A francia államfő köszönetet mondott a veteránoknak Franciaország felszabadításáért a normandiai partraszállás évfordulóján

2019. június 6. - 15:55 | Külföld

Emmanuel Macron francia államfő angolul mondott köszönetet Franciaország felszabadításáért az amerikai veteránoknak, és a legjelentősebb állami kitüntetést, a Becsületrendet adományozta nekik a nyugati szövetségesek normandiai partraszállásának 75. évfordulóján az északnyugat-franciaországi Colleville-sur-Mer amerikai katonai temetőjében rendezett ünnepségen.

A francia államfő köszönetet mondott a veteránoknak Franciaország felszabadításáért a normandiai partraszállás évfordulóján
Fotó: TASR/AP

"Tudjuk, hogy mit köszönhetünk önöknek, veteránoknak. A szabadságunkat. A hazám nevében egyszerűen csak köszönetet szeretnék önöknek mondani"

- mondta csütörtökön Emmanuel Macron a nagyszabású megemlékezésen, amelyen az ötszáz veterán mellett részt vett Donald Trump amerikai elnök, Theresa May brit és Justin Trudeau kanadai miniszterelnök.

Az amerikai elnök ünnepi beszédében a veteránokhoz fordulva azt mondta:

"Büszke önökre a hazánk".

Trump könnyeket csalt a veteránok szemébe, amikor név szerint emlékezett egy-egy, a sorsdöntő napon elesett bajtársukra.

A franciaországi ünnepségre Donald Trump és felesége, Melania érkezett meg elsőként, ők fogadták a francia elnöki párt, ugyanis a híres Omaha partszakasz amerikai katonai temetője amerikai területnek számít Franciaországban. A 12 ezer meghívott közül a hivatalos tribün első soraiban foglaltak helyet az amerikai veteránok, akiket hosszan üdvözölt a két ország vezetője és feleségeik, a tömeg pedig állva tapsolta és éljenezte a második világháborús katonákat. A katonai temetőben a csaknem 10 ezer fehér kereszt és Dávid-csillag mellett a földbe szúrva amerikai és francia zászlók lobogtak.

"Napra pontosan 75 évvel ezelőtt ezeken a partokon 10 ezer ember adta vérét, és ezrek áldozták fel az életüket testvéreikért, hazájukért, a szabadság megőrzésért"

- emlékeztetett beszédében az amerikai elnök.

A történelem legnagyobb partraszállási hadműveletének évfordulóján - amelynek köszönhetően az angolszász szövetségesek a második világháborúban Normandiában megnyitották a második frontot - a több ezer elesett katona áldozatvállalására emlékeztek a politikusok, de Emmanuel Macron beszédében nem leplezte az Egyesült Államok és nyugat-európai szövetségesei közötti jelenlegi feszült viszonyt.

"Amerika soha nem volt olyan nagy, mint amikor mások szabadságért harcolt, mint amikor hű maradt azokhoz az egyetemes értékekhez, amelyeket az alapítóatyái képviseltek, amikor csaknem két és fél évszázada Franciaország sietett a függetlensége támogatására"

- fogalmazott Donald Trumphoz fordulva a francia elnök, azt kérve a második világháború után kialakult multilaterális világrendet gyakran elutasító és inkább a kétoldalú viszonyokat előnyben részesítő amerikai kollegájától, hogy "soha ne vessen véget a szabad népek közötti szövetség erősítésének".

Donald Trump válaszában jelezte, hogy számára a francia-amerikai kötelék "megbonthatatlan".

A két ország vezetője az ünnepséget követően kétoldalú megbeszélést folytat, majd Emmanuel Macron munkaebéden látja vendégül Donald Trumpot Caen városának prefektúráján. A találkozón részt vesz John Bolton, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója, Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter, valamint Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter is.

Délelőtt a francia elnök Theresa May brit miniszterelnökkel nyitotta meg az évforduló franciaországi ünnepségeit a ver-sur-meri brit katonai temetőben rendezett megemlékezésen, Justin Trudeau kanadai miniszterelnök pedig Edouard Philippe francia miniszterelnökkel a Juno partszakaszon fog délután koszorúzni a kanadai katonák emlékére.

Emmanuel Macron a brit katonákra emlékezve megerősítette a Franciaország és Nagy-Britannia közötti "különleges kapcsolatokat". A brit európai uniós tagság megszűnésére utalva kijelentette, hogy "bármi is történik, mindig egymás mellett leszünk, mert közös a sorsunk". Theresa May beszédében nem tett utalást sem a Brexitre, sem távozására a miniszterelnöki posztról, hanem üdvözölte a Normandiában az első hullámban partraszálló 156 ezer szövetséges, köztük 83 ezer brit katona bátorságát és elkötelezettségét.

A partraszállási ünnepségek szerdán Nagy-Britanniában kezdődtek a brit uralkodó és a második világháborúban szövetséges országok vezetőinek részvételével. Vlagymir Putyin orosz elnök azonban nem volt jelen sem az angliai, sem a normandiai megemlékezésen, amit Marine Le Pen, a francia radikális jobboldali Nemzeti Tömörülés vezetője Twitter-üzenetében "sajnálatosnak" nevezett.

A jelenlévő 16 állam- és kormányfő viszont közös nyilatkozatban szögezte le, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy

"a múlt áldozata ne bizonyuljon hiábavalónak, és soha ne merüljön feledésbe".

Az Overlord hadművelet vagy ismertebb nevén a D-day 1944-ben teljesen meglepte a németeket, és kulcsszerepet játszott a náci Németország ellenőrzése alá vont Európa felszabadításában. A történelem legnagyobb flottájáról, 1213 hadihajóról, 4216 csapatszállító, 736 ellátó hajóról és 864 kereskedelmi hajóról a parti német állásokra nyitott zárótűz után, reggel fél hétkor kezdődött meg a partra szállás az Omaha, Utah, Gold, Juno és Sword elnevezésű partszakaszokon, a nap végéig 132 ezer szövetséges katonát tettek a partra. Őket 12 ezer repülő fedezte, német részről mintegy 30 ezer katona és 500 repülőgép próbált ellenállni. A normandiai harcok hevességéről lerombolt francia városok, a katonai áldozatok mellett az első napon 3 ezer, a felszabadulásig 20-35 ezer polgári halott tanúskodik. A normandiai katonai temetőkben 110 ezer katona nyugszik, a partraszállás időszakában naponta többen haltak meg, mint az első világháború legvéresebb csatáiban.

(MTI)