Franciaország egy fontos dzsihadista vezető megölését jelentette be

Francia erők megölték Maliban a dzsihadisták egyik fontos vezetőjét - közölte Florence Parly francia védelmi miniszter.

Franciaország egy fontos dzsihadista vezető megölését jelentette be
Fotó: France24 

A marokkói születésű Abu Abdel-Rahmán al-Magrebivel október elején végeztek egy, a mali hadsereggel összehangolt és az Egyesült Államok által támogatott bevetésben.

Az Ali Majcsu mozgalmi néven ismert dzsihadista, akit október 9-re virradó éjszaka Mali területén öltek meg, Parly szavai szerint "a második legkeresettebb terrorista volt a Száhel-övezetben". 2012-ben csatlakozott az Iszlám Magreb al-Kaidája (AQMI) nevű terrorszervezethez, amelynek szellemi vezetője lett. Majd 2017-ben megalapította az Iszlám és a Muszlimok Dicsőségének Szövetsége (GSIM) nevű, több csoportot egybe fűző szervezetet annak első számú vezetőjével, Ijád ag-Gálival együtt.

Az AQMI és a GSIM számos terrorcselekményt követett el Franciaország száhel-övezeti érdekeltségei ellen. Az utóbbi időben a GSIM jelentkezett például a szeptember végén, október elején Boulkessy és Mondoro településen végrehajtott, 53 mali katona halálával járó két terrorcselekmény elkövetőjeként. Ez a csoport vállalta magára a 2018. márciusi ouagadougoui támadást, amelyben nyolc embert öltek meg, de az al-Kaida műve volt a Burkina Fasó-i fővárosban 2016-ban és 2017-ben elkövetett két terrortámadás is, amely 30, illetve 19 ember életét követelte.

2014 óta Párizs mintegy 4500 katonát küldött a Száhel-övezet öt országába - Maliba, Csádba, Burkina Fasóba, Nigerbe és Mauritániába - az úgynevezett Barkhane hadművelet keretében, hogy megtisztítsák a térséget az itt tevékenykedő dzsihadistáktól. Ez Franciaország legnagyobb tengerentúli katonai missziója.

MTI