Fortuna-szombat, rájátszás, 2. forduló: Vitatható tizenegyessel mentett pontot a Slovan, az alsóház élén a Pohronie

Öt mérkőzést rendeztek szombaton a Fortuna Liga rájátszásának második fordulójában.

Fortuna-szombat, rájátszás, 2. forduló: Vitatható tizenegyessel mentett pontot a Slovan, az alsóház élén a Pohronie
Fotó: TASR

Három tizenegyest és drámai hajrát hozott a Slovan-Žilina mérkőzés, amelyen a vendégek Ďuriš első félidei góljával szerezték meg a vezetést. A második játékrész elején Moha büntetőjével egyenlítettek a hazaiak, de valamivel több mint tíz perccel később a vendégek is tizenegyest rúghattak, Kurminowski pedig nem hibázott. A hajrát végig nyomta a Slovan, de a zsolnaiak hősiesen védekeztek. Mikor már úgy tűnt, hogy a vendégek megszerezhetik a három pontot, a ráadás utolsó perceiben büntetőhöz jutottak a hazaiak: Medveděv kontaktust érzett Slebodník mellett a tizenhatoson belül és látványosan feldobta magát, Ziemba játékvezető pedig a büntetőpontra mutatott. A zsolnaiak hiába tiltakoztak, a spori nem változtatta meg a döntését, Ratao pedig a büntetőpontról nem hibázott. A  mérkőzés így 2:2-es döntetlennel ért véget.

Otthon tartotta a három pontot a Zlaté Moravce, amely Rodriguez da Silva öngóljával győzte le a Trenčín csapatát. Az aranyosmarótiak ezzel a Spartak Trnavát megelőzve felléptek a negyedik helyre (a nagyszombatiak vasárnap mérkőznek meg a DAC-cal), míg a trencséniek és az első ötös között hét pontra nőtt a szakadék.

Alaposan átalakult a sorrend az alsóházban. A forduló előtt még sereghajtó Senica hazai pályán legyőzte a Sereď együttesét, ezzel máris a tizedik helyen találta magát. A mérkőzés egyetlen gólját Malec szerezte a 64. percben.

Tovább tart a Michalovce rossz idegenbeli szériája a Ružomberokkal szemben, miután 0:2-es vereséget szenvedett Rózsahegyen. A gól nélküli első félidőt követően a vendégek Soler kiállításával megfogyatkoztak, a hazaiak pedig gyorsan kihasználták az emberelőnyt: Gerec találatával megszerezték a vezetést, Kubík pedig a 77. percben bebiztosította csapata győzelmét is. A Ružomberok sorozatban nyolc nyeretlen bajnoki után tudott újfent győzni.

Fontos győzelmet aratott a Pohronie, amely Nyitráról hozta el a három pontot. Pedig a vezetést a hazaiak szerezték meg az első félidő végén, csakhogy két perccel később Da Silva büntetőből egyenlíteni tudott. A második játékrészben aztán beindultak a garamszentkeresztiek: Chveja valamivel több mint tíz perc alatt duplázott, ezzel eldőlni látszott a mérkőzés. A hazaiak erejéből már csak a szépítésre futotta a hajrában. A Pohronie győzelmével átvette a vezetést az alsóházban.
 

Eredmények:

Felsőház:

FC ViOn Zlaté Moravce – AS Trenčín 1:0 (0:0)

Gólszerző: 63. Rodriguez da Silva (öngól)

ŠK Slovan Bratislava – MŠK Žilina 2:2 (0:1)

Gólszerzők: 49. Moha (11-esből), 90+4. Ratão (11-esből) – 32. Ďuriš, 63. Kurminowski (11-esből)
 

Alsóház:

FC Nitra – FK Pohronie 2:3 (1:1)

Gólszerzők: 40. Tancík, 88. Franko – 42. Da Silva (11-esből), 51., 63. Chvěja

FK Senica – ŠKF Sereď 1:0 (0:0)

Gólszerző: 64. Malec

MFK Ružomberok – MFK Zemplín Michalovce 2:0 (0:0)

Gólszerzők: 62. Gerec, 78. Kubík

Piros lap: 50. Soler (MIC)


A forduló további programja:

Március 21. (vasárnap)

Felsőház:

FC Spartak Trnava – FC DAC 1904 (16:00)


A bajnokság állása a szombati mérkőzéseket követően:

Felsőház:

Alsóház:

Góllövőlista:

Kalmár (DAC) – 13 gól
Balaj (ViOn) – 13 gól
Ratao (Slovan) – 11 gól
Kurminowski (Žilina) – 10 gól
Ramirez (DAC) – 9 gól
Divković (DAC) – 9 gól
Bichakhchyan (Žilina) – 9 gól
Čataković (Trenčín) – 9 gól
Faško (Nitra) – 8 gól
Holman (Slovan) – 8 gól

(tt)