Megkezdődött a francia munkaügyi miniszter pere korrupciós vádak miatt.
Megkezdődött a francia munkaügyi miniszter pere korrupciós vádak miatt.
13 embert előállítottak.
Felelősnek mondta ki az államot az éghajlatváltozás elleni küzdelem elmulasztásában.
Franciaországban él Európában a legnagyobb - 500-600 ezres - zsidó közösség.
Késsel megsebesítettek egy fiatal zsidó nőt az otthonában Lyonban.
Nyolc repülőtér kapott ismét fenyegetést.
A merényletsorozatban 28 francia vesztette életét, hét ember eltűnt.
Így reagál a kormány az Arrasban elkövetett késes merényletre.
A szezon során több összecsapást is kénytelen volt már kihagyni egyéb sérülések miatt.
Élőben közvetítjük a DAC soron következő bajnoki mérkőzését.
Miután a többi vadász nem találta, értesítették a rendőrséget.
Mások gondoskodtak a férfiről.
Az SNS-ben sokan azt szeretnék, hogy Danko is jelöltesse magát.
A városban született másik neves személyiségről pedig a kistermet.
Egyetlen párt vezeti a rangsort.
A rendőrség a nyilvánosság segítségét kéri.
Leon Goretzka szerint javítani kell a csapatszellemet.
A százalék azáltal duplázódott meg, hogy Tibor Gašpart meggyanúsították a napokban.
A bősi Oyama dojo versenyzői egy arannyal, egy ezüsttel és egy bronzzal tértek haza.
Azért kellett lecserélni, mert izomsérülést szenvedett.
Az időjósok hétvégére havazást jeleznek előre, elsősorban Szlovákia nyugati felében.