Gál Tamás: Már elégszer csináltunk pénz nélkül színházat

Gál Tamással a Tündérkert Művészeti Fesztivál idején beszélgettünk színházukról és a színházcsinálásról. Akkor Jevgenyij Griskovec Hogyan ettem kutyát?, illetve Arany János Buda halála c. művének (a képeken) feldolgozásával is fellépett.

Gál Tamás: Már elégszer csináltunk pénz nélkül színházat
Fotó: Paraméter

Hányadszor játszottad már a Griskovec-művet?

Nem is számolom már az előadásaimat. Tavaly a Csavar Színházzal összesen 250 előadást játszottunk. Ezt azért tartom fontosnak megjegyezni, mert még mindig vannak olyan emberek a Felvidéken, akik a művészet berkeiben dolgoznak, és nem tudják, mi az a Csavar Színház, sőt, azt állítják róla, hogy mindössze annyi, hogy két színész összeállt…

Kik állítják?

Nagyon magas fórumokon is vannak, akik ezt hiszik, pedig – hogy csak egy példát említsek az elért eredményeinkről – A nagyidai cigányokkal győztünk már például a gyermek- és ifjúsági biennálén is 2011-ben, melyen 95 színház szerepelt a Kárpát-medencéből, abból velünk együtt 25-en a versenyprogramban. Ugyanezzel az előadással jelöltek annak idején (2011) a színikritikusok különdíjára.

Az előadásaink különböző rendezvények versenyprogramjában szerepeltek, a Hogyan ettem kutyát és a Jöttünk külhonból is Kaleidoszkóp-díjat kapott. Játszottunk a budapesti Merlinben és a Stúdió K-ban, a MüPában, a Nemzeti Színházban, Debrecenben a nagyerdei nagyszínpadon, a Csokonai Színházban, a veszprémi és a soproni Petőfiben, a kassai Tháliában. Látta az előadásainkat Mácsai Páltól Eszenyi Enikőig mindenki.

Ez egy komoly múltú egyesület, erre valaki, egy olyan ember, aki támogatásokat osztogat a kultúra területén, azt modja, hogy a Csavar Színház nem más, minthogy két színész összeállt. Az ilyen embereknek köszönhető, hogy nem tudunk 5-6-7 szereplős darabokat színre vinni.

De akkor van egy/néhány hangadó hülye, velük szemben viszont ott áll több tízezer néző a gyerekektől kezdve az idősekig…

Így van, csak ezek az emberek, akiket hülyének neveztél, nagy pénzekkel gazdálkodnak, de ha volna egy kis önkritikájuk, ők mondanák azt, hogy nem vagyok hivatott rá, hogy döntsek. Így jutnak el ezek a kultúrára szánt összegek például falunapokra, és támogatnak ezekből sokszor haknielőadásokat.

Ennek a megjegyzésnek, amit idéztél, olyan hangulata van, mintha szerintük ti csak önmagatok szórakoztatására készítenétek darabokat…

Pontosan, nem fogja fel az ember, hogy egy monodráma is három hónapig készül, és ami támogatást kérünk, 500 euró. Azt nem adják oda. Vicces dolog. Csak azzal, hogy nem adják oda, azt mondják, hogy te nem létezel. Mikor ezt megtudtam, csak nevetni tudtam. Nem akarok politikával foglalkozni, de úgy érzem, a Felvidéken abszolút avatatlanok kezébe adnak Magyarországról érkező nagyon nagy összegeket.

Térjünk vissza a Csavar Színházhoz. Van egyfajta mottója, ami szerepel a weboldalán is, Lope De Vegától, miszerint a színházhoz nem kell más, mint három deszka, két színész és egy közös szenvedély. Te a monodrámáiddal ezt tulajdonképpen meg is cáfolod, mivel egy színész is elég…

Így, ahogy mondod. Húsz éve ezt bizonygatom, többek között A nagyidai cigányokkal vagy a Hogyan ettem kutyát? c. művel is. Engem viszont már, azt hiszem, jobban érdekelne egy több szereplős darab. Most, amikor már ennyiszer megmutattuk, hogy mi van, amikor egyedül vagyok vagy ketten-hárman vagyunk a színpadon, és ez működik akár 900 ember előtt is, szeretnénk megtudni, mi volna akkor, ha tudnánk csinálni egy 8-10 szereplőset, vagy ha például hívhatnék vendégrendezőt, díszlet- és kosztümtervezőt, és ki tudnám fizetni őket. Persze jómagam Veszprémben idén két főszerepet is játszottam, emellett játszom a Szlovák Nemzeti Színházban is. Tudom tehát, milyen egy sokszereplős darabbal színpadon lenni, de szeretném már a Csavar Színházzal is megélni ezt.

Melyek volnának azok a darabok?

Rengeteg-rengeteg ötlet van. Soóky-darabban is gondolkodunk. Két sikeres monodrámája is volt itt a felvidéki színpadokon, de szeretnénk egy többszereplős darabját olyan színvonalon megcsinálni, mint ahogy a kollégák megcsinálták a monodrámáit. Gondolkodtunk Grendel Lajoson. Nagy álmom, hogy a New Hontból csináljunk egy darabot. De csinálhatnánk egy Bánk bánt, egy III. Richárdot és Tratuffe-öt. Öt darab került szóba eddig.

És a színészeket illetően?

Szlovákiai magyarokat hívnék, akik jelezték is, hogy nagyon szívesen dolgoznának velünk. Olyanokat, akik nap mint nap nevesebbnél nevesebb magyarországi színpadokon bizonyítanak, de szívesen hazajönnének egy-egy produkcióra. 5-6 komoly színészről van szó, de nem akarok most neveket mondani, mert ez még csak egy elképzelés. Jelezték viszont Kassáról és a komáromi Jókaiból is, hogy dolgoznának velünk, például Mokos Attila, Molnár Xénia, akikre nagyon nagy örömmel számítunk. De ez mind pénzkérdés. Mindenünk megvan ahhoz, hogy végigcsináljunk egy próbafolyamatot, de pénz nincs rá. Minden évben megkapunk egy összeget, amivel túlélünk, és persze örülünk, hogy megkapjuk, de ebből csak ezen a szinten tudunk maradni, ami az előadások nagyságát illeti. Monodrámák és legfeljebb 3 szereplős darabok. A profi világban ahhoz, hogy színházat tudj csinálni, pénz kell, már elégszer csináltunk pénz nélkül színházat.

Felmerült, hogy mivel az említett okokból nem tudtok előre lépni, megszűnik a Csavar?

Nem szűnik meg, mi képesek vagyunk így is darabot csinálni. Engem nem fog letaszítani senki a színpadról, míg élek. Nemrég jöttem haza Nagylózsról, ahol egy kis falusi közösségnek játszunk már öt éve, és ott mi vagyunk a kultúra. Ugyanez a helyzet Vászollyal, de például Debrecenben sem telik el év a Csavar Színház nélkül, és elmondhatom ezt Mátészalkáról, de Dunaszerdahelyről is. Lehet, hogy a VMK-ban nem játszunk gyakran, de a környező iskolákban, a csallóközi kisszínpadokon mindig ott vagyunk. A pénzosztogatók, akik ma még vannak, holnap már nincsenek. Mondhatják a Csavarra, hogy csak két ember összeállt, de ha ez a két ember, vagy sokszor több ember összeáll, akkor az emberek is összejönnek, és nem kettő, hanem legalább kétszáz.

(SzT)