1
Gál Tamás (Fotó: Paraméter)
Megosztás
Február elején a Paraméter írt róla először, hogy a Nagyszombat Megyei Önkormányzat vezetése már szinte tényként kezeli, hogy Dunaszerdahely saját színházzal gazdagodhat.
A harmadik szlovákiai magyar kőszínház megalakulása kapcsán magabiztos utalások hangzottak el politikai körökben, azonban az illetékesek egyelőre hallgatnak a részletekről, Jozef Viskupič megyefőnök tavaszra ígérte a nagy bejelentést. Az ügynek azonban van egy szakmai érintettje is Gál Tamás személyében, akit a színházi közeg és információink szerint a megyei illetékesek is befutó jelöltként tartanak számon egy esetleges dunaszerdahelyi színház igazgatására. A felröppenő hírekről magát a Dosky-díjas színművészt, Gál Tamást kérdeztük. INETRJÚ
Eljutott önhöz is a hír, miszerint a Nagyszombat Megyei Önkormányzat háza táján már tényként kezelik a harmadik szlovákiai kőszínház létrejöttét?
"Természetesen hallottam, és örömmel vettem tudomásul, hiszen ez már több mint húszéves téma. A Szerdahelyi Városi Színház nevű társulattal, a SZEVASZ-szal mi már a kétezres évek elején szerettünk volna kőszínházat alapítani, és amikor Antal Ágota indult a polgármesterválasztáson, az ő választási programjában is szerepelt egy helyi színház megalapítása. A választások aztán nem úgy alakultak, és akkor ez a téma kissé lecsendesedett, majd közben Czajlik Józseffel újra próbálkoztunk az Epopteia Színházi Műhely égisze alatt.
Úgy látszik, Dunaszerdahely – valamint a kulturális és politikai helyzet is – végre megérett arra, hogy színháza legyen a városnak.
Már csak azért is fontos ez, mert a Kassai Thália Színház és a Komáromi Jókai Színház nem tud elég hazai diplomás színésznek munkahelyet biztosítani, nagyon sok képzett – és nagyon tehetséges – színész van munka nélkül, akik megérdemelnének egy jó helyet."
A neve már gyakran szóba jött az utóbbi években, amikor a sajtóban és a kulturális közegben sokan találgatták, hogy vajon ki lehetne az igazgatója egy új színháznak. Megkereste önt valaki akkoriban vagy mostanság ilyen ajánlattal?
"A szóbeszéd természetesen hozzám is eljutott, de hivatalosan erre engem még soha nem kért fel senki. Az viszont igaz, hogy kötetlen beszélgetések során már mindkét politikai oldal – gondolok itt a Hídra és az MKP-ra – vezető személyei említést tettek nekem arról, hogy ha Dunaszerdahelyen alakulna egy színház, akkor azt a hajót nekem kéne kivezetnem a nyílt vízre. De eddig ez tényleg csak társalgás szintjén merült fel, majd meglátjuk a folytatást."
És elfogadna egy ilyen felkérést?
"Nagy kihívás volna ez számomra, és épp abban a korban vagyok, amikor az ember már vágyik a nagy kihívásokra. A Csavar Színházat sikeresen működtetjük hosszú évek óta, az én életem mindig a színház volt és a színjátszás, de a vezetés területén is megfelelő tapasztalatom van."
Milyen alapvető szakmai feltételek és filozófia mentén tudná elképzelni a színház vezetését?
"A társulatot – legyen szó szerződtetett, vagy külsős színészekről –, diplomás művészekkel tudom elképzelni.
Gyógyítani is azok gyógyíthatnak, akik elvégezték az orvosit, jogi tanácsot is jellemzően végzett jogásztól kérünk, és bizony a színművészet is egy szakma, nagyon fontos, hogy a színházban magasan kvalifikált művészek dolgozzanak.
Természetesen az idősebb korosztállyal képviselőivel szemben, akiknek annak idején nem volt lehetőségük diplomát szerezni, nem támasztanék ilyen feltételeket, és nem zárom ki annak a lehetőségét, hogy felkaroljunk egyetemi végzettséggel nem rendelkező tehetséget, de elsősorban mindenképp a Pozsonyban végzett színészeket szólítanánk meg. Ugyanakkor nincs kizárva, hogy egy-egy magyarországi vagy erdélyi színész is érkezne a társulatba. A lényeg, hogy képzett művészekkel számolnék."
Az ilyen színészeket ugyebár meg is kell fizetni. Elégnek bizonyul manapság az a költségvetés, amiből a szlovákiai magyar színházak gazdálkodhatnak?
"A jó színész többe kerül egy színháznak, ez természetes, de tapasztalataim alapján komoly különbség van a színművész és a félamatőr színész között.
Az anyagiakról talán még korai beszélni, bár miután az MKP elnöke nyilatkozott egy nagyot, azt is el tudom képzelni, hogy fél éven belül össze kell rakni egy társulatot.
