Fortuna-szombat, 7. forduló: Ötöt rúgott a Žilina, négyet a ViOn

Négy mérkőzést játszottak szombaton a Fortuna Liga 7. fordulójában, amelyeken összesen 20 gól született.

Fortuna-szombat, 7. forduló: Ötöt rúgott a Žilina, négyet a ViOn
Fotó: SITA

Kis híján belefutott a késbe a Spartak Trnava, amely Trusa góljával 0:1-es vesztésre állt a félidőben a Michalovce ellen hazai pályán. A második játékrészben azonban Mitrea előbb büntetőből egyenlített, majd nem sokkal később Halilovic a győztes gólt is megszerezte, így a nagyszombatiak otthon tartották a három pontot.

Fordulatos mérkőzést hozott a tavalyi és az idei újonc csatája Myjaván. A vezetést a Sereď szerezte meg a 8. percben, a Pohronie azonban öt perc alatt fordítani tudott. A szerediek még ezt is túlszárnyalták a második játékrészben: az 58. percben előbb Ventúra egyenlített, majd két minutummal később Hucko találatával már a hazaiaknál volt az előny. Lassan mindenki kezdte elkönyvelni a Sereď győzelmét, amikor a 92. percben jött Jacko és 3:3-ra mentette a mérkőzést.

Szintén hat gólt hozott a ViOn-Ružomberok mérkőzés. A hazaiak a vártál sokkal könnyebb fektették két vállra a jelenleg formán kívüli rózsahegyieket. A ViOn már az 55. percben 4:0-ra vezetett, a vendégek két találata már csak a szépítésre volt elegendő.

A Žilina 5:0-ra elgázolta a Senicát, így a zöld-sárgák átvették a vezetést a tabellán. A szombati mérkőzéseket követően a DAC a harmadikról visszacsúszott az ötödik helyre, de egy mérkőzéssel le van maradva: vasárnap 18 órakor ősi riválisát, a Slovant fogadja a MOL Arénában.


A szombati mérkőzések eredménye:

FC Spartak Trnava – MFK Zemplín Michalovce 2:1 (0:1)

Gólszerzők: 60. Mitrea (11-esből), 76. Halilovič – 30. Trusa

FC ViOn Zlaté Moravce – MFK Ružomberok 4:2 (3:0)

Gólszerzők: 13. Brašeň, 34. Sloboda, 43. Švec, 55. Ďubek – 66. Twardzik (11-esből), 76. Gerec

MŠK Žilina – FK Senica 5:0 (1:0)

Gólszerzők: 24. Boženík, 49. Ďuriš, 60., 74. Káčer, 86. Králik

ŠKF Iclinic Sereď – FK Pohronie 3:3 (1:2)

Gólszerzők: 8. Iván, 58. Ventúra, 60. Hučko – 14. Zachara, 19. Abrahám, 90+2. Jacko


A forduló további programja:

Szeptember 1. (vasárnap)

FC DAC 1904 – ŠK Slovan Bratislava (18:00)

AS Trenčín – FC Nitra (19:00)


A bajnokság állása a szombati mérkőzéseket követően:

(tt)