Gálaesttel ünnepelték a Magyar Kultúra Napját Dunaszerdahelyen

A Magyar Kultúra Napját ünnepelték tegnap este Dunaszerdahelyen, melynek szervezője a Pázmaneum Polgári Társulás és a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ volt.

Gálaesttel ünnepelték a Magyar Kultúra Napját Dunaszerdahelyen
Fotók: Cséfalvay Á. András- További felvételekért kattints!

A kétórás gálaest háziasszonya Rajkovics Melinda volt, aki Reményik Sándor Templom és iskola című versével nyitotta meg az estet.

A Pázmaneum Társulás nevében Karaffa Attila, a város alpolgármestere köszöntötte a jelenlévőket. „Születésnapot jöttünk ünnepelni ma a Csallóköz szívébe, mégpedig nemzeti imádságunk születésnapját, a Himnuszét. Ami számunkra a legkedvesebb, ami megkülönböztet bennünket más nemzetektől, természetesen őket nem lenézve, hanem a sajátunkat megbecsülve. Feladatunk, hogy ne csak ápoljuk kultúránkat és hagyományainkat, hanem éljük is meg azokat jókedvvel, bőséggel, ki-ki azon a helyen, ahová a teremtő állította őt. Nem magyarkodni szeretnénk, hanem magyarnak lenni. Megmaradásunkat szülőföldünkön csak összefogva, együtt valósíthatjuk meg. A Magyar Kultúra Napján köszönetet mondunk a kultúra őrzőinek, munkásainak, akik igazi lovagokként küzdenek meg a különböző eszmék társadalmában” – hangzottak el szavai.

Őt követően a Novus Ortus diákszínpad tagjai léptek színpadra, majd a Szent János Alapiskola tanulóinak verses, énekes műsorát tekinthettük meg.

Az est ünnepi szónoka Kovács László, nyugalmazott gimnáziumigazgató, történész, a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetettje volt. „Ki gondolhatta, mely látnok, próféta vélhette, hogy ez az 1823-as esztendő a magyar nemzet sorsát máig meghatározó magvetés és sarjadás ideje? Ami történelemnek fog bizonyulni, az most még csak családi esemény, gyöngécske fiúgyermekek születnek Kiskőrös és Alsósztregován. S megíródik egy vers, amiről csak a szerzője tud, valahol az ország keleti végein, s amely vers azóta is zsoltáros teljességgel tud szólni a nemzet sorsáról. Így nemcsak címe, hanem mondanivalója miatt is a nemzet himnusza lett” – mondta Kovács László, majd hozzátette, „talán épp az a legcsodálatosabb e költeményben, hogy utóélete visszamenőleg is igazolja, mind magát a művet, mind a benne megnyilvánuló történelemszemléletet.”

„Balsorsunk akkor kezdődött, amikor mi a töröktől a rabigát vállainkra vettük, ellenségeink helyett egymást pusztítottuk. Saját gyengeségünk bűnei miatt bűnhődünk tehát, s aki ebbe nem akar beletörődni – ez a legfontosabb sugallata a Himnusznak – annak erősnek kell lennie a tettek mezején.

A Himnusztól egyenes út vezet a nemzeti hagyományokhoz a vallásos ihletettségű könyörgéstől a filozófiailag megalapozott elmélethez. S ez az elmélet gondolati szinten fogalmazza meg a nemzeti lét alapvető kérdéseit, de sok tekintetben a mai filozófiai fölfogást is megelőlegezi – többek között azzal a fölismerésével, hogy a világ megismerhetősége az anyanyelvhez kötött. Az anyanyelv pedig meghatározott művelődéstörténeti folyamatban válik az emberek közötti kapcsolat létrehozásának eszközévé. Mélyebb, közösségteremtő megértés csak a nemzeti hagyományokból született nyelven lehetséges. Így válik a nyelv a kultúra hordozójává” – folytatta Kovács László.

A gálaesten fellépett a Kodály Zoltán Alapiskola énekkara; a Dunaszerdahelyi Magyar Tanítási Nyelvű Magángimnázium tanulói; Molnár Máté, a Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola tanulója; a Vox Camerata kórus, valamint bemutatkozott José a Lesz még nyár című dalával.

SzC