Azzal is tisztában kell lenni, hogy a Komáromi Jókai Színház egymillió eurós költségvetés mellett is pénzhiányra panaszkodik, és érdemes elgondolkodni azon, mennyi pénzt szánnak a színházalapításra. Évente minimálisan egymillió euróra van szükség ahhoz, hogy fenntartható legyen egy színház. Persze kérdés, hogy ki tartja fönn az épületet, hiszen ha csak a társulat kap egymillió eurót a produkciók létrehozására, az már nagyon szép pénz. Tehát sok még a kérdőjel.
Egyébként fillérekből is fenn lehet tartani egy ilyen intézményt – gondolok itt a Csavar Színházra – amellyel nagy költségvetésű színházakkal, akár a Nemzeti Színházzal is vetélkedünk bizonyos fesztiválokon, megmérettetéseken. Mi csináltuk a kosztümöt, a díszletet, mi rendeztünk, mi hangszereltünk, mi játszottunk – de ehhez kellett az emberanyag, a színész, aki ha fellép a színpadra, már kész is a színház. Az állami fenntartású intézményeknél a legideálisabb pedig természetesen az, ha van pénz a kvalifikált haza színészekre, a rendezőre, a díszletre, szóval az egész produkcióra és a színház fenntartására."
Egy színházalapítás előtt nyilván sok szó eshet az intézmény irányultságáról. Szórakoztatás vagy művészet?
"Az én színházam művészszínház volna. A könnyedebb darabok szervezését meghagynám a művelődési központnak, és olyan irányban gondolkodnék, mint a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház, amely nagy nemzetközi fesztiválokra jut ki előadásaival. Én úgy érzem, hogy Csallóközben – de országszerte is – van egy erős réteg, amely ki van éhezve a művészetre, a művészszínházra. Egyúttal pedig egy művészszínház küldetése az is, hogy a kevésbé fogékony nézőket is közelebb vigye a művészethez.
Hadd szögezzem le: a művészszínháztól nem kell megijedni, az is tud szórakoztató lenni, az is kikapcsolódást nyújt, de közben gondolkodásra is késztet.
Elbír a Csallóköz még egy színházat? Hiszen a Jókai alig egy órányi autóútra van Dunaszerdahelytől.
"Nem szívesen javítom ki a kérdést, de jobban hangozna így: Elbír-e a szlovákiai magyarság még egy színházat? A válasz pedig: El. A világ ma már mobilis, semmi sincs feltétlenül egy adott helyszínhez kötve. A színház is mobilis. Ennek a színháznak nemcsak a környékbeli nézők kiszolgálása volna a feladata, hanem az is, hogy akár Királyhelmecre is eljusson – vagy bárhova, ahol magyarok élnek.
Biztos, hogy nem lehetünk kényelmesek. Egy új színháznak fel kell készülnie az utazásra, hiszen nem csak Csallóközt látná el kultúrával, hanem a csallóközi színház nívós produkciókkal láthatná el az egész Felvidéket. Ma már minden színház – az elit is – utazik, nem várhatjuk el mindig, hogy a közönség jöjjön, nekünk is el kell mennünk a közönségünkhöz. Ez így működik egész Európában: Svédországtól Magyarországig."
Az utóbbi egy-két évben a harmadik magyar kőszínház ötlete felröppent, de aztán mindig tovaszállt. Mire számít, most már valóban megvalósulhat ez a régóta dédelgetett ötlet?
"Remélem. A Csavar Színházzal idén több bemutatónk is lesz, tehát mi dolgozunk. Aztán ha ez az egész, amiről beszélünk tényleg megvalósulna, még többet fogunk dolgozni – ennyi lesz a különbség. Én szeretném átadni a tapasztalataimat. Emellett Dunaszerdahely számomra nagyon fontos, hiszen ott születtem, ott jártam gimnáziumba, szeretem a várost, és ha felkérnének az igazgatói posztra, biztosan vállalnám.
Azt mondják, egy új színháznak tíz évre van szüksége, hogy megmutassa azt, mit ér.
Ha jó színházat csinál az ember, és a társulat jó kezekben van, ötévnyi előkészület és kemény munka után a következő öt évben learathatók a babérok.
Mindenesetre ha én odakerülnék, ragaszkodnék ahhoz, hogy az igazgatói poszton legalább ötévente legyen “tisztújítás” vagy bizalmi szavazás. Ez sem Kassán, sem Komáromban nem így működik."
Mi az, ami Gál Tamás színházigazgatói megbízatása mellett szólna?
"Erősnek érzem magam a tervezésben, ami elengedhetetlen. Húsz éve ezt csinálom, előadásokat gyártok és szervezek, értékesítek, kapcsolatban vagyok a művészközeggel Pozsonytól Királyhelmecig, Soprontól Debrecenig. Emellett rendezek, ha kell, díszletet gyártok, és természetesen játszom is. Úgy érzem, rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem az utóbbi évtizedekben, és tudom, hogy csapatban – amikor a tennivalók szét vannak osztva – még magasabb színvonalon tudnám teljesíteni a feladatokat.
Most 40 éves vagyok, és úgy érzem, 50 éves koromig ezt a színházat fel tudnám futtatni.
Aztán szívesen átadnám a stafétát a következő generációnak."
(db)