„Fröcsög a szájukból a nyál, ahogy hangoskodnak” – az eladók már félnek munkába járni a maszkellenesek miatt

2021. november 8. - 13:48 | Régió

Múlt héten csütörtökön tettlegességig fajult egy maszkellenes megmozdulás egy pöstyéni Lidlben, vasárnap pedig visszatértek a tüntetők az érintett üzletbe.

„Fröcsög a szájukból a nyál, ahogy hangoskodnak” – az eladók már félnek munkába járni a maszkellenesek miatt
Fotó: Cséfalvay Á. András - illusztráció

Csütörtökön a maszkellenesek összetűzésbe kerültek a rendőrökkel, aminek az lett a vége, hogy a hatóság két tagja is megsérült – egyikük a fején, a másiknak pedig kitörték egy fogát. A Pöstyéni Járásbíróság épp vasárnap döntött az őrizetbe vett személyek sorsáról, valószínűleg ennek apropóján tértek vissza a csoport más tagjai provokálódni az ominózus üzletbe.

„Nem teszünk fel semmilyen szájmaszkot. A Covid csupán kitaláció” – skandálták a betanult szöveget. Az egy férfiből és három nőből álló csoport egyébként vásárolt valami kicsinységet, ezt követően pedig már a rendőrök várták őket. Miután igazoltatva lettek, kivezették őket az üzletből, ahol tudtukra adták, hogy megbírságolják őket, az esetet pedig jelentik a regionális közegészségügyi hivatalnak.

A vásárlók mellett az üzlet alkalmazottainak sincs ínyére a maszkellenesek parádéja.

„Nem tudjuk, mire számítsunk. Félünk munkába járni. Azt várjuk, mikor lesz megint verekedés, vagy mi mikor kapunk el tőlük valamit, mert csak úgy fröcsög a szájukból a nyál, miközben teli tüdőből hangoskodnak”

– panaszkodtak az üzlet dolgozói. Hasonlóan vélekedik a biztonsági őr is, aki azelőtt még nem élt át hasonlót, és nem tudja, hogyan lehet ilyen stresszben dolgozni.

A vasárnapi tüntetés végül nem fajult el, csupán az üzlet előtt kiabálták, hogy milyen veszélyes szájmaszkot hordani, majd átvonultak a bíróság elé.


(Čas.sk)