Fortuna Liga – szombati eredmények: Gázolt a Slovan, öngóllal győzött az újonc

Szombaton négy bajnokit rendeztek a Fortuna Liga 3. fordulójában.

Fortuna Liga – szombati eredmények: Gázolt a Slovan, öngóllal győzött az újonc
Fotó: TASR

A várakozásokkal ellentétben a Slovan meglehetősen könnyedén aratott 3:0-s győzelmet a Senica vendégeként. Nono már az ötödik percben betalált, Ratao pedig még az első játékrészben növelte kétgólosra a pozsonyiak előnyét. A második félidőben Čavrić is betalált, ezzel beállítva a végeredményt.

A bajnoki forduló előzetesében azt írtuk, hogy meglepetés lenne, ha a Ružomberok-Pohronie mérkőzésen hazai győzelmen kívül bármilyen más eredmény születne. Megállapíthatjuk, hogy megszületett a meglepetés, ugyanis az újonc megszerezte első győzelmét a Fortuna Ligában. A mérkőzést Qose öngólja döntötte el. A hazaiak több mint egy félidőn keresztül emberhátrányban játszottak, miután Mojžiš már a 38. percben megkapta második sárga lapját.

A Slovanhoz hasonlóan a Žilina is hibátlan három fordulót követően, ezúttal a gyengécske Trenčínt fektették két vállra (2:1). Továbbra is vár első találatára és pontszerzésére a Michalovce, amely ezúttal Aranyosmaróton szenvedett 0:1-es vereséget.


Szombati eredmények:

FK Senica – ŠK Slovan Bratislava 0:3 (0:2)

gólszerzők: 5. Nono, 33. Ratão, 63. Čavrić

MŠK Žilina – AS Trenčín 2:1 (1:0)

gólszerzők: 8. Sluka, 74. Tomič – 59. Zubairu

FC ViOn Zlaté Moravce – MFK Zemplín Michalovce 1:0 (1:0)

gólszerző: 7. Ďubek

MFK Ružomberok – FK Phronie 0:1 (0:0)

gólszerző: 78. Qose (öngól)

 

A forduló további programja:

Augusztus 4. (vasárnap)

FC Spartak Trnava – FC Nitra (18:00)

ŠKF Iclinic Sereď – FC DAC 1904 (19:00)

 

A bajnokság állása a szombati mérkőzéseket követően:

(tt)