A Főügyészség befejezte Kuciak utolsó cikkének a kivizsgálását

2018. április 27. - 11:43 | Belföld

A Főügyészség legalább 73 olyan esetet vizsgált ki, amelyekben Ján Kuciak oknyomozó riporter utolsó cikkéhez köthető személyek, illetve vállalatok szerepeltek.

Az oknyomozó riporter és menyasszonyának meggyilkolását követően a Főügyészség elkezdte kivizsgálni Kuciak utolsó cikkét, amelyben arról írt, hogy az olasz maffia csápjai egészen a politikai körökig nyúlnak.

Tibor Gašpar rendőrfőkapitány a gyilkosságot követő első sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy Ján Kuciak és Martina Kušnírová megölése mögött az újságíró munkája állhat. Az olasz szál az egyik lehetséges nyom a gyilkosságot illetően, ezzel kapcsolatban pedig egy nemzetközi nyomozócsoportot is létrehoztak.

A cikk átvizsgálása során a Főügyészség tizenegy személyt és hat jogalanyt azonosított, a beosztott ügyészektől legalább 73 bűncselekmény aktáit kérte ki – köztük a Diego Rodát érintő ügyet.

A Főügyészség munkatársai minden említett ügyiratban azt vizsgálták, hogy a rendőrség, az ügyészég és a bíróság törvényesen járt-e el. Jana Tökölyová, a Főügyészség szóvivőjének tájékoztatása szerint ez a vizsgálat most befejeződött.

„A bűnesetek átvizsgálása befejeződött, az eredményeket megvitatják a kerületi ügyészekkel. A Főügyészség a jövő hét folyamán fog tájékoztatni az eredményről” – tájékoztatott a szóvivő.

aktuality.sk/para