Megvan a megállapodás: 300 eurót kap készpénzben, aki 3 oltást felvesz, 200-at, aki egyet vagy kettőt, a boltok már pénteken kinyithatnak

2021. december 7. - 14:45 | Belföld

Megegyezett a koalíció a nyugdíjasok oltásának ösztönzésében, és egyben a fokozatos nyitásban is. 300 eurót kapnak készpénzben a 60 évesnél idősebb beoltottak, ha mindhárom adagot felvették vagy még felveszik karácsonyig, vagyis december 24-ig. 200 euró jár annak, aki felveszi a második oltást, ha már az első megvan, és ugyancsak 200-at az, aki felveszi az elsőt, ha még egyet sem kapott. Várhatóan kötelező lesz az oltás a 60 éven felülieknek. Az óvatos nyitás január 9-ig olyan tempóban zajlik majd, ahogyan azt az egészségügyminiszter hétfőn javasolta. 

Megvan a megállapodás: 300 eurót kap készpénzben, aki 3 oltást felvesz, 200-at, aki egyet vagy kettőt,  a boltok már pénteken kinyithatnak
Fotó: TASR

A koalíciós pártok megegyeztek a 60 éven felüliek beoltásának ösztönzésében, és egyben a fokozatos nyitásban is január 9-ig. Nem utalványt, hanem készpénzt kapnak majd, és az Igor Matovič pénzügyminiszter által javasoltnál kisebb összeget. 300 eurót kap az, aki december 24-ig felveszi a 3. oltást, vagy legalább beregisztrál az oltás felvételére. Aki december 24-ig felveszi a második vagy az első oltást, az csak 200 eurót kap. Annak is jár a pénz, aki legalább december 24-ig regisztrálja magát az oltásra, és legalább január 15-ig fel is veszi azt. Az iskolák is bezárnak egy hétre a karácsonyi szünet előtt, december 13-tól távoktatásba megy át a felső tagozat és a középiskolák az egész országban. A nyitás korábban indul, mint ahogyan azt az egészségügyi miniszter hétfőn javasolta: már pénteken, vagyis december 10-én kinyithatnak a védettek, vagyis az oltottak és a betegségen átesettek számára, a hotelek és a sípályák viszont az eredeti tervnek megfelelően, december 25-én nyitnak. A koalíció megegyezett abban is, hogy megvizsgálják a kötelező oltás bevezetését, várhatóan a 60 évesnél idősebbek számára.

A részleteken még dolgoznak

Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter szerint a szabályok részletein még dolgoznak, de az már biztos, hoogy az új rendeletek péntektől lépnek életbe.

„A kijárási korlátozás és a veszélyhelyzet továbbra is érvényben marad. Az iskolák hétfőtől távoktatásra váltanak, ez a felső tagozatra és a középiskolákra vonatkozik. A boltok a védettek – beoltottak és a betegségen átesettek (OP) – számára már most pénteken, vagyis december 10-én kinyithatnak” – tájékoztatott röviden a miniszter.

A hétfőn bejelentett elképzelés szerint a boltok csak egy héttel később, december 17-én nyitottak volna. A szolgáltatásokról, például a fodrászatok megnyitásáról még nincs végleges döntés, de az biztos, hogy a templomokban már péntektől tarthatnak legfeljebb 30 fős istentiszteleteket. A miniszteri hétfői javaslatának többi része érvényben marad, a hotelek, a sípályák december 25-én nyitnak, szintén a OP-rendszerben.

500 eurós utalvány helyett 300 euró készpénz

Igor Matovič pénzügyminiszter jelentette be a megállapodást az idősek oltási támogatásáról. „Az 500 eurós oltási utalványok elfogadásához nem volt meg a támogatás sem a koalícióban, és az ellenzéki pártok között pedig végképp nem, ezért

a józan ész azt parancsolta, hogy az eredmény, a nyugdíjasok egészségének védelme érdekében kössünk kompromisszumot” – mondta Igor Matovič.

A kompromisszum csökkentett összegű támogatást jelent, de azt készpénzben, nem pedig utalványban kapják az érintettek. „Megváltoztatjuk az 500 eurós utalványt, 300 euró készpénzre” – jelentette ki a pénzügyminiszter. Igaz, ezt az idősek arra költhetik, amire akarják, vagyis nem biztos, hogy éppen a legrosszabb helyzetben lévő vállalkozásoknak fog majd segíteni. Az 500 milliós támogatást tehát 300 milliósra változtatták.

December 24-ig döntenie kell annak, aki pénzt akar az oltásért

A támogatást azonban nem azonos összegben kapják a 60 évesnél idősebb beoltottak, hanem attól függően, hogy ki hány adagot vesz vagy már vett fel. Fontos a határidő is: csak az kap anyagi ösztönzést az oltásra, aki december 24-ig felveszi az aktuális adagot, vagy legalább addig regisztrál az oltásra, és legkésőbb január 15-ig be is oltatja magát.

„Aki már megkapta mindhárom adagot, annak nem kell semmit sem tennie, megkapja a 300 eurót készpénzben” – jelentette ki Matovič.

Ha valakinek már két oltása megvan, de december 24-ig, vagy a regisztráció után január 15-ig felveszi a 3. oltást, az szintén 300 eurót kap.

„Aki eddig csak az első adagot kapta meg, de karácsonyig felveszi a 2. oltást, az 200 eurót kap, aki pedig még egyáltalán nincs beoltva, de karácsonyig felveszi az 1. oltást, az ugyancsak 200 eurót kap” – részletezte Matovič.

Szerinte ezzel megjutalmazzák azokat, akik felelősségteljesen viselkedtek és már felvették az oltásokat, egyben pedig motiválja azokat is, akik nincsenek beoltva.

Matovič fogadást ajánlott, de tétet nem mondott

A miniszter egyben nyilvános fogadást is ajánlott az 500 eurós javaslatát bíráló „kommentátoroknak”: mivel egyes felmérések szerint a két oltással védett idősek nagy része, több mint 50 százaléka azt mondta, hogy nem oltatja be magát a 3. adaggal.

„A 860 ezer beoltottnak ha jól emlékszem, 50,9 százaléka mondta, hogy nem oltatja újra magát. Kössünk fogadást, és állítom, hogy túlnyomó részük be fogja oltatni magát a 3. adaggal is” – jelentette ki Matovič. Azt azonban nem mondta meg, hogy mi lesz a fogadás tétje.

Szerinte a járvány megállításának legfontosabb feltétele, hogy az időseket védjük. „Ez kölcsönös segítség, ebből a nehéz helyzetből éppen ők tudnak kihúzni bennünket. Ha a 60 évesnél idősebbek beoltatják magukat, akkor a következő hullámokban mi normálisan tudunk működni, ahogyan működik Portugália vagy Nagy-Britannia – jelentette ki Matovič. – Nem dőlnek majd be a kórházak, nem fognak százak meghalni naponta.”

Az SaS „beáldozta” az iskolákat

A megállapodást az SaS is támogatja, habár az iskolákat egy hétre lezárják.

„A célunk a nagyobb szabadság elérése volt az oltottak számára és a kisvállalkozások támogatása” – magyarázta Anna Zemanová, az SaS parlamenti frakciójának a vezetője, hogy miért álltak be ők is a kompromisszum mögé.

Az SaS ugyanis határozottan elutasította az 500 eurós utalványokat - legfeljebb 150 eurós támogatást adtak volna az oltásért -, és ragaszkodtak ahhoz is, hogy ahol csak lehet, maradjon a tantermi oktatás. Zemanová szerint az oltottaknak adott több szabadság motiválja majd az embereket az oltás felvételére.

A szülőktől és a tanároktól elnézést kér az 5 napos lezárás, távoktatás miatt. „Ez volt az egyik jelentős visszalépésünk a kompromisszum elérése érdekében” – magyarázta a frakcióvezető.

Kollár csak távolból támogat

Boris Kollár és a Sme rodina egyetlen politikusa sem vett részt a közös koalíciós sajtótájékoztatón, de Matovič szerint ők is támogatják a megállapodást.

„Engedjék meg, hogy kimentsem Boris Kollárt, azt üzeni, hogy küzdött azért, hogy teszttel is be lehessen menni a boltokba, de nem sikerült ezt elérnie. Összességében azonban támogatják ezt a megállapodást” – tolmácsolta Boris Kollár álláspontját a pénzügyminiszter.

Kötelező oltás jövő év elejétől?

A megállapodást a Za ľudí is támogatta. Veronika Remišová szerint ők mindig azt szerették volna, hogy az oltottakat előnyben részesítsék. „A pandémiából kifelé vezető egyetlen utat a lakosság megfelelő átoltottsága jelenti – mondta Remišová.

– Ha a jelenlegi ösztönzők: a pénzügyi támogatás és az oltottak számára biztosított előnyök nem növelik majd az átoltottságot, akkor a Za ľudí javasolni fogja a kötelező oltást, hogy a COVID elleni oltást soroljuk be a kötelező oltások közé legalább a 60 éven felüliek számára, és már jövő év elejétől.”

Remišová elismeri, hogy ez nagyon érzékeny téma, de azt sem szabad elfelejteni, hogy naponta halnak meg emberek a járványban. A kormány alelnöke egyben a köztársasági elnököt kérte, hogy támogassa a kötelező oltás bevezetését.

„Kérem a köztársasági elnököt, hogy világosan, egyenesen támogassa a kötelező oltást, ahogyan ezt megtette a cseh és az osztrák köztársasági elnök” – üzent Čaputovának Remišová.

Kifizettetnék a kezelés egy részét az oltatlanokkal?

A kötelező oltás bevezetésének lehetőségét előbb még elemzi a kormány, a feladattal az egészségügyi minisztert bízzák meg szerdán.

„Ezzel párhuzamosan elemzést kell készítenem arról is, hogy lehetséges-e a kezelés egy részének kifizettetése a nem beoltott páciensekkel” – jelentette ki Lengvarský.

Erre a feladatra egy hónapot kap, január 15-ig kell kidolgoznia az elemzést, és az akkori helyzet alapján döntenek majd a továbbiakról. A kötelező oltást nem kötnék más büntetéshez vagy bírsághoz. „A kötelező oltás, és az ebből következő bírságok behajtása nem az, amit mi tenni akarunk – magyarázta Lengvarský. – Mi azt szeretnénk elérni, hogy az emberek önkéntesen oltassák be magukat.”

A megállapodás január 9-ig érvényes

A négy párt keddi megállapodása a járványügyi intézkedések hatályáig, vagyis január 9-ig, a téli szünet végéig érvényesek. Habár Vladimír Lengvarský arról is beszélt, hogy a két ünnep között felül fogják őket vizsgálni. „Ha a paraméterek nagy romlást mutatnának, akkor ugyan közben is változtathatunk, de a szakemberekkel egyeztetve ezt látjuk most megvalósíthatónak, hogy a gazdaság is levegőhöz jusson.

„Azt megerősíthetem, hogy január 9. után is minden intézkedés alapja az lesz, hogy nagyobb szabadság az oltottaknak és a betegségen átesetteknek. Röviden már a status quo” – mondta Lengvarský.

Lengvarský egyben felhatalmazást kapott, hogy ha a kórházakban a helyzet sokat romlana, a betegek száma meghaladna egy bizonyos határt, akkor egy személyben dönthet majd az intézkedések szigorításáról. „A kórházi betegek kritikus számát szerdán jelenti be az egészségügyi miniszter” – tájékoztatott Matovič. Az egészségügyi miniszter döntését Matovič szerint mind a négy koalíciós párt tiszteletben fogja tartani.

- lpj -