G7: Trumpot cikizi Európa és Kanada

2018. június 11. - 07:45 | Külföld

A francia elnökség vasárnap elítélte Donald Trump amerikai elnök "következetlenségét", aki visszavonta a világ legfejlettebb ipari államait összefogó G7 csoport kanadai csúcstalálkozójának zárásaként elfogadott nyilatkozat támogatását.

G7: Trumpot cikizi Európa és Kanada
Fotó: Jesco Denzel - AP/SITA

"Két napot szántunk arra, hogy közös szöveget és elköteleződéseket alkossunk. Ragaszkodunk hozzájuk, és ha valaki hátat fordítva elvetné azokat, az az ő összefüggéstelenségének és következetlenségének a bizonyítéka" - közölte az Elysée-palota. "A nemzetközi együttműködés nem múlhat kirohanásokon és apró megjegyzéseken" - tette hozzá a francia elnökség.

Donald Trump amerikai elnök arra hivatkozva vonta vissza a zárónyilatkozat támogatását, hogy Justin Trudeau kanadai kormányfő szerinte "hamis állításokat" tett a találkozó utáni tájékoztatóján.

"Legyünk komolyak és méltóak az országainkhoz. Mi elköteleződtünk és ehhez tartjuk magunkat" - hangsúlyozta a francia elnöki hivatal közleménye, amely szerint "Franciaország és Európa kitart a záródokumentum támogatása mellett, ahogy azt reméljük, hogy valamennyi aláíró is ezt teszi".

Korábban a német kormány is jelezte, hogy kiáll a közösen elfogadott nyilatkozat mellett.

Nem javítanak a helyzeten a személyeskedő amerikai verbális támadások - jelentette ki Chrystia Freeland kanadai külügyminiszter.

"Kanada nem személyeskedő támadásokkal folytat diplomáciát ... és különösen tartózkodunk a személyeskedő sértésektől, ha közeli szövetségesünkről van szó" - hangsúlyozta a tárcavezető Québecben tartott sajtótájékoztatóján.

Freeland megerősítette, hogy Kanada, bár továbbra is nyitott a párbeszédre, kölcsönösségen alapuló és arányos válaszintézkedésekkel fog felelni az amerikai vámtarifákra, amelyeket sértőnek nevezett.

Kijelentette, hogy az ottawai kormány teljes mértékben elkötelezett a kanadai munkásság mellett. Freeland emellett úgy vélekedett, hogy bár a gazdasági kapcsolatok kölcsönösen előnyösek, a jelenlegi amerikai kormányzat ettől eltérő felfogást követ.

A kanadai külügyminiszter hangoztatta, hogy az európai szövetségeseikkel, illetve Japánnal és Mexikóval is egyazon állásponton vannak az amerikai vámtarifákat illetően, amelyekre koordinált választ fognak adni.

Merkel: "kijózanító és elkedvetlenítő" a zárónyilatkozat amerikai támogatásának visszavonása

A kancellár az ARD német országos köztelevízióban késő este sugárzott interjúban kiemelte: "kijózanító és kissé deprimáló", hogy Donald Trump amerikai elnök egy Twitter-üzenettel visszavonta a nagy erőfeszítéssel kimunkált zárónyilatkozat támogatását.

Az egész ügy "nem szép" - tette hozzá, megjegyezve, hogy ezek a jelzők az ő stílusához képest erősnek számítanak.

A csúcstalálkozón történtek is azt mutatják, hogy Európának az eddiginél is jobban a saját kezébe kell vennie sorsa irányítását, és nem támaszkodhat már teljes mértékben az Egyesült Államokra. Ezért az Európai Uniót meg kell erősíteni, a külpolitikában, a védelempolitikában és a menekültpolitikában is tovább kell lépni, hogy komoly világpolitikai tényező legyen az Egyesült Államok, Kína és Oroszország mellett - mondta a kancellár.

Összetartásra van szükség a kereskedelempolitikában is - húzta alá Angela Merkel, megerősítve, hogy az EU a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályainak megfelelő intézkedésekkel válaszol az acélra és az alumíniumra kivetett amerikai vámokra. Azzal kapcsolatban, hogy Donald Trump erre újabb védővámokkal reagálhat, elmondta, hogy egyelőre az autóipart fenyegető lépések elhárításán dolgoznak, és ha ez nem sikerül, "az EU remélhetőleg ugyanolyan egységesen lép fel, mint most".

Arról is beszélt, hogy a zárónyilatkozat története nem jelenti a G7 csoport mint informális egyeztető fórum bukását. A formátumot meg kell őrizni, mert lehetőséget kínál a párbeszédre, és akár az is elképzelhető, hogy Donald Trump felvetését megszívlelve visszafogadják Oroszországot, amelynek részvétele egy sor nemzetközi ügy rendezésében elengedhetetlen. Ehhez azonban előre kell lépni a kelet-ukrajnai válság kezelésében, a konfliktus politikai megoldásáról szóló minszki megállapodás végrehajtásával - mondta Angela Merkel.

Az Egyesült Államok, Franciaország, Japán, Kanada, Nagy-Britannia, Németország és Olaszország alkotta informális csoport vezetőinek tanácskozásán kidolgozott nyilatkozatban a többi között az áll, hogy a hetek elkötelezik magukat a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) fenntartása és a szabályokon alapuló nemzetközi kereskedelmi rendszer mellett, a vámok és a kereskedelmet korlátozó más tényezők felszámolása mellett. Egyetértettek abban is, hogy csak akkor szabad visszavonni az Oroszország ellen hozott gazdasági büntetőintézkedéseket, ha Moszkva teljesíti az ukrajnai konfliktus politikai megoldásának elősegítését célzó minszki megállapodásba foglalt kötelezettségeit, és fel kell lépni a hét ország demokratikus társadalmait, intézményeit, választási folyamatát, szuverenitását és biztonságát aláásni próbáló külföldi entitások ellen.
A csoport tanácskozásain az Európai Unió mint intézmény is képviselteti magát, korábban pedig Oroszország is részt vett az együttműködésben, de az ukrajnai Krím félsziget nemzetközi jogot sértő bekebelezése miatt 2014-ben kizárták.

(MTI)