzte soros ellenfelét, az egyetlen trencséni találkozón viszont majdnem belefutott a késbe: a piros-fehérek 2:0-ra és 3:2-re is vezettek, végül a dunaszerdahelyiek Ramirez 94. percben szerzett büntetőjével mentettek pontot.

„A legutóbbi összecsapást nem kezdtük jól a Trenčín otthonában, a félidei szünetben a hazaiak 2:0-ra vezettek. Sikerült ebből is visszakapaszkodnunk, de végül csak a lefújás előtt néhány pillanattal mentettünk pontot. Bízom benne, hogy ezúttal nem engedjük annyiszor helyzetbe kerülni az ellenfelet, ennek köszönhetően pedig begyűjtjük a három pontot”

– tette hozzá Beskorovainyi.

Németh Antal vezetőedző nehéz mérkőzést vár, főként azért is, mert műfüvön rendezik az összecsapást, de ennek ellenére bízik a sikerben. A sárga-kékek dolgát emellett az is nehezíti, hogy a hétvégen Yhoan Andzouana és Cesar Blackman sérülés miatt nem léphet pályára.

A két csapat egymás elleni mérkőzései az alapszakaszban és a rájátszásban:

FC DAC 1904 – AS Trenčín 3:1

AS Trenčín – FC DAC 1904 3:3

FC DAC 1904 – AS Trenčín 2:0

Két meccslabdát már elhibázott a Slovan a bajnoki cím bebiztosítására, de harmadjára már nem szívesen engedné ki kezei közül a serleget. A DAC elleni vereséget követően távozni kényszerült Darko Milanić, helyét pedig az egykori szövetségi kapitány, Vladimír Weiss vette át, így a játékosok az új mesternek is bizonyítani akarnak majd. A pozsonyiak a hétvégén Aranyosmaróton lépnek pályára, legutóbbi vendégszereplésükre viszont nem szívesen emlékezhetnek vissza: tavaly augusztusban a ViOn hazai pályán legyőzte a címvédőt.

A Spartak egy hete csupán döntetlenezett, így nemcsak, hogy megszakadt hat bajnoki óta tartó győzelmi sorozata, de biztossá vált az is, hogy már nem érhet oda a második helyre. Nem sok rá az esély, de a harmadikat még akár el is veszítheti: ha pontszámban beéri őt soros ellenfele, a Žilina, pontegyenlőség esetén ugyanis az eddigi egymás elleni összecsapásokat figyelembe véve a zsolnaiak jönnek ki jobban.

Az alsóház is tartogat még izgalmakat. Egy újabb vereség a nyitraiak biztos kiesését jelentené, ezt igyekeznek majd elkerülni a hétvégén, de nem lesz könnyű dolguk, ugyanis a 7. helyre hajtó Ružomberok otthonába látogatnak.

A 11. hely sem ér még biztos bennmaradást, és ezt nagyon jól tudják Nagymihályban is. Antos Šoltis ugyan felhozta csapatát az utolsó helyről, de az üdvösséghez ennél több kell. Hétvégén a kemény diónak számító Sereď lesz az ellenfele, amelyet az idei szezonban még nem tudott legyőzni. Nem dőlhet még hátra a Senica és a Pohronie sem, és még mindkettő odaérhet a hetedik helyre is, így biztosan nem veszik majd félvállról a szombati találkozót.


A rájátszás 9. fordulójának programja:

Felsőház:

Május 15. (szombat)

FC ViOn Zlaté Moravce – ŠK Slovan Bratislava (17:00)

AS Trenčín – FC DAC 1904 (18:00)

Május 16. (vasárnap)

FC Spartak Trnava – MŠK Žilina (18:00)


Alsóház:

Május 15. (szombat)

FK Senica – FK Pohronie (17:00)

MFK Ružomberok – FC Nitra (17:00)

MFK Zemplín Michalovce – ŠKF Sereď (17:00)


A bajnokság állása:

Felsőház:

Alsóház:

Góllövőlista:

Ramirez (DAC) – 16 gól
Kurminowski (Žilina) – 14 gól
Ratao (Slovan) – 14 gól
Balaj (ViOn) – 14 gól
Kalmár (DAC) – 13 gól
Čataković (Trenčín) – 12 gól
Divković (DAC) – 11 gól
Regáli (Ružomberok) – 10 gól
Bichakhchyan (Žilina) – 9 gól
Holman (Slovan) – 9 gól

(tt)