A Fülöp-szigeteki ellenzék perbe fogná az elnököt a törvényen kívüli gyilkosságok miatt

2018. szeptember 28. - 11:08 | Külföld

A Fülöp-szigeteki ellenzék szerint bíróság elé kellene állítani Rodrigo Duterte elnököt, miután beismerte, hogy ő a felelős a kábítószer-ellenes háborúban elkövetett törvényen kívüli gyilkosságokért.

"Mik az én bűneim? Pénzt loptam volna? Akár csak egyetlen pesót? Az én egyetlen bűnöm a törvényen kívüli kivégzések"

- jelentette ki Duterte csütörtök este a manilai elnöki palotában.

Rizza Hontiveros ellenzéki szenátor pénteken azt mondta: Duterte szóbeli beismerése erős bizonyíték lesz az igazság felderítése során, és hozzájárul ahhoz, hogy előrelépés történjen az elnök elszámoltatásában.

Duterte elnök márciusban felmondta a Fülöp-szigetek tagságát a Nemzetközi Büntetőbíróságban (ICC), amely vizsgálatot folytat arról, hogy történtek-e emberiesség elleni bűncselekmények a drogkereskedők ellen indított véres háború során.

Az elnök szóvivője pénteken elmondta: Duterte csak arra akart utalni, hogy őt nem lehet korrupcióval vádolni, illetve gúnyt akart űzni azokból a bírálóiból, akik folyton azzal gyanúsítják őt, hogy az ő megrendelésére hajtják végre a gyilkosságokat.

Csütörtök esti beszédében Duterte azt is állította, hogy nincs bizonyíték ellene a gyilkosságokkal kapcsolatban, amelyek szerinte szabályszegő rendőrök terhére írhatók.

A Fülöp-szigeteki hatóságok által közölt adatok szerint a kormányzat drogellenes kampányában eddig már több mint 4800 embert öltek meg. Jogvédők szerint azonban a drogellenes műveletek civil halálos áldozatainak száma a 12 ezret - egyes becslések szerint a 20 ezret - is meghaladhatja, és a rendőrök és civilek sok esetben jogtalanul ölnek meg olyanokat, akiket kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekkel vádolnak. Drogellenes hadjárata meghirdetésekor maga Duterte biztatta arra a lakosságot, hogy bánjanak el azokkal, akik szerintük drogot árulnak.

(MTI